Vissza
Kinga Kamrája
2021.08.05. | Virág Orsolya
Meseország nincs is olyan messze! A magát érzelmiségi parasztnak tituláló Hafner Kinga csodás állatfarmját bárki megtalálja, ha Káptalantóti és Köveskál között lekanyarodik a bekötőútra a 14-es kilométerkőnél…
A férjeddel mindketten a televíziózás világában éltétek a mindennapjaitokat. Éles váltás mindezt egy kecskefarmra cserélni…
Mi már akkor se a belvárosba jártunk hétvégente szórakozni, amikor összejöttünk. Mindig azt kerestük, hogy kinél, hol és hogyan tölthetnénk el a hétvégét valahol vidéken. Levi, a férjem hangtechnikus volt, én gyártásvezetőként dolgoztam ekkoriban. Aztán átszervezések történtek a csatornánál, és a feladatköröm szinte teljesen adminisztratívvá vált. Úgy voltunk vele, hogy most még tudunk egy nagyot váltani, később már kevésbé.
A kiégést akartátok megelőzni?
Abszolút. Éreztük, hogy nem jó és nem kielégítő az, amiben vagyunk.
Honnan tudtátok, hogy hogyan kell egy ilyen birtokot irányítani, állattenyésztéssel, élelmiszer-feldolgozással foglalkozni?
Nem itt kezdtük a Káli-medencében. Először Zalára esett a választásunk, ahol megismerkedtünk egy nagyon kedves családdal. Ők segítették az első lépéseinket, felügyelték a csetlés-botlásainkat. A savanyú káposzta készítésétől a disznó feldolgozásán át a sajtozásig mindent ott tanultunk ki. Nem vettünk semmit a boltban, nagyon oda kellett figyelnünk, hogy az alapanyagainkat hogyan állítjuk elő.
Az önellátás volt a célotok?
Igen, ez volt a nagy idea. Aztán rájössz, hogy internetet vagy benzint nem tudsz magadnak csinálni, ellenben a csekkek jönnek. Szükségünk volt valami munkára, de mindig az értékteremtést tartottuk szem előtt, így kezdtünk el sajtot készíteni. Lett egy tehenünk, három kecskénk, és feldolgoztuk a tejet, amit az állatok adtak. A vásárolt tej esetében ugyanis kisüzemet kell létesíteni, amihez komoly tőkére van szükség, kistermelőként azonban feldolgozhatod, amit a saját jószágod ad. Mi ezt választottuk, a budapesti kapcsolati tőkénket felhasználva pedig a vevőkörünk is kialakult.
Ezek szerint hasznát vetted a múltadnak?
Persze! 12 év médiajelenlét nem múlik el nyomtalanul. Az sem hátrány, hogy értek a közösségi oldalak működtetéséhez vagy egy termék eladásához.
Mi lett a zalai önellátással?
Kinőttük. Nehéz volt már működtetni mindezt abban a kicsi parasztházban. Megcsináltuk a sajtkonyhát, és az első nyarunkat már ebből finanszíroztuk, amikor megismerkedtünk a Kővári házaspárral, Éva néniékkel. Ők akkor már húsz éve üzemeltették ezt a helyet, ahol most vagyunk a Káli-medencében. 2016 augusztusában találkoztunk velük, és nem is volt több kérdés. A következő év februárjában már mi vezényeltük le az itt élő negyven kecske ellését, ezzel bele is vágtunk a birtok üzemeltetésébe.
Egészen hihetetlen, hogy egyik nap még adásmeneteket szerkesztesz és diszponálsz, másik nap pedig már egy állatfarmon gazdálkodsz...
Néha itt is ugyanolyan hirtelen kell cselekedni és döntéseket hozni, mint a tévében. Nem látod magadat kívülről, csak csinálod, nincs idő hezitálni. Persze nagyon más volt Zalában három kecskével. Az első itteni évünk pokolian nehéz volt, sok mindent meg kellett tanulnunk. Nem ismertük az alap kezeléseket, nem tudtuk, hogy mi a teendő egy hasmenés esetén, mi az szénadiéta, vagy hogy miért játszik kiemelt szerepet a féregirtás. A második évben már majdnem magabiztosan kezeltük a nyájat, és az idei volt az első, hogy már szinte minden tökéletesen működött az elletésnél.
Hány állat sorsa van most a kezedben?
