Kis falucska, nagy fesztivál

2024.06.08. | Szarka Flóra
A BOLDOGkisfalud Feszt megálmodója az idén kap tanári diplomát, emellett újságot ír, zenekarban játszik, filmet forgat, ha kell, borkóstolót tart, de a családi vállalkozás marketingmenedzsmentjében is oroszlánrészt vállal. Juga Péterrel beszélgettünk…

Ha meg kellene mondanod, hogy tulajdonképpen mivel foglalkozol, tudnál egy szóban válaszolni?

Nem. Viszont ez válasz volt, tehát végül is effektíve igen…

Az idén már harmadik alkalommal töltik meg a fesztiválozók a bodrogkisfaludi Petőfi utcát. Ilyennek képzelted el a fesztivált, amikor elindultatok ezen az úton? Volt előtted egy mintaprojekt, ami alapján felépítettétek a rendezvényt?

Papíron sok minden jobban mutat, de alapvetően ilyennek. Vannak fesztiválok, amelyeket nagyon szeretünk a programjai, a helyszíne vagy az atmoszférája miatt. Az évek folyamán összegyűlt élmény és tapasztalat az, amire építettük a saját elképzelésünket. És persze aztán a saját kárunkon és bőrünkön szereztük a legfontosabb és olykor fájó tapasztalatokat, de nem is vártunk mást, hiszen soha nem tanultam ezt sem én, sem más a csapatból. Nem egyszerű kenyér. Ha valaki könnyűnek gondolná, szívesen beültetem bármelyik stábtag helyére egy-két napra…

Viszont sokkal érdekesebb számomra az, hogy 14 évvel ezelőtt, amikor a Kisfalucska Udvarház & Bisztró (a családi vállalkozásunk) története kezdődött, a fesztivál jelenlegi fő helyszínét egy fiatal akácerdő borította, két romos parasztház szomszédságában. Először két épület készült el, és útjára indult a Kisfalucska Vendégház, majd lépésről lépésre alakítottuk ki a kertet (1500 m2 – tehát volt és van vele feladat), aztán sok év elteltével elkészült a Bisztró, és végül elnyerte a jelenlegi formáját az udvar. Tehát az akácerdő helyén 14 év elteltével a Kispál és a Borz és a Carson Coma koncertezik… Ebbe jólesik belegondolni.

Kis falucska, nagy fesztivál - Beszélgetés Juga Péterrel, a BOLDOGkisfalud Feszt megálmodójával

Szerinted mi adja a BOLDOGkisfalud Feszt egyediségét? Mi lehet a fesztivál védjegye?


Elsősorban a környezet, a természetközeliség. A Tokaji borvidék természeti kincsei vesznek körül bennünket. Közvetlenül mellettünk folyik a Bodrog, a túlpartján a Bodrogzug fekszik, amit (a Tokaji-heggyel egyetemben) jól belátni arról a kis dombról a faluban, amelyiken a fesztiválhelyszínek egy része található. Emellett a fesztivál léptéke is sokat nyom a latba. A rendezvény területe összesen 4 parkosított udvar, illetve egy lezárt utcaszakasz. Olyan közeg ez, ami bárkinek lehetne a kiskertje vagy az otthona, és éppen ez teszi családiassá a hangulatot. Ezt próbáljuk is megőrizni, amellett persze, hogy bizonyos volumen szükséges ahhoz, hogy a fesztivál eltartsa magát. Egy Kispál és a Borz meg egy Carson Coma koncertet például még elbír az udvarunk. Nyilván angolgyepre nem hajtunk…

Jut eszembe, az sem mindennapos, hogy a Kispállal forgathattunk egy klipet a fesztiválhoz. Tavaly ősszel készült, és februárban mutattuk be. Mozgalmas kisfilm lett, mindig megköszönöm, hogy elkészülhetett, itt is megteszem.

Kis falucska, nagy fesztivál - Beszélgetés Juga Péterrel, a BOLDOGkisfalud Feszt megálmodójával

Mi okozza a legnagyobb nehézséget a szervezésben?


