Petráéknál az élet 3. – A várandósság utolsó hónapjai

2020.11.12. | Sziegl-Nagy Petra
Sziegl-Nagy Petra sorozatának harmadik részéből megtudhatjuk, hogy milyen az élet szüret idején, ha az ember borász, feleség, anya és kismama egyszerre. Ja, a szüret amúgy jól sikerült…
 


Régen írtam nektek, de az eltűnésemnek talán megbocsátható oka volt. A várandósságom utolsó hónapjaiban ért bennünket a szüret, amit igyekeztem ebben az állapotban is a legjobban abszolválni.



Minden év, évjárat és minden szüreti időszak más, ennek is volt egy különlegesen szép hangulata. Én igazán bensőségesen éltem meg – társként, feleségként, anyaként és kismamaként egyszerre, egészen más feladatot kaptam az idei évre. A munka fizikai részéhez már nem sokat tudtam hozzátenni, de nem is volt rá igazán szükség… Annyira szép szüretet adott nekünk az Ég, hogy minden reggel kacér mosollyal az arcunkon szippantottunk bele az életbe, az ültetvényeket beragyogó illatos napfelkeltébe. Csak teltek a ládák, fogytak a sorok és jöttek elő a régi, de annál kedvesebb sztorik.

 
Augusztus 29-én kezdtük a traminivel
 


Sok évig ez a szőlőfajta volt az egyetlen dolog, ami egyet nem értést okozott közöttünk Balázzsal. Bevallom, én nem szimpatizáltam vele. Egészen addig, amíg nem sikerült megtalálnunk a mai útját – egyszerűen feldolgozva, hordóban erjesztve érintetlenül hagyni, teljesen natúran. Így váltja fel a pacsulit a tömény gyümölcs és az elegancia. Harapnivaló.


 
Aztán sok kisebb lépésben jöttek az olaszrizlingek, amire a nagymamám – kemény asszony, a szájából még nem sok dicséretet hallottam, de igen sok szüretet megélt már – azt mondta, hogy élete legszebb szőlőfürtjeit tarthatta a kezében, a legszebb szőlőterületen. Csak el ne baltázzunk valamit a pincében…

 
A kadarkák is beváltották a hozzájuk fűzött reményeket
 


A Herreberg negyedik éve tesz boldoggá bennünket, persze egy kadarka esetében sosem bízhatjuk el magunkat, nehéz ügy – pláne organikus gazdálkodásban! Erre a legjobb példa a Kolostor-domb. Tavaly nem sikerült megvédenünk, hiába a sok odafigyelés, a háti permetezővel lerótt körök. De idén a már csak alig 30-40 centis hajtásnövekedést bíró, 100 évnél is idősebb tőkék gyönyörűen kitartottak, reménykedhetünk egy hordónyi öreg tőkés kadarkában!

Aztán ott van Boldi bácsi területe, amihez tavaly jutottunk hozzá. Mikor megkeresett bennünket, a „közel s távol környék” legszebben termő és legkülönlegesebb változatú kadarkáját kínálta nekünk – de ez nem volt furcsa olyan helyen, ahol néhány idős ember azért viszi vendégségbe a bort, hogy ő maga igya meg, hiszen a szomszédé biztosan közel sem olyan jó. Aztán nagyon szép termést adott Boldi bácsi kadarkája a tavalyi évben, meg idén is. Lehet, hogy nem is túlzott?

 
A kékfrankosaink is megmutatták sokszínűségüket
 


Szuper alapanyagból készül idén is a Bábel borunk, de komolyabb vörösekre is számítunk. Próbáltuk száműzni a gépeket az életünkből – azt a keveset is, ami eddig része volt. Bogyózás helyett inkább a taposást választottuk – el tudjátok képzelni, milyen klassz dolog érezni a talpon a roppanó bogyók játékát?

 
Benedek és a szüret



A játékról jut eszembe Benci. A kis kétévesünk már profi mustkóstoló, a traktor minden alkatrészét és szerelvényét felnőtteket megszégyenítő módon messziről felismeri, miközben napjai legkomolyabb feladatai közé avanzsálódott a prés beindítása vagy a csömöszölés ellenőrzése.
Száz szónak is egy a vége: feltöltő élmény volt az 50 napnyi megmérettetés, nagyon várjuk a végeredményt!



Hamarosan jelentkezünk Petra legújabb történeteivel. Addig is kóstolgassátok a Sziegl Pince borait!
 
