A „Szerelmem” aranyat ér!
Az idei Decanter World Wine Awardsra 6 borral neveztél, és mindegyik éremmel tért haza. A legjobban a Szerelmem fantázianevű furmintod szerepelt: 95 ponttal került be az aranyérmesek táborába. Ennyire jól érzi magát Egerben a furmint?
Olyannyira, hogy régen az olaszrizlinggel együtt alapfajtának számított. A szocializmus időszaka előtti fajtajegyzékek még azt mutatják, hogy Eger két vezető fehér szőlője fele-fele arányban a furmint és az olaszrizling, csakhogy jött az átkos negyven év, amikor tagosították az ültetvényeket, és meghatározták, hogy melyik borvidék melyik fajtával foglalkozhat kiemelten. Így került nálunk fókuszba a leányka, a furmint pedig szinte teljesen eltűnt.
Azért szerencsére nem teljesen…
Nem, mert újraélesztettük. Rajtam kívül még a St. Andrea Pincészet és a Kovács Nimród Borászat telepített furmintot, így mostanra már 4-5 hektárunk van a borvidéken, de úgy látom, hogy a fiatalok is kedvet kaptak hozzá. Nehéz fajta, ugyanúgy, mint a kadarka, éppen ezért kulcskérdés a jól kiválasztott klón, és az is, hogy az ültetvényt szakértő módon gondozzák. Ha lett volna annak idején megfelelő klónszelekciós programunk, már nem itt tartanánk, de mint annyi más, sajnos az is elmaradt.
Hogyan készült az aranyérmes Szerelmem?
Szamorodnitechnológiával született édes borról van szó, nagyjából egy 6 puttonyos aszú paramétereivel. A cukortartalma 166, a sava 9 gramm literenként, az alkohol 11%. Mivel szinte mindegyik fürt teljesen beaszúsodott, nem válogattuk le a szemeket: az egész fürtöt daráltuk és préseltük. Harmonikus, nagyon szép édes bor lett a végeredmény, amit a feleségemnek ajánlottam, ezért kapta a Szerelmem nevet. A legbecsesebb ünnepek itala, összesen 340 darab 0,375-ös palackot töltöttünk meg vele. A seprőjét is megáztattam furmintban, abból pedig egy „máslás” készült, ami a Kislányom fantázianevet viseli.
Hogy szerepelt a másik 5 borod a versenyen?
Fontos elmondanom, hogy véleményem szerint a Decanter World Wine Awards a világ legjelentősebb borversenye, igen rangos bírákkal – az idén például 248 nemzetközi szakértő kóstolta a borokat, köztük 22 Master Sommelier és 72 Master of Wine. Az eredmények jól mutatják, hogy milyen a helyzetünk világviszonylatban, és bár szép díjakat kaptunk az idén, aki egy kicsit mögé néz, láthatja, hogy Szlovénia, Horvátország és Ausztria is jobban szerepelt, mint Magyarország. Ez elgondolkodtató. Én nem panaszkodom, mert mindegyik borunk éremmel tért haza: a 2022-es Érseki Titokbor superior kadarkánk és a 2023-as Archbishop’s Noir superior házasításunk ezüst, a 2022-es Nagyapa Bora grand superior bikavér, a 2023-as Egri Kadarka Classicus és a 2022-es Egri Kékfrankos 68’ bronz minősítést kapott. Nagyjából azt az eredményt hozták, amit vártam, és szerencsére pontosan tudom, hogy melyiken hol kell még egy kicsit csiszolni. 
A borkészítést a nagyapád és az édesapád mellett tanultad meg, az ő nyomdokaikba lépve vitted tovább 1999-től a pincét. Mit tanultál tőlük?