A szálláshelyek hiánya. A statisztikák azt mutatják, hogy a tokaji térség az itt töltött vendégéjszakák számát tekintve sokat fejlődött az utóbbi években (és ez így is van), de érzékelhetően nem elegendő ez a kapacitás – főleg egy rendezvény alkalmával.
Továbbá Bodrogkisfalud nem egy ismert település, illetve egyetlen nagyváros sem fekszik a közvetlen közelében, tehát ide „ki kell utazniuk” az embereknek. Ehhez pedig kellő mértékű motivációra van szükség – ezt mi a programkínálatunk minőségével és sokszínűségével igyekszünk megteremteni.

Hogyan oldjátok meg a közlekedést a környező települések szálláshelyei és a fesztiválhelyszínek között?

A szomszédos települések egy-egy hosszabb sétával (1-2 km) elérhetőek, de biciklivel kényelmesen, rövid idő alatt el lehet jutni Mádra, sőt még Erdőbényére is – én magam például rendszeresen haza szoktam biciklizni a Bor, Mámor… Bényéről – legalábbis eddig sikerült. Idén a miskolci Best of Taxi lett a partnerünk, és közösen kitaláltunk egy menetrendet, aminek van „előre bejelentkezős” része is. Az autók a borvidék teljes területén szállítanak majd, emellett lesz biciklikölcsönzőnk, vannak helyi buszjáratok, de aki kalandra vágyik, igénybe veheti a MÁV szolgáltatásait is.

Kis falucska, nagy fesztivál - Beszélgetés Juga Péterrel, a BOLDOGkisfalud Feszt megálmodójával

Melyek lesznek a legnagyobb érdeklődésre számot tartó programok?


Ahogy minden fesztiválon, itt is a headliner fellépők jelentik a legnagyobb vonzerőt. Tehát az esti nagykoncertek és az egyéb zenei programok kiemelkedő szerepet töltenek be. Mindemellett idén számos kísérőprogrammal láttuk el a fesztivált, ezek összességében válhatnak „vonzerővé”. Nem mindegy, hogy 4 napot hogyan tudnak eltölteni, tartalmassá tenni a hozzánk érkezők. Kínálunk aktív kikapcsolódási lehetőségeket kenu-, kerékpár- és gyalogtúrák formájában, de versenyszerű eseményünk is lesz Kapj el, ha tudsz! néven. (Utóbbi program futóversenyeket foglal magába, illetve egy 6 állomásos – teljesítményalapú – kerékpártúrát.) A képzőművészeti kiállítássorozatunk, az Art Kontroll a festményektől a fotókon és textilművészeti alkotásokon át a szobrokig és nagyméretű installációkig vonultat fel műveket.

Kis falucska, nagy fesztivál - Beszélgetés Juga Péterrel, a BOLDOGkisfalud Feszt megálmodójával

Boros és gasztroprogramok tekintetében is tudunk újat mutatni. Hajós borkóstolóink lesznek a Bodrogon, emellett különböző pince- és dűlőtúrákon vehetnek részt a látogatók, de reggelizhetnek pezsgőt és kaviárt – medencés fürdőzéssel összekötve. Ezeken kívül Luka Enikő borász, Závada Péter és Ungváry Krisztián is vendégeink lesznek egy-egy kóstolóval összekötött beszélgetés, előadás erejéig.

A gasztro- és italválaszték szintén nem mindennapos. A fesztivál területén nem értékesítünk kommersz márkákat, kizárólag helyben készült italokat és ételeket kínálunk. (Utóbbiak esetében persze nem minden alapanyag helyi, de a tejtermékek és a húsáruk esetében például csak helyi vállalkozásokkal dolgozunk együtt.) Ami mindenképpen kuriózumnak a számít, az a falu világverő gin- és whiskylepárlója, a Seven Hills Distillery. A Tokaj ginnel szinte az összes létező díjat bezsebelték már nemzetközi szinten, a Furmint vodkájuk pedig éppen hasonló úton halad. A fesztiválon a vendégek betekintést nyerhetnek a lepárló működésébe, az összetevőket megszagolgathatják, megízlelhetik.

Kis falucska, nagy fesztivál - Beszélgetés Juga Péterrel, a BOLDOGkisfalud Feszt megálmodójával

És idén már színházi előadásokkal is készülünk, a Miskolci Nemzeti Színház jóvoltából.