:
Fotó:
Sziegl Pince

Tesztelünk

Sziegl Pince: Kolostor-domb Kadarka 2017

2019.11.28. | Szabó Edit
A Hajós-Bajai borvidék lelkes fiataljai, Sziegl Balázs és Sziegl Petra ajándéka ez a kadarka. Ajándék, mert alig van belőle, de olyan szívből jövő, amilyen csak lehet. Karácsonykor kell…
Beszélgetünk

Nagyon hiányoznak a vendégeink

2020.04.19. | Szabó Edit
Beszélgetés Sziegl-Nagy Petrával
Kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg a jelenlegi helyzetet a borászok. Sokan kapták meg tőlünk ugyanazt a 10+1 kérdést. Most Sziegl-Nagy Petra, a hajósi Sziegl Pince borásza válaszol… &n…
Utazunk

Élet a Kiskunságban

2020.05.15. | Szabó Edit
Lehet, hogy mégis igaza van Petőfinek. Bár most nem kolompol száz kövér gulya a délibábos ég alatt, mégis megindító, hogy ennek a lapos, homokos, szélfútta világnak minden szegletében o…
Vendégoldal

Petráéknál az élet 1. – Minden, ami élő, tökéletlen

2020.06.18. | Sziegl-Nagy Petra
Sziegl-Nagy Petra jelenti Hajósról
A Borsmenta legújabb sorozatában Sziegl-Nagy Petra, a hajósi Sziegl Pince borásza számol be időről időre arról, hogyan zajlik náluk az élet. Az első részből megtudhatjuk, hogy minden, a…
Vendégoldal

Petráéknál az élet 2. – A festő se festi le kétszer ugyanazt

2020.07.16. | Sziegl-Nagy Petra
Sziegl-Nagy Petra jelenti Hajósról
Sziegl-Nagy Petra sorozatának második részéből megtudhatjuk, mennyire tehetetlen a szőlész, ha megérkezik az özönvízszerű esőzés, de szerencsére palackba került egy ritkaság, és a kis p…

címkék

ausztria (4) badacsony (13) balaton (71) balatonfüred csopaki borvidék (9) beszélgetünk (16) bikavér (20) bio (13) biodinamikus (6) bocuse d'or (9) bor (270) borász (33) borászok borásza (5) borbár (29) borfesztivál (27) bori mami (5) boriroda (12) boriskola (4) borkorcsolya (22) borkóstoló (27) borshanta (12) borterasz (14) borteszt (99) bortúra (24) borvacsora (14) borverseny (15) bott pince (29) bottszerda (21) budapest (192) cabernet franc (8) cava (7) CEWI (13) csirke (6) csokoládé (11) cukrászda (11) dél-balaton (4) demeter zoltan (5) desszert (4) desszertbor (4) édes (75) eger (35) egészséges (5) egri csillag (4) erdőbénye (6) étterem (126) etyek (11) etyek budai borvidék (4) etyeki kúria (9) fehérbor (20) fesztivál (35) figula (4) franc&franc (5) frittmann (4) furmint (56) furmint február (10) gizella pince (6) gyerekbarát (16) gyöngyözőbor (11) gyümölcsös (4) hárslevelű (10) heimann (8) húsvét (8) interjú (105) iszunk (5) kadarka (15) káli-medence (5) karácsony (15) karantén (23) kávé (38) kavezok (8) kékfrankos (12) kéknyelű (5) kenyér (7) késői szüret (4) koktél (10) koronavírus (27) kóstoló (55) kovács nimród winery (7) köveskál (4) közben esznek (8) kreinbacher birtok (7) külföld (4) kunsági borvidék (7) laposa birtok (5) leves (10) london (12) luka enikő (4) mád (11) magnamátra (11) mátra (38) merlot (12) michelin-csillag (8) monyo brewing co (5) mór (5) művészinterjú (10) nyár (13) nyaralás (5) olaszország (13) olaszrizling (22) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (4) pálinka (11) pálinkaverseny (9) pannonhalma (9) pannonhalmi apátsági pincészet (5) pécs (8) pezsgő (51) piac (13) pinot noir (8) pizza (4) pofonegyszerű (5) portugália (9) programajanló (27) rácz jenő (4) rajnai rizling (8) recept (130) rosalia (5) rozé (29) saláta (7) sanzon (6) sauvignon blanc (8) somló (13) sommelier (10) soproni borvidék (12) sör (41) sós (60) spanyolország (7) specialty kávé (9) st andrea (8) super 12 (4) sütemény (29) süti (15) svét (16) syrah (7) szakácsverseny (4) szamorodni (11) száraz (33) szekszárd (28) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (12) tállya (10) támogatott írás (6) tanfolyam (4) tarcal (8) tavasz (12) tea (8) tenger (4) tenger gyümölcsei (5) természetes bor (8) tészta (8) tesztelünk (9) tokaj (111) tokaj-hegyalja (71) tokaji aszú (29) tudnivalok (4) túra (4) utazás (22) utazunk (6) vacsora (9) verseny (10) villány (8) villányi borvidék (42) vörösbor (38) vylyan (11) zenit (5) zöld veltelíni (4)