150-200 aprójószág van a farmon, valamint 60 kiskérődző. A mangalicák száma változó, ezért nincs is végtelen mennyiségű húsunk. Aki szeretne belőle, annak fel kell iratkoznia. És van 6 emunk is. Kettővel indultunk, de tavasszal megkotlottak.
Egy kicsit meg is lepődtem, amikor megláttam őket itt. Mi a terv velük?
Fogalmam sincs. „Örököltük” őket. Éva néni imádja az állatokat, rengeteg díszbaromfija is volt, de nagyon nehéz ügy ez. Amikor idekerültünk, még volt egy állatgondozónk, de azóta sem találunk senkit. Sokan jönnek romantikus elképzelésekkel, de a tanyai munka embert próbáló. Mindennap hajnalban kelsz, cipeled a kannákat, legalább három órát kint töltesz a legelőn, tisztán tartod az állatokat. Itt minden erre épül, és ugyanolyan fontos, mint az, hogy elkészüljön a sajt, és hogy a vendégtérben mosolyogva köszöntsük a vásárlóinkat.
Olyan, mintha egy parkban ülnénk. Asztalok a fák alatt, szaladgáló gyerekek, hintaágy…
Ez volt a cél. Családbarát pihenőparkká alakítottuk ezt a két és fél hektárt, amin gazdálkodunk. Itt a gyerekek látnak rendes kiskacsát, nem csak a fürdőkádit, lovakat, libát, pulykát. Megetethetik, megismerhetik az állatokat. Így az emuknak is van helyük, bár náluk a kotlás óta azért kicsit parázsosabb a hangulat a karámban.
És mi a helyzet a disznókkal?
Voltak fehér disznóink, de ahhoz, hogy ez rentábilis legyen, nagyon sokat kéne belőlük tartani, márpedig munkaerőt nem nagyon találsz. Amíg mondjuk Levente hajnalban feji a kecskéket, addig nem tud disznót is etetni és takarítani. Szóval, ez így az állatok kárára ment volna. A kistermelői rendelet arra nem ad lehetőséget, hogy vegyek egy állatot, és azonnal feldolgozzam, hanem három hónapig birtokon belül kell tartani. Nincs olyan, hogy veszek egy malacot a szomszédtól, levágom, és majd valami lesz. Mindent vágópontra kell bevinni. Ezért döntöttünk amellett, hogy csak a mangalicát tartjuk meg, a fehér disznóra pedig találtunk több remek beszállítót. Az igazat megvallva nem kóstoltam még olyan jól elkészített mangalicatermékeket, mint amilyeneket Éva néniék csináltak anno. Mi is ezt visszük tovább, és a törzsvendégeink között van, aki Siófokról jön hozzánk áruért.
De azért a kecskesajt a fő profilod, ugye?
Igen, és teljesen hagyományos úton készül. A tőgymeleg tejet azonnal oltjuk, nincsenek pasztörizálókádjaink, érlelőhelyiségünk, és semmi extra kultúrát nem adunk hozzá. Van egy hatvanliteres üstöm, és annyi készül, amennyi ebből kijön. Amikor bekerül a tej, akkor dől el, hogy abból krémsajt lesz vagy érlelt, kicsi vagy nagy. És természetesen az a legfontosabb szempont, hogy mire van szüksége a boltunknak. A mennyiség éppen akkora, amivel a vendégkörünket ki tudjuk szolgálni, és így olyan minőséget nyújthatunk, ami nemcsak prémium, de tartható is.
Mi a specialitásod?
Egy camembert-jellegű fehérpenészes kecskekrémsajt. Van egy úr, aki kéthavonta jár hozzánk Szegedről, és nyolcasával viszi. Nem csinál ilyet a környéken senki, és az országban is csak pár helyen láttam, pedig Franciaországban nagyon közkedvelt. Mivel a francia sajtokat a készítőjükről vagy a terroirról nevezik el, ez a sajt a No14 (Tizennégyes) nevet kapta, mivel a birtok a 14-es kilométerkő mellett van. Sokáig nem volt tábla az úton, és csak innen tudta mindenki, hogy hol kell lekanyarodni Éva néniékhez.
Nem számítotok „gyüttmentnek” az „őslakosok” között? Könnyen befogadtak titeket?