Hogyan nyilvánul meg a fesztivál programjában, hogy a helyszín nem más, mint Magyarország egyik legismertebb borvidéke, Tokaj?

Igyekszünk minél szélesebb borválasztékot kiállítani. Ez évben először létrehozunk egy Borkertet, ahol 15 borászat gondosan válogatott 30 tétele lesz kóstolható. Fontos, hogy a hozzánk érkezők kapjanak egy képet a borvidék arculatáról, illetve felvonultassuk azokat a tételeket, amelyek a borászok szerint is a legnagyobb reprezentatív értékkel bírnak. Ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy a legdrágább, megfizethetetlen borokra kell számítani. Illetve készültek fesztiváltételek is. Ezeket ugyan még nem mutattunk be, de elmondhatom, hogy a Grand Tokajjal való együttműködésünk eredményeként születtek. Összesen öt fesztiválborunk lesz, ám a kilétük még maradjon titok…
 
Mivel a borokat ezúttal egyetlen, összevont standnál kínáljuk, a borászoknak nem kell a pultban szolgálatot teljesíteniük, így a látogatók találkozhatnak és nyugodtan beszélgethetnek velük. „Rapid randi” címen 30 perces gyorskóstolókat is tartunk majd, amelyek során a leggyorsabb jelentkezők érzékszervi próbát tehetnek néhány helyi borral egy-egy borász, valamint Szabó Edit borszakíró (és a fesztivál borral kapcsolatos programjainak a szakmai vezetője) kalauzolásával a Kisfalucska udvar valamelyik pontján.

Kis falucska, nagy fesztivál - Beszélgetés Juga Péterrel, a BOLDOGkisfalud Feszt megálmodójával

A térségben életre hívott nyári rendezvények mennyire „közönségelszívó” hatásúak egymásra nézve?


A környéken nem sok ilyen jellegű rendezvény van, így rivalizálás sincs. Sokkal inkább arról van szó, hogy segítjük, támogatjuk és partnernek tekintjük egymást. Mindannyiunk közös érdeke, hogy minél több vendég érkezzen ebbe a régióba, és egyre több önálló, civil kezdeményezés valósul meg, amik ehhez járulnak hozzá. Sokan ezekben a kezdeményezésekben, a kis- és középvállalkozásokban látjuk a borvidék jövőjét. Sorra nyílnak kis, családi, újhullámos vendéglátó egységek (kávézók, éttermek), kiváló kézműves sört főznek (BAZ Beer), gint, whiskyt és furmintvodkát készítenek (ráadásul világszínvonalon), jó néhány családi, 5-10 hektáros birtokméretű, igen magas színvonalon dolgozó borászat képes fennmaradni, és mindez együtt egyre nagyobb közönséget szólít meg.

Nyilvánvaló, hogy szükség van az állami beruházásokra, amelyekből egyre több valósul meg, ugyanakkor még mindig hiányzik az egységes és célirányos marketingstratégia, a „Tokaj” márkanév piaci értékének nemzetközi szinten való beágyazása. A megvalósuló beruházások egy része „gazdátlan”, a menedzselésük hiányos, ezért sajnálatos módon – elsősorban turisztikai szempontból – nem képesek segíteni a régió gazdasági fellendülését. Nem mellesleg a megfelelően kivitelezett turisztikai beruházások a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye keleti feléből való, egyre növekvő elvándorlás csökkentését is elősegíthetnék új, valódi megélhetést biztosító munkahelyek teremtésével. Ez már nem fesztiváltéma, de fontos, hogy erről is szó essen. Ne csak a fesztiválon legyen BOLDOGság, hanem a hétköznapok falvaiban és házaiban is – és ebből felénk sajnos hiány van.

Kis falucska, nagy fesztivál - Beszélgetés Juga Péterrel, a BOLDOGkisfalud Feszt megálmodójával

Mit csinálsz majd a fesztivált követő három napban?

Számolunk, adminisztrálunk, utána pedig kettőre zárjuk az irodát, és egy hétre elmegyünk valahová, de nem fesztiválra… Ahhoz még kell majd egy kis szünet.
 
