Futni mentem
Mondanám, hogy a múltkori feszített tempó után lazább napok következtek, de nem. Észre se vettem, és már vége is a júniusnak. És hogy mi történt itt a hónap végéhez közeledve? Elmesélem.
Az utolsó rendezvény
A hónap utolsó rendezvénye a Jó éjszakát, Mád! volt – mi a vendégházunk udvarán fogadtuk a borozni vágyó embereket. Gasztrosarkunkban a Karám Bor & Gastro szolgáltatta a brunch- és a délutáni/esti menüt, mi pedig pörögtünk a pult mögött és töltöttük a borokat. Megint kicsit sűrűre sikerültek az előtte lévő napok, így a 12 órás munka elég sokat kivett belőlem, de pihenésre esély sem volt: másnapra még jutott egy kóstoló, így a vasárnap is munkával telt.
Házasítás és tortácskák
Hétfőn sem volt megállás, ugyanis az emlegetett borházasítás végéhez közeledtünk. Kedden becsatlakozott Sógi, és végre összeállt a 2024-es évjárat Zsiraiéknál, juhú! Már csak le kell palackozni, és pár év múlva ti is megkóstolhatjátok. Annyira fárasztó napjaim voltak, hogy délután a kóstoló végeztével leültem a tárgyalóban a kanapéra, és arra eszméltem egy jó óra múlva, hogy összegömbölyödve alszom, miközben Csabesz és Máté szépen elpakolták a kóstolópoharakat. Összeszedtem magam, mert szerdára bevállaltam két tortasütést, és elrobogtam még este bevásárolni, aztán persze megsütöttem a tésztát.
Egy kis francia kikacsintás
Másnap befejeztem a tortákat, aztán még Mátéval intézkedtünk korán reggel, délután pedig egy izgalmas kóstolóra mentem. Főleg francia borokat kóstoltunk, zömében kisebb pincészetektől, nem annyira ismert dűlőkről. Nagyon szeretem az ilyen vakkóstolókat, mert sok mindent lehet belőle tanulni, és mindig adnak újabb motivációt, jó kis gondolatébresztő. Úgyhogy elindult a kreatív elmém is: jó sok gondolat született meg a fejemben. Szegény Csabesznak másnap csak soroltam az újabb és újabb tervecskéimet. Remélem, olyan évünk lesz, hogy meg tudjuk valósítani őket. Ki is szaladtunk a szőlőbe, ahol most nagy a szárazság. Cserébe viszont egészséges még a bioterületünk is, szép lassan nőnek már a hajtások, kis cuki zöld bogyócskák mosolyognak a tőkéken.
Helló, Tisza-tó!
Néha kicsit elveszek az információk között. Szerintem említettem már – de ha nem, akkor bocsi –, hogy szeretek futkározni a dűlők között. Hol egész komolyan, hol elvétve. Az elmúlt hónapokban viszont eléggé aktívan járogattam, mert felajánlottak egy helyet egy csapatban a 9. Ultra Tisza-tó futáson. Összesen 130 kilométer, 9 kemény csajszi, és én lettem a tizedik. Hajnalban indultunk, fél 10 körül startoltunk, majd később brutál napsütés várt ránk, de minden percét élveztem. Nagyon szuper csapat része lehettem, jó volt a hangulat, és hipp-hopp elszaladt 12 óra. Hol kocsival követtük a futókat, hol biciklin, hol pedig futottunk. Olyan menő volt a csapatunk, hogy a végén még a dobogóra is felkerültünk másodikként.
Örök élmény, hálás vagyok, hogy a része lehettem. Éjjel értem haza, de olyan eseménydús volt a nap, hogy sokáig csak forgolódtam. De most már feldolgoztam, megcsináltam, itthon vagyok és örömködök. Enyhén piros vállakkal és vádlikkal még lenyomtam egy kóstolót másnap, aztán pedig készülök a következő hét eseményeire.
Most tényleg úgy tűnik, hogy nyugisabb lesz egy kicsit. Bár sokszor mondtam már ezt, és nem úgy lett… ÖrökmozgóHurka vagyok, tudom, de most jó, hogy leállhatok kicsit. Majd utána megint belendülök. Szóval ellépek erőt gyűjteni, hogy legyen majd miről írni. Viszlát!
