Újra egri borkóstoló Budapest felett!

2022.08.15. | Borsmenta
Az Egri Borműhely idén is a High Note SkyBarba hívja az egri borok kedvelőit. A kóstolón tizenegy egri pincészet mutatja be borait a közönségnek...


Tavaly is nagyon szerettük, az idén is nagyon várjuk! Az Egri Borműhely borászai varázslatos környezetben várják a közönséget augusztus 25-én Budapesten, a szüreti időszak berobbanása előtti utolsó nagy kóstolóra.

Az eseményen biztosan mindenki megtalálja majd a kedvencét, hiszen sok különböző bort lehet majd egymás mellett kóstolni a borvidék két meghatározó bortípusából, az egri csillagból és az egri bikavérből. De emellett a borászok készülnek többek között olaszrizling, hárslevelű, chardonnay, rajnai rizling, kékfrankos és pinot noir borokkal, és persze nem feledkeznek el a rozé- és pezsgőrajongókról sem.



A sétálókóstoló különleges lehetőséget kínál arra is, hogy a vendégek összehasonlítsák a borvidék három eredetvédelmi kategóriába sorolt borát: a gyümölcsös classicusokat, az érlelt superiorokat, valamint a csúcsborokat jelentő grand superior tételeket, amelyek kizárólag egyetlen dűlő terméséből készülhetnek.

„Tavaly nemcsak a vendégek, hanem mi borászok is nagyon szerettük ezt a rendezvényt. A gyönyörű helyszín, a csodás kilátás, az egész esemény hangulata remek volt, a vendégek pedig nagy érdeklődéssel hallgatták, hogy mit mesélünk az egri borokról. Nem volt kérdés, hogy alig várjuk a következő alkalmat, ami végre eljött!” – mesél lelkesen a Tóth Ferenc Pincészettől Tóth Katalin a kóstolóról.



A borkóstolónak a tavalyi évhez hasonlóan a főváros egyik legeredetibb szállodája ad otthont. Ahogyan arról a luxusszálloda lobbija is árulkodik, a hotel belsőépítészeti kialakítását a zene inspirálta. Az elismert belsőépítész, Varró Zoltán a szálloda négy szárnyát négy eltérő zenei stílus hatására alakította ki, a szobákat pedig olyan zenei ikonok inspirálták, mint Maria Callas, Luciano Pavarotti, Wolfgang Amadeus Mozart, Johann Sebastian Bach, James Brown vagy a Rolling Stones. Az Aria Hotel Budapestet mindössze másfél évvel a megnyitóját követően a TripAdvisor Travelers’ Choice Awards New York-i díjátadóján a Világ Legjobb Szállodájának választották. A borkóstolónak a hotel tetején húzódó többszintes High Note SkyBar ad otthont, különleges rálátást kínálva a Bazilikára és a budapesti belvárosra.



A kóstolón az alábbi pincészetek vesznek részt: Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Gál Tibor Pincészet, Juhász Testvérek Pincészete, Kovács Nimród Winery, Ostoros Családi Pincészet, Petrény Winery, St. Andrea Szőlőbirtok, Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok, Tóth Ferenc Pincészet, Varsányi Pincészet.



Az online jegyértékesítés már elkezdődött, aki szeretne részt venni a rendezvényen, jól teszi, ha idejében gondoskodik a belépőjéről. 
:
Fotó:
Egri Bor Most

Iszunk

Bikavér – szitokszó vagy zászlósbor?

2017.03.14. | Szabó Hajnalka
Itt az ideje, hogy végre leszámoljunk a nagyszülők szekrényének tetején porosodó vörösborok emlékével! Az új bikavér elegáns és szexi…  
Beszélgetünk

A bor a lényeg

2019.02.09. | Szabó Edit
Beszélgetés Tóth Katalinnal
Éjfélkor született, szüret idején, tisztességtudóan megvárva, hogy édesanyja végigdolgozhassa a napot a szőlőben. Tóth Katalin, az egri Tóth Ferenc Pincészet ügyvezetője büszkén folytat…
Beszélgetünk

Merre tart az egri bor?

