Nagyon hiányoznak a vendégeink

2020.04.19. | Szabó Edit
Kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg a jelenlegi helyzetet a borászok. Sokan kapták meg tőlünk ugyanazt a 10+1 kérdést. Most Sziegl-Nagy Petra, a hajósi Sziegl Pince borásza válaszol…
 


Hol tart a szőlő, mi újság az ültetvényen?
 
Ez az egyik kedvenc időszakom az év során. Gyönyörű, ahogyan duzzadnak a rügyek, ahogy szinte percről percre új életek születnek. A korai fajtáknál, illetve a melegebb területeinken már 2-3 leveles állapotban vannak a hajtások, míg van, ahol csak most kezdődik a fakadás. A hét elején volt egy komoly hajnali fagy, ami a friss telepítéseinket megviselte, de talán nem lesz gond később, összeszedik magukat a tőkék. Idén is izgultunk a metszés miatt, mert gyakorlatilag 2 emberrel metszünk 8,5 hektárt – de szerencsére időben készen lettünk. A szükséges gépi munkákat is elvégeztük már, a szálvesszőket és a kordonkarokat is szépen lekötöttük. Most a támrendszer javítása van soron. A sorközökben közben gyönyörűen kelnek ki a takarónövények, és lassan újra sokszínű élettérré válik minden területünk.


 
Milyen munkafolyamatokat végeztek éppen a pincénél?
 
Mint az év nagy részében, a munka dandárja most a szőlőben van. Nem szeretünk beavatkozni a pincében, csak figyelni és tanulni járunk oda. A 2019-es évjáratnál a lehető legminimálisabbra csökkentettük már a kén hozzáadását is, míg a derítést és a szűrést szinte minden esetben teljesen elhagyjuk a borainknál (persze vannak késői szüretek, ahol ez kivitelezhetetlen, de ott is a minimalizmus a fő szempont). Így kerülnek palackba a tételeink – legutóbb például egy hordónyi tramini.
 
Sokan a húsvét körüli időszakban jönnek piacra valami újdonsággal. Nálatok debütál most valamilyen bor?
 
Március elején került forgalomba az Olaszrizling Birtokborunk, ami egy igazán friss és elegáns tétel a tavaszi-nyári napokra. Újdonság még a Bábelünk, ami hatalmas sikernek örvend, különösen a natúr borok kedvelői körében. Ez egy kékfrankos-kadarka házasítás, különleges feldolgozásmódokkal. Amolyan se nem rozé, se nem vörös kategória. Igazi gyümölcsbomba, érett, zamatos.


 
Megcsappant-e az érdeklődés a karantén ideje alatt a boraitok iránt?
 
Mi főleg kis palackszámú, különleges tételeket készítünk. Ebből adódik, hogy fő piacunk a magánfogyasztók mellett a gasztronómia – itthon és külföldön egyaránt. Mivel az éttermes partnereink bezártak, így sajnos ez az értékesítési csatornánk teljesen megszűnt. A külföldi partnereink ugyanígy jártak, de szerencsére ők nagyon kreatívak és lelkesek, úgyhogy próbálnak új megoldásokat keresni – bízunk bennük. A pincénél nagyon sok vendéget fogadtunk, hónapokkal előre tele volt a naptár. Ezek a zártkörű kóstolók és a Hajósi Pincefalu rendezvényei is sajnos elmaradnak most. Kárpótol viszont bennünket, hogy nagyon sok a visszatérő vásárlónk, akik ebben a helyzetben is hűségesek, és támogatnak bennünket. Ez rengeteget jelent, lelkileg is.
 
Hogyan lehet hozzájutni a boraitokhoz?
 
A Demijohn pinceképviselettel dolgozunk együtt, ami kicsi, különleges, nagyrészt organikus szemlélettel dolgozó borászatokat foglal magába. Az oldal webshopján is elérhetőek a borok, és persze tőlünk közvetlenül is lehet rendelni e-mailben vagy Facebook-üzenetben.


 
Hogyan töltöd a karantén napjait, van-e valami jelentős változás az életedben a járvány kirobbanása óta?
 
