Kezdjük azzal, hogy bemutatkozom
Ahogy azt ígértük, Babarczi Zsuzsi után Luka Enikő soproni borász veszi át a stafétát, mostantól az ő borásznaplóit olvashatjátok a Borsmentán. Az első részben jöjjön egy kis bemutatkozás…
Köszönettel és hálával tekintek arra a feladatra, hogy időről időre beszámoljak a pincénk, a borvidékünk, az életünk apró mozzanatairól. Nem könnyű, mert miközben azon tűnődöm, hogy mi minden történt, rendre el is kalandoznak a gondolataim, és félek, hogy a végén majd ide-oda cikázom. De megpróbálom, mint ahogyan tettem már ezt oly sokszor az életben, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle.
Apai örökség

Kezdjük azzal, hogy bemutatkozom. Az idén már 24 éve, hogy viszem a vállamon édesapám örökségét, a Luka Pincét. A Soproni borvidék az otthonom, itt örököltem egy alig kéthektáros birtokot, ami mára kicsit 3 hektár fölé növekedett. Soha nem volt előttem komoly terv, stratégia, szigorú koncepció, csak azt tudtam, hogy kötelességem a szőlőket ápolni és minél jobb borokat készíteni. Kicsi borászat a miénk, de megvan minden, ami kell: szuper emberek, akikre számíthatok, kis piros traktor, prés, daráló és egy gyönyörű kis pince, amiben a hordók és az amforák laknak.
A legfontosabb persze a föld, a szőlőskert, az a lényeg, onnan ered minden, ami érték. Először azt kellett megszeretnem, hogy a gyümölcséből értéket teremthessek. A szőlőink a Soproni borvidék lankás dombjain találhatók, gyönyörű kilátással a Fertő tóra. A talaj errefelé különlegesen gazdag, gyakori a csillámpala és a mészkő jelenléte. Négy dűlőben gazdálkodunk, van ültetvényünk a Steiner- (régi nevén Spern Steiner-), a Harmler- és a Kohlenberg-dűlőben (ez sajnos önálló dűlőként nincs benne a hivatalos termékleírásban, de akként kezeljük), illetve Fertőrákoson az Új-hegy(/Neuberg)-dűlőben. A tőkéken kékfrankos, merlot, zweigelt, cabernet sauvignon, pinot noir és turán terem.

Kicsi zöld sziget
A pincénk Fertőrákoson, Magyarország egyik legszebb világörökségi területén épült fel, közel 20 éve. Itt, a Fertő tavat kerülő kerékpárút mellett, karnyújtásnyira a nádastól, a tó közelében, gyönyörű környezetben fogadjuk a boraink kedvelőit. Nyaranta egy-egy napra a teraszunkat is megnyitjuk a vendégek előtt, ősszel és télen pedig csoportokat fogadunk. Időnként tematikus kóstolókat szervezünk, nem ritkán vacsorával együtt. Ilyenkor libasültet, disznótorost és más finomságokat kínálunk a boraink mellé.

Csodálatos helyen élünk, errefelé mindig sok a turista. Aki erre jár, megtekintheti a Barlangszínház előadásait, a páneurópai piknik helyszínét, de átmehet akár Ausztriába is, ott is rengeteg a látnivaló.
Rebeka, a legfontosabb munkatárs
A pincészetünk munkáját ötödik éve egy fiatal szőlész-borász, Tulok Rebeka segíti, aki ráadásul növényorvos is. Nem kis feladattal találta szembe magát tavaly, amikor a fitoplazma felütötte a fejét a borvidékünkön. Idén azt észleltük, hogy a gyors reagálásunknak hála (nem a hatóságról beszélek), sikerült kordában tartani a birtokunkon a betegséget. A gyanús tőkéket azonnal kivágtuk, égettünk, permeteztünk, tisztán tartottuk a területeinket, sőt sokszor a szomszédos ültetvényeket is, és szerencsére nem látjuk nyomait tömeges fertőzésnek. A borvidékről általánosságban mindez sajnos nem mondható el…

Erről majd máskor biztosan többet mesélek, de most mennem kell. Legközelebb beszámolok nektek a szüreti hangulatról. Szép őszi napokat mindenkinek!