Ők sokkal hűségesebbek voltak az itt kialakult fajtakörhöz, mint én. Számukra a leányka, az olaszrizling és a kékfrankos volt a meghatározó, én viszont kikacsingattam a világfajtákra, pedig apám óvott ettől. Még 1968-ban együtt telepítettek egy saját szelekciós kékfrankosültetvényt, és mindig ez adta a pince legjobb borát. Izgatott, hogy vajon mi lehet ennek az oka, és rájöttem, hogy a dűlők és az ott jól termő változatok megtalálása a legfontosabb. Nagyapámmal sajnos már nem volt túl sok lehetőségem ilyen érdemi kérdéseket megvitatni, de emlékszem, hogy ha kimentünk együtt a szőlőbe, mindig duruzsolta, hogy hová mit kell telepíteni, és – bár akkor még gyerek voltam – ez megmaradt bennem. Ő nagy szőlőterületeket bérelt annak idején, hatalmas tapasztalatokra tett szert ezen a téren, de ne feledjük, hogy abban az időben a mennyiségi szemlélet uralkodott, meg az édes bor. Még akkor is félédes borként értékesítettük a termésünk 65-70%-át, amikor én bekerültem a borászatunkba. Aztán jött a világfajták bűvölete, mindenki cabernet-t és merlot-t telepített, aminek eredményeként sajnos ma már sokkal kevesebb a tapasztalatunk a helyi fajtákkal, de bízom benne, hogy ezen a téren is javulni fog a helyzet. 
Te mindenesetre elég sokat teszel ennek érdekében – gondoljunk csak arra a komoly és kitartó munkára, amit a kadarkákkal végzel…
A világon már csak nekünk van lúdtalpú kadarkánk, és nagyon büszke vagyok rá, hogy vissza tudtuk hozni! A filoxéravész előtt többféle kadarka is honos volt a borvidéken, és a gyökértetű pusztítása után is maradt valamennyi, de a lúdtalpú teljesen eltűnt. Idősebb Kozma Pál és Németh Márton mentett meg néhány egyedet, így a Pécsi Kutatóintézetben volt belőle 6 tőke – ezzel kezdtünk el dolgozni 16 éve. Most már 2500 tőke van az ültetvényemen, és a terv az, hogy felmegyünk 4000 tőkéig. Nagyon jó borokat ad, nem is tudom, hogy veszett el ennyire a borvidékről. Az viszont nagy szívfájdalmam, hogy a kereklevelűt már nem tudtuk visszahozni, az teljesen kipusztult. Sajnos a szocializmus évei alatt elvetették a kadarka szelekciós programját, pedig fontos lett volna. Még jó, hogy a nagyapám által szelektált 68-as kékfrankos megvan! A másik büszkeségem pedig a médoc noir. A világon összesen 46 hektárt jegyeznek belőle, abból 1,2 hektár az én ültetvényemen terem. A gazdák nem szeretik, a vadak annál jobban, ezért el kell keríteni, ha szüretelni akarunk róla. Egy vagyont költöttünk kerítésre, de így már kint tudjuk hagyni sokáig. Fantasztikus bort ad, a bikavérünket erősíti. 
A kadarka, a kékfrankos vagy a furmint hozhat nagy eredményeket a jövőben?
A bikavér a legfontosabb, és mellette önálló fajtaként a kadarka és a kékfrankos. Nekem furmintom egy darabig nem lesz, mert átadtam a társamnak az ültetvényt, viszont a Pajados-dűlőben nagyon jól érzi magát az olaszrizling, abból csodákat lehetne kihozni. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy furmint-olaszrizling házasításból készíteni kellene egy száraz szamorodni jellegű bort. Képzeld csak el! Egyébként is úgy vélem, hogy a helyi fajtákra kellene nagyobb hangsúlyt fektetnünk. Csak hát az ültetvényeink tele vannak világfajtákkal, azokra viszont nem kíváncsi a nemzetközi piac. Komoly fordulatra lenne szükség, a kadarkára és a kékfrankosra kellene helyeznünk a fókuszt, de ott meg hiányoznak a szelekciós munkák. A lúdtalpú kadarkánál már meglesz, szerencsére, de mire lefutottam ezt a kört és beérhetne a munkám gyümölcse, összeomlott a borpiac. Remélem, hogy apránként, sok munkával és türelemmel vissza tudjuk építeni, és egyre több helyi fajtából készült bort kínálhatunk a jövőben. De ami a legfontosabb: törekedjünk a legmagasabb minőség elérésére, és hagyjunk időt a fiataloknak, hogy felfedezhessék a kulturált borfogyasztás örömét.