2020.06.27. | Szabó Edit
Beszélgetés Lőrincz Györggyel
Ötödik sebességbe kapcsolt az Egri borvidék. A látogatókat színvonalas programok várják, és nemrég elindult az Egri Borműhely weboldala. Az útkeresés nehézségeiről és a kitűzött célokró…
Iszunk

Eger – szerintünk

2020.07.23. | Szabó Edit
Egyre gyakrabban hallatják hangjukat a fiatal egri borászok. Most Böjt Gergő, Gál Tibor és ifj. Lőrincz György állított össze közös borcsomagot, amelynek tartalmából kiderül, hogyan fog…
Beszélgetünk

Tízéves az egri csillag

2021.03.13. | Szabó Edit
Beszélgetés Lőrincz Györggyel
Tíz éve már, hogy megszületett az egri bikavér fehér párja, az egri csillag. A bor sikeréről és a St. Andrea Pincészetben folyó munkáról dr. Lőrincz Györgyöt kérdeztük…  

címkék

amerika (4) aprókertek (31) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (48) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (130) balatonboglári borvidék (17) balatonfüred csopaki borvidék (25) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (20) biobor (5) biodinamikus (9) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (7) bor (297) borász (53) borászok borásza (13) borbár (36) borfesztivál (44) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (68) bornapló (12) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (290) bortúra (32) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (33) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (236) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (21) csányi pincészet (9) csirke (16) csokoládé (13) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (14) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) dobogó pincészet (4) dobosi (4) édes (110) eger (71) egészséges (11) egri borvidék (11) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (29) etyek budai borvidék (30) etyeki kúria (19) ezerjó (13) fehérbor (119) fesztivál (47) figula (5) figula pincészet (4) főzünk (5) franc&franc (7) franciaország (9) friss (4) frittmann (7) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (7) gálné dignisz éva (7) gere attila pincészete (6) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (7) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyöstarján (4) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) haraszthy (4) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (10) heimann családi birtok (4) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (154) ipacs szabó istván (4) iszunk (14) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (15) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (25) kéknyelű (16) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (5) koktél (14) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (6) könyv és kávé (4) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (25) kovács nimród (5) kovács nimród winery (15) köveskál (9) közben esznek (11) kreinbacher birtok (11) krémleves (4) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (21) laposa birtok (5) leves (29) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (69) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (6) merlot (28) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (16) művészinterjú (18) nagyi receptje (5) narancsbor (5) natúr bor (12) nemzetközi borvásár (4) néró (5) neszmélyi borvidék (4) nyár (18) nyaralás (5) nyári (7) olaszország (55) olaszrizling (33) őstermelői piac (7) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (19) pálinkaverseny (14) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pannonhalmi borvidék (4) paulus (5) pázmánd (40) pécs (10) pékség (7) pét-nat (24) pezsgő (96) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (14) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) puglia (4) rácz jenő (5) rajnai rizling (26) recept (272) reduktív (4) rókusfalvy birtok (6) rosalia (6) rozé (50) saláta (14) sanzon (10) sárospatak (4) sauska (8) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (21) sör (46) sós (110) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (18) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szászi birtok (4) szekszárd (60) szekszárdi borvidék (18) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (23) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szőke mátyás (4) szüret (5) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) terasz (4) természet (4) természetes bor (28) tészta (17) tesztelünk (241) tokaj (155) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (112) tokaji aszú (45) török (38) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (24) ünnep (4) utazás (83) utazási tippek (44) utazunk (46) vacsora (12) váli péter (4) vega (13) velencei-tó (21) verseny (15) veszprém (4) vida péter (4) villány (36) villányi borvidék (98) vörösbor (153) vylyan (31) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)