Vissza
Karácsony előtt
2024.12.17. | Zsirai Kata
Rendhagyó céges karácsony, cukrászworkshop és budapesti Zsendülés színesíti az amúgy sem szürke téli hétköznapokat. Zsirai Kata karácsony előtti naplóbejegyzése leginkább a közösség, az összetartozás fontosságáról szól…
A múltkori szétcsúszásos, mindent elfelejtős énem most kicsit háttérbe vonult, hála az égnek. Úgyhogy egy kissé összeszedettebb, de azért mégis tartalmas 2 hétről számolok be nektek röviden.
Nem is annyira kurta farkú malacka
Régebben mindig tartottunk egy év végi ünnepi céges vacsorát, amire nagyon sokat készültem, és talán ez volt az oka, hogy néha túl feszengősre sikeredett. Mivel ez a csapatról szól, tavaly úgy döntöttem, hogy lazítok a karácsonyi vacsi koncepcióján, és bár egy kicsit morbid, de kevésbé kötött programot találtam ki. Ez volt az első céges malacvágás. Végre nem feszengett senki, csak szegény malacka, és ha nem is volt annyira ünnepi a hangulat, de együtt voltunk és jól éreztük magunkat. Ezt szavaztuk meg idénre is, és a nagy parti pont Mikulás napjára esett. Szóval a srácoknak a Télapó nem csokimikulást, hanem malackát hozott. Meg egy kis munkát. Meg hurkát, yeah!
Végre volt egy kis idő a jövőről is beszélgetni, mert Csabesz és Tibi kitartóan eszmét cserélt velem. Ráadásul éjszakába nyúlóan, ami olyan ritka! Sajnos kevés időt töltünk így hármasban, és most nagyon jó volt, nehezemre is esett elindulni haza. De muszáj volt, másnap korán kelés, indulás.
A sors keze
Az úgy volt, hogy a legutóbbi családi összejövetelen előjött a karácsony: ki mit kér ajándékba, hogy lesz, mi lesz. Évek óta nem nagyon ajándékoznak egymásnak a felnőttek, bizony, most már én is az vagyok :D De Mutterka sose bír magával, ő mindig ad valamit a lányainak (egyem meg, imádom érte). Gondoltam egy nagyot, akkor már legyen valami hasznos, és lecsaptam egy workshopra, ami abban a pillanatban szembejött velem, ahogy az ajándékozásról beszéltünk. Ezek jelek! No, a tanfolyam pont a malackavágás utáni napon indult, így korán kocsiba pattantam. Öt óra alvás és két óra vezetés után máris a helyszínen voltam, és annyi infót kaptam hirtelen, hogy alig győztem a jegyzetelést.
Régóta szemezgettem már Fehér Judit cukrászmester alkotásaival, de távol van Mádtól, és a hétvégéim általában munkások, így nem jutottam el. De most a csillagok is azt akarták, hogy ott legyek a workshopján végre, és nyilván nem bántam meg! Iszonyat elfáradtam, de minden perce érték volt, és ismét feltöltődtem pozitív energiával egy jó időre. Vasárnap már indultam is haza, a kis tortácskámmal karöltve.
Téli hétköznapok
Nem is volt időm kiheverni a hétvégét, hétfőn belecsaptunk a munkába: csomagolás, social médiás tartalomgyártás, egy megbeszélés délelőtt, meg még egy délután, és már este is lett. Aztán egy előadáson ücsörögtem, a következő pillanatban pedig baráti körben buborékos tokajiakat kóstolgattunk. Ez az az időszak, amikor van egy kis ideje mindenkinek, és ilyenkor kicsit több lehetőség van átmenni a szomszédba csacsogni, kóstolni. Egy jó barátom meglepiből elhozta a kóstolóra a 2020-as pezsgőnket, amiből nekünk nem is maradt. Olyan jó élmény volt megkóstolni ennyi idő után, és örültem, hogy még mindig tetszett. Természetesen a tortácska elkísért, de haza már nem jött velem, viszont nagy sikert aratott. Minden napnak ilyen menő zárást! Másnap egész pocsék idő lett, és mivel nem volt értelme a szitáló ködbe kiküldeni a srácokat, hazamentek, én pedig maradtam. Persze mindig ilyenkor történik minden – hülye Murphy –, úgyhogy a következő napok igazi rohangálós, intézkedős órákká váltak. Viszont cserébe egy csomó minden sínen van, juppi!
