Helló, Balatonmáriafürdő!

2023.05.10. | Németh Judit
A Balaton déli partja kicsit mostohagyerek, pedig nagyszerű helyek várják itt a családokat, a gasztroturistákat vagy a borok szerelmeseit. Kezdjük a térség felfedezését a leghosszabb stranddal büszkélkedő Balatonmáriafürdővel…


Végre kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogy milyen szép napok várnak ránk, amikor már nem dézsából öntik ránk a vizet az égiek. Ez aztán egyeseknél őrült (utazás)tervezési lázat is hoz. Következő összeállításunkkal azoknak szeretnék ötleteket adni, akik a Balaton déli partján kalandoznának.

Helló Balatonmáriafürdő - borsmenta.hu
 

Itt van a legtöbb szabadstrand a tó körül!

Az első állomásunk Balatonmáriafürdő, a település kikötőjénél torkollik bele a Nyugati-övcsatorna a Balatonba, sajátos hangulatot kölcsönözve ezzel a helynek. Talán kevesen tudják, hogy a mintegy 7 km-es máriafürdői strandszakasz a déli part leghosszabbja, egyúttal itt található a legtöbb szabadstrand is (a hét strandból hatot látogathatunk ingyenesen). A gyönyörű, hosszú móló mellett a sétahajóval elérhető úti célok is vonzóvá teszik a helyet: Szigligetre, Badacsonyba is át tudunk hajózni a nyári időszakban, de a környék is bőven kínál kirándulási lehetőségeket a (nem csak családos) utazóknak.
 
Port étterem & panzió

Helló Balatonmáriafürdő - borsmenta.hu

A Covid (és azt követő megpróbáltatások) után különösen szívmelengető látni, ahogy egy-egy családi vállalkozás előre menetel, és töretlenül viszi tovább az üzletet. Ezek közé tartozik a Port étterem & panzió is, ami az övcsatorna torkolatánál várja a vendégeket. Kíváncsian léptünk be az ajtón, és az ősszel készült, hangulatos télikertben foglaltunk helyet.

Helló Balatonmáriafürdő - Fotó: Szindbád az Utazó - borsmenta.hu

Az éttermet egy testvérpár vezeti, akik a szüleiktől vették át a stafétabotot 2012-ben. Mindketten beleszülettek és belenőttek a vendéglátásba, szőlész-borász végzettséggel és jó üzleti érzékkel vannak megáldva; hisznek a minőségi vendéglátásban, és nem restek maguk is a frontvonalban dolgozni. Ők nyitották egyébként a kifejezetten családos utazókra szabott Pelso Panziót is Balatonmáriafürdőn.

Helló Balatonmáriafürdő - borsmenta.hu

A Portban a konyhát Berki Zsolt viszi, aki a Kristinus borbirtokról igazolt át ide. Négyfogásos menüt kóstolunk végig, és az étkezés során nemcsak az ízkavalkád, de a kreatív és szemet gyönyörködtető tálalás is nagyon meggyőző. Egyre általánosabb, mégis hangsúlyazondó, hogy az alapanyagokat igyekeznek helyi termelőktől beszerezni, legyen ez tapolcai pisztráng vagy a balatonfenyvesi Terra Pannónia prémium marhahúsa.
 
Kibírtuk a négy fogást


Tökéletes ízharmóniájával és káprázatos, korallzátonyra emlékeztető tálalásával a szalonnás-szarvasgombás burgonyapralinéval tálalt tapolcai pisztrángrolád lett a személyes kedvencem.

Helló Balatonmáriafürdő - borsmenta.hu

A vadropogóssal kínált medvehagyma-krémleves könnyed volt, mégis intenzív, és a vadhúsos levesbetét miatt nagyon tartalmas.

Helló Balatonmáriafürdő - Fotó: Szindbád az Utazó - borsmenta.hu

A tepertős nudlival és karfiollal körített Angus hátszínsteak is kifogástalan főétel, jó szívvel ajánlom mindenkinek. A hús alapanyaga a fent említett Terra Pannónia birtokról származik.

Helló Balatonmáriafürdő - borsmenta.hu

A mákos guba pedig „a hab a tortán” – itt jegyezzük meg, hogy az étterem emberes adagjai kihívás elé állítják azokat, akik komplett ebédet vagy vacsorát terveznek végigenni, de végül felülkerekedtünk ezen az akadályon.

Helló Balatonmáriafürdő - borsmenta.hu

Szívesen időztünk volna hosszabban is ezen a helyen, ezért el is határozzuk, hogy a szezon beköszönte előtt még mindenképpen visszalátogatunk – bátran magunkkal hozva két eleven csemeténket is. Most azonban indulnunk kell, így Balatonföldvár felé vesszük az irányt.
(folytatjuk)
 
Fotó:
facebook
Szindbád az Utazó - Facebook
Németh Judit

Iszunk

Kislaki királyság

2016.05.20. | Szabó Edit
  Balatonboglárt magunk mögött hagyva vidáman fordulunk a hegynek. Csak hadd csillogjon a tó magának, minket most más kaland vár. Légli Géza május 28-án ismét szélesre tárja kis bi…
Beszélgetünk

„A” vendéglős

2017.11.25. | Szabó Edit
Találkozás Csapody Balázzsal
Vendéglátós család sarjaként minden nyara munkával telt, mégis ezt a pályát választotta. Vendéglátó menedzser, aztán képzett sommelier lett, majd kibérelte a balatonszemesi Kistücsök ko…
Eszünk

Piknik a szőlőben

2019.11.12. | Barossné Koós Andrea
Jó borok, finom falatok, festői környezet, remek hangulat – ezt nyújtja a Kristinus a Balaton déli partján…  
Iszunk

Kedvenc balatoni borteraszaink – déli part

2020.08.31. | Gónusz Gabriella
A Balaton körül mindig megtaláljuk azokat a borteraszokat, ahová jó beülni. Most a déli parti kedvenceinket vesszük sorra…  
Eszünk

30 éves a Kistücsök!

2022.12.07. | Szabó Edit
Kulináris programsorozattal ünnepelte 30. születésnapját a