Óriási a változás, hiszen minden percünk a vállalkozás körül forgott eddig. Pörgős tempóban műveltük a szőlőket, dolgoztunk a pincében, az adminisztrációval és a vendéglátásban egyaránt. A hétvégéink arról szóltak, hogy mindent megtettünk a vendégeink maximális elégedettségéért – házi borkorcsolyákat sütöttünk, szépítgettük a pincét, programokat szerveztünk nekik. Most, hogy ez nincs, egy kicsit belassultunk. Sokkal gyakrabban van idő a kisfiunkat is kivinni a szőlőbe, nem csak rohanunk folyton magunk után. Több idő jut a családra, tervezgetni, fejlesztéseken gondolkodni. Nagyon sok elképzelésünk, ötletünk ebben a pár hétben tisztult le, és sok mindent most kezdünk igazán megérteni vagy jobban látni. Azt hiszem, sikerül tökéletesen megélnünk ezt az időszakot, és kifejezetten az épülésünkre szolgál.
 
Mi az, amit nagyon szeretnél megtenni, de most nem teheted?
 
Bár élvezzük ezt a lelassult helyzetet, nagyon hiányoznak a vendégeink. Tavaly kialakítottunk egy gyönyörű borteraszt és kultúrkertet a Pincefalu szívében, a borászatunk fölött. Nagyon klassz programokat terveztünk ide az idei évre is, de ezekről sajnos egyelőre le kell mondanunk.


 
Mi az, mit régóta szerettél volna megtenni, és most végre van rá időd?
 
A pihenés! De a viccet félretéve: új ízekkel, receptekkel kísérletezem, aminek nem csak a családom örül, hanem reméljük, hamarosan a vendégeink is fognak.
 
Mit kérnél az aranyhaltól, ha lenne 3 kívánságod?
 
Egészséget az egész családomnak; azt, hogy mielőbb rendeződjön azoknak az emberek a sorsa, akik most nehéz helyzetbe kerültek; és azt, hogy ne legyenek nélkülöző gyerekek a világban.
 
Szerinted milyen lesz az életünk, ha véget ér a járvány?

Bízom benne, hogy átértékelődik sok minden, és több időnk marad arra, hogy egymásra és a környezetünkre figyeljünk, lassítsunk néha, vagy akár megálljunk egy kicsit.



Van-e személyes üzeneted, kérésed, kérdésed?

Mindenkinek azt kívánom, hogy tudja ezt az időt értékesen tölteni, befelé és kifelé egyaránt figyelve. Vegyük észre, ha valaki segítségre szorul, és támogassuk lelkileg vagy ahogyan szüksége van rá.
 
Fotó:
Sziegl Pince

Tesztelünk

Sziegl Pince: Kolostor-domb Kadarka 2017

2019.11.28. | Szabó Edit
A Hajós-Bajai borvidék lelkes fiataljai, Sziegl Balázs és Sziegl Petra ajándéka ez a kadarka. Ajándék, mert alig van belőle, de olyan szívből jövő, amilyen csak lehet. Karácsonykor kell…
Beszélgetünk

A Code és az Enigma után itt a Signal!

2020.04.12. | Szabó Edit
Beszélgetés Kiss Gáborral
A zajos kampány későbbre tolódik, de a Code és az Enigma mellé lépő Signal nevű cabernet sauvignonnak már most is örülhetnek a rajongók. Kiss Gábor villányi borászt az új borcsaládról é…
Beszélgetünk

Abban hiszek, hogy a bor örök

2020.04.14. | Szabó Edit
Beszélgetés Tóth Katalinnal
Kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg a jelenlegi helyzetet a borászok. Sokan kapták meg tőlünk ugyanazt a 10+1 kérdést. Most Tóth Katalin, az egri Tóth Ferenc Pincészet ügyvezetője válas…
Beszélgetünk

Szavakon túli üzenet

2020.04.16. | Szabó Edit
Beszélgetés Bakonyi Péterrel
Kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg a jelenlegi helyzetet a borászok. Sokan kapták meg tőlünk ugyanazt a 10+1 kérdést. Most Bakonyi Péter, a villányi Bakonyi Pince borásza válaszol… &nb…
Beszélgetünk

Fontos, hogy figyeljünk egymásra

2020.04.17. | Szabó Edit
Beszélgetés Balogh Zoltánnal
Kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg a jelenlegi helyzetet a borászok. Sokan kapták meg tőlünk ugyanazt a 10+1 kérdést. Most Balogh Zoltán, a Somlói Apátsági Pince tulajdonosa válaszol……
Beszélgetünk

Tanulnunk kellene abból, ami most történik

2020.04.18. | Szabó Edit
Beszélgetés Figula Mihállyal
Kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg a jelenlegi helyzetet a borászok. Sokan kapták meg tőlünk ugyanazt a 10+1 kérdést. Most Figula Mihály, a balatonfüredi Figula Pincészet borásza válas…

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (106) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (243) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (50) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (17) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)