Egyáltalán nem mozdulok ki a tanyáról, így ha volt is kirekesztés, azt nem vettem észre. De Éva néniéket hatalmas tisztelet övezi, így ők kivívták mindazt, amit nekünk már nem kellett kitaposni. A turizmus egyébként meglátszik a településeken. Nem szegényedik el a térség, és szívesebben költöznek haza a gyerekek is. Ki kell bírni azt a pár jövős-menős hónapot, cserébe sokkal nyugodtabb az élet errefelé. A legtöbb embernek pedig semmi kedve állattartással foglalkozni, így el sem vettünk semmit másoktól.
Minden a te döntésed, ami a gazdaságban történik?
És a keresleté! Hiába szeretnék mondjuk füstölt kecskesajtot készíteni, el kell fogadnom, hogy nincs rá igény. A No14 egyébként úgy született, hogy Éva néninek volt egy krémsajtreceptje, én meg próbálkoztam a camembert-rel. Összebarátkozott a két sajt az érlelőben, és a krémsajt tetején félcentis fehérpenészréteg alakult ki. Legalább négy kiló volt, és azt azért nem dobod ki! Úgyhogy megkóstoltam, és elképesztően finom volt! Utánaolvastam, és láttam, hogy ez egy létező dolog, hát akkor csináljuk! Ez épp olyan sorsszerű volt, mint minden, ami velünk történt. Igaz, hogy az év 365 napján szinte napi 24 órában kell működtetni mindezt, mégis rengeteg örömöt ad, és olyan sikerélmények érnek a vevők és a jószág részéről, ami mindennél többet ér. Megtiszteltetés, hogy az emberek utaznak azért, hogy tőlünk vásároljanak. A törzsvevőink nagyon fontosak a számunkra, és kiemelt figyelmet is szánunk nekik.
Nem látlak a fesztiválokon, piacokon. Nem is nagyon találkozni veled máshol, csak itt?
Nagyon jó lenne részt venni fesztiválokon, akár a fővárosban is, csak az plusz egy ember, plusz egy hűtő, és egyszerűen nem tudjuk bevállalni. A fővárosba való kiszállítás hasonlóan bonyolult, de ezen most dolgozunk.
A Magyar Ízek Utcája viszont most házhoz jön a Káli-medencébe!
Bizony, és kecskehússal leszünk jelen, amiből Vörösmarty Attila készít majd pörköltet. Van ez a szomorú, „nőcentrikus” helyzet a kecskével. A bakok pályafutása hamar véget ér, viszont zseniális a húsuk, csak kevesen ismerik. A kecskebak még nem evett semmit, csak anyatejet és füvet. A kecskehús ideális választás bárkinek, a legtöbb ételallergiával küzdő ember is bátran fogyaszthatja, minőségében pedig egyenértékű a vadhússal. Ezért is örülök, hogy ezen a fesztiválon a kecskepörkölt figyelmet kap.
Miért kezeljük fenntartással a kecskehúst?
Azért, mert maga az állat nagyon cuki, és a kedves állatokra az emberek többsége nem tekint táplálékként. Pedig az anyakecskének is jó az íze, csak csontosabb, mint a disznóhús, és ez is lehet elrettentő. Ma már sokan csak színhúst fogyasztanak, holott az ízületeinknek szüksége lenne másra is. Ahogyan belsőséget sem eszünk eleget, miközben tele van nyomelemekkel. És a gidamáj a legtutibb csemege, félúton van a liba és a kacsa között, nulla méreganyaggal. A kecskehúsnak a pörkölt vagy a sült áll a legjobban, úgyhogy mindenkit csak biztatni tudok, hogy kóstolja meg a hétvégén Mindszentkállán.
El tudod képzelni, hogy ezt valaha abbahagyd, vagy mondjuk visszatérj a régi életedhez?
Ugyanabba a folyóba nem lépek kétszer. Azt viszont simán el tudom képzelni, hogy külföldre költözöm. Szemezek most egy Ikária szigeti önfenntartó közösséggel – arra az esetre, ha nagyon elegem lesz.
Lesz ilyen?
Mindig nagy váltó voltam. A vendéglátásból csöppentem a médiába, nálam bármikor megtörténhet, hogy fordulok egyet. Imádjuk minden pontját annak, amit most csinálunk, de az adminisztratív része kibírhatatlan. Most ugyanazt élem meg, ami miatt elmenekültem a tévéből. Ha nem bírom tovább, akkor kivonulok a társadalomból. De még itt vagyunk…
Fotó:
János M. Schmidt
HEIMA
