Soha ne mondd, hogy soha!
Babarczi Zsuzsi július 3-án ünnepelte a születésnapját, és ennek örömére egy szuper champagne-vacsora részese volt. Erről mesél naplója 19. részében…
1980. július 3. Ekkor születtem. Szeretem a születésnapomat annak ellenére, hogy a fiatal kis boros csajból középkorú nő lettem, és talán meglepő, de szeretem a koromat is. Amikor idősebb embereket hallgattam a témáról beszélgetni, mindig arra gondoltam, hogy csak vigasztalják magukat, és így dolgozzák fel az elvesztett fiatalságot. Most, hogy én is a 40 felettiek táborát erősítem (most már közelebb az 50-hez), mindenkit megnyugtathatok: valóban jó ez az életkor. Sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb az életem, sok mindent – amin korábban idegeskedtem – elengedtem, és valóban képes vagyok a lényegre koncentrálni. Rengeteg köszöntést kaptam, elmondhatatlanul sokat, és nagyon jólesett, hogy ha csak néhány másodpercre is, de eszébe jutottam az embereknek. És voltak, akikkel természetesen együtt is ünnepeltünk.

Champagne-vacsora a Jardinette-ben
A Jardinette szervezett egy szuper champagne-borvacsorát. Arra a helyre szinte már hazajárok: a pincérfiúk meglátnak, és hozzák is az almafröccsömet, mindig a legjobb asztalt kapom, és a desszertből is mindig a legszebbet. Néhány este már mögöttünk van együtt „ A nő, ha elmúlt 40…” színdarabbal. Július 8-a azonban különleges este volt, fantasztikus ételeket és pezsgőket kóstoltunk. De hogy miért is volt olyan különleges?
Hét éve, éppen a születésnapomkor jártam Brigi barátnőmmel Champagne-ban, ami életem egyik legjobb utazása volt. Az egy hét alatt sok neves és kevésbé ismert champagne-házhoz mentünk el. Az egyik ilyen a Dauby családi champagne-ház volt. Tavaly Kálmán Zoli, a Jardinette tulajdonosa kerekedett fel, hogy elmerüljön a pezsgők világában – hol máshol, mint a hazájukban. Felajánlottam a segítségemet, hiszen remek kis jegyzeteket készítettem, és tudom, hol milyen benyomás ért. Így került szóba a Dauby, és Zoliék összehozták ezt a szuper vacsorát Budapesten.

Néhány szó a Champagne Daubyról
A Champagne Dauby egy családi pezsgőpincészet a híres Aÿ-Champagne településen, ami egyébként Champagne régió egyik legelismertebb grand cru területe. A grand cru besorolást csak a legjobb adottságú falvak kapják meg – ezek adják a régió legkiemelkedőbb alapanyagát. Itt teremnek a terület legkoncentráltabb, legelegánsabb szőlői – főleg pinot noir és chardonnay. A Dauby filozófiája a terroir tiszta megmutatása: kis tételben, kézműves szemlélettel készítik pezsgőiket, minden palack mögött személyes munka és történet áll. Champagne-aikban a pinot noir dominanciája eleganciát, mélységet és karaktert ad, így a régió egyik legszebb arcát mutatják meg.

A kóstolóról
Az est során 6 különleges champagne-tételt kóstolhattunk, amelyeket a pincészet pezsgőmestere személyesen mutatott be, betekintést adva a készítésük mögötti gondolkodásba és hagyományba. A pezsgők mellé fantasztikus, hatfogásos degusztációs menüt álmodott meg a séf. És hogy egy kicsit irigykedjetek, ideteszem a menüsort és a champagne-okat.

RÉSERVE Extra Brut « Frais et Minéral »
Szent Jakab-tatár | citrusok | zöldalma | mangó | koriander
BLANC DE BLANCS Brut Nature « Dynamique et Floral »
Kecskesajtmousse | szarvasgombás gesztenyeméz | pisztácia | cékla | zöldek
BLANC DE NOIRS Brut Premier Cru
Vichyssoise | kapor | kaviár | citromolaj
MILLÉSIME 2014 Brut Premier Cru « Epicé et Onctueux »
Grillezett kacsamáj | alma | szőlő | kakukkfű | croissant
Cuvée GUY DAUBY Brut Grand Cru « Boisé et Onctueux »
Blanquette de veau – borjú | színes répák | zellerszár | gombák | citrom | petrezselyem | parázsburgonya
BLANC DE NOIRS Millésime 2018 Brut Grand Cru « Ample et Charpenté »
Tarte | gyümölcsök | vanília | rózsa

Fantasztikus párosítások voltak, ezt az asztaltársaságom is megerősítette, merthogy nem egyedül mentem, a szuper boros barátnőim – Rácz Erika (Sanzon Tokaj) és Machán-Csetvei Kriszti (Csetvei Pince) – is velem voltak.
Külön élveztük, hogy a borász többször is odajött hozzánk, így tényleg szakmai beszélgetést folytathattunk. Mindig jó hallgatni külföldi kollégákat, mert egyrészt ilyenkor megerősítést kapunk, hogy mindenki ugyanazokkal a gondokkal, helyzetekkel küzd, másrészt látjuk magunk előtt az utat és a célt, hogy hova lehet elérni. Ilyenkor mindig sok inspirációt kapok, és mivel közeleg a szüret, természetesen felmerül a kérdés, hogy mi mindenen kellene vagy lehetne változtatni.

Lesz-e Babarczi pezsgő?
Többen kérdezitek – és persze bennünk is felmerül –, hogy készítünk-e pezsgőt. Nagyon szeretem, bevallom, de szerintem nem kell mindenkinek mindent csinálnia, ráadásul a pezsgőkészítés nem olyan egyszerű dolog. Két lehetőség van: vagy valaki más végzi el a pezsgősítés folyamatát, vagy mi magunk készítjük el, de ahhoz elég komoly felszereltség kell, ami nem két fillér. Így aztán egyelőre maradunk a jól bevált Buborczi nevű gyöngyözőborunknál, de azt már megtanultam ebben az életkorban, hogy soha ne mondd azt, hogy soha. Talán ez most végszónak is elég jó! Ez volt a nyári szünet előtti utolsó bejegyzésem, legközelebb szeptember 1-jén találkozunk. Szép nyarat mindenkinek!