Aztán lezártuk a Mosolybor licitet – külön köszönet itt is mindenkinek, aki részt vett benne. Mi nagyon boldogok vagyunk! Szörnyen izgultunk, mert a karácsony előtti időszak mindig zajos, sok az infó, de ennek ellenére végül egész szép összeget sikerült adományoznunk. Biztosak vagyunk benne, hogy jó helyre került, és abban is, hogy sokkal többször és több mindenkinek kellene adományozni. Ezen tuti dolgozni fogunk jövőre.
Kiszakadás vidékről
Pénteken jól megtömtem a kocsimat borral, díszítő cuccokkal, poharakkal, és nyargaltam fel szeretett fővárosunkba. Egész nap kiszállítás, még így utoljára az év vége előtt, aztán Hurkával találkoztam végre személyesen. A MiniHurkák mellett kevés időt töltünk mostanában kettesben, mert valamelyik mindig bele akar folyni a felnőttek dolgába. Mondjuk, mi is ezt csináltuk, teljesen megértem őket. Szóval kicsit csajoskodtunk, de ilyenkor a meló sem maradhat el. Este aztán ünneplésre adtuk a fejünket, Csajkarira voltunk hivatalosak, azaz összeültünk egy kicsit a barátnőkkel. Mi voltunk a bor- és sütifelelősök, egyértelműen, de annál nagyobb szívvel. Ez hagyomány, már jó pár éve mindig összeülünk a csajokkal, és végre van egy kis időnk egymásra. Ezek nagyon fontos események számomra. Sajnos a távolság és a gonosz kapitalizmus sokszor megakadályozza az ilyen jellegű összejöveteleket, ezért mindig nagy érték egy ilyen este.
Pesti Zsendülés
Másnap a Lumenben futottak össze a szálak, Homoky Dorka, a TR Művek és a Zsirai Pincészet befoglalta a különtermet, és elszabadult a szokásos, év végi Zsendülés. Hát erről is annyi mindent lehetne mondani, mert ez is nagyon fontos része az életemnek. Jó pár éve indult, már régóta közeli barátok voltunk. Nyilván a bor az egyik közös vonal, sokat is beszélünk róla. Így esett az eset, hogy kitaláltuk: egyesítsük erőinket, és hozzunk létre egy közös rendezvényt!
Eleinte neve se volt, barátságos, beszélgetős, sütögetős események sorozataként indult Hegyalján, hol egyikünk, hol másikunk udvarán. Idővel annyira megszerettük, hogy egyre többször szerveztünk ilyet, és végül elneveztük Zsendülésnek. Hála az égnek sok visszatérő vendégünk lett, és volt igény arra, hogy ne csak a borvidéken lehessen velünk találkozni. Úgyhogy elhoztuk a fővárosba a Zsendülést. Ez egy icipicit más hangulatú és tematikájú, de mindig nagy öröm karácsonyi hangulatot varázsolni, ismerős arcokkal találkozni és rengeteget beszélgetni. Ilyenkor mindig a személyes kapcsolódáson van a hangsúly, az önazonosságon és az egység fontosságán.
Valószínűleg azért is az egyik kedvenc rendezvényem, mert mindig magunkat adjuk, hiteles az egész, és rajtunk is látszik, hogy szeretjük. Nincs feszengés, laza a légkör és mindenki jókedvű. Egy baj volt csak, hogy rohannom kellett haza, mert másnap Mádon volt dolog. De erről majd legközelebb. Viszlát!
A Katanapló előző része: Megmentőkből sosem elég