Fotó:
BOLDOGkisfalud Feszt
Juga Márton
Papp M. Bori
Kövér Tibor

Vendégoldal

Boldogkisfaludra beköszöntött az ősz

2017.09.06. | Bodó Judit
Bottszerda 16.
Stockholmban reggelenként szokatlan dugóba kerülhet az ember, de a borhoz értenek. Itthon végre elkezdődött az iskola, és lassan indul a szüret. Nagy a készülődés, két hét múlva Tokaji…
Beszélgetünk

A Tokaj Gin sztori

2021.03.20. | Juga Péter
Beszélgetés Mészáros-Komáromy Dénessel
A Seven Hills Distillery whisky- és ginlepárló alig fél éve indult Bodrogkisfaludban, de már két komoly nemzetközi díjjal büszkélkedhetnek. A siker titkáról a tulajdonost, Mészáros-Kom…
Utazunk

Startol az első BOLDOGkisfalud Feszt!

2021.06.22. | Virág Orsolya
Bor, zene, boldogság – kell ennél több? Ezt kínálja június 25-27. között Tokaj-Hegyalja szívében az első BOLDOGkisfalud Feszt. A Borsmenta tesztelte a helyszínt, a részvétel kötelező! &…
Utazunk

Boldogság Kisfaludon

2021.07.02. | Szabó Edit
Hogy milyen volt az első BOLDOGkisfalud Feszt? Üdítő, kedves, szerethető, családias, emberközpontú, boldogító. Jó emberek, jó borok, jó zenék, jó beszélgetések. Hát kell ennél több? Már…
Beszélgetünk

Bor, zene, boldogság

2022.06.18. | Virág Orsolya
Beszélgetés Juga Péterrel
Ismét lesz BOLDOGkisfalud Feszt! A tavaly indult kulturális fesztivált Tokaj-Hegyalja egyik legkedvesebb településén, Bodrogkisfaludon rendezik június utolsó hétvégéjén. A részletekről…
Vendégoldal

Júniusban újra BOLDOGkisfalud Feszt!

2024.02.11. | Borsmenta
Tokaj-Hegyalja egyik legkedvesebb fesztiválját június 27-30. között rendezik Bodrogkisfaludon. Lesz bor, sport és jó zene, a Kispál és a Borz is fellép. Íme a részletes program…

címkék

amerika (4) aprókertek (30) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (46) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (125) balatonboglári borvidék (17) balatonfüred csopaki borvidék (24) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (9) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (7) bor (294) borász (53) borászok borásza (13) borbár (36) borfesztivál (42) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (67) bornapló (10) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (289) bortúra (32) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (31) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (17) csányi pincészet (9) csirke (13) csokoládé (13) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (14) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) dobogó pincészet (4) édes (109) eger (71) egészséges (11) egri borvidék (11) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (29) etyek budai borvidék (29) etyeki kúria (19) ezerjó (5) fehérbor (107) fesztivál (46) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (6) gálné dignisz éva (6) gere attila pincészete (6) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyöstarján (4) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) haraszthy (4) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (10) heimann családi birtok (4) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (153) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (15) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (24) kéknyelű (16) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (5) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (6) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (20) kovács nimród (5) kovács nimród winery (15) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) krémleves (4) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (18) laposa birtok (5) leves (28) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (69) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (6) merlot (28) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (5) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (7) olaszország (51) olaszrizling (32) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (19) pálinkaverseny (14) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pannonhalmi borvidék (4) pázmánd (39) pécs (10) pékség (7) pét-nat (24) pezsgő (95) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (26) recept (257) rókusfalvy birtok (6) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (8) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (20) sör (46) sós (104) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (18) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szászi birtok (4) szekszárd (60) szekszárdi borvidék (18) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szőke mátyás (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (24) tészta (17) tesztelünk (229) tokaj (154) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (112) tokaji aszú (44) török (30) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (20) utazás (82) utazási tippek (42) utazunk (43) vacsora (12) váli péter (4) vega (13) velencei-tó (21) verseny (15) veszprém (4) vida péter (4) villány (36) villányi borvidék (98) vörösbor (153) vylyan (31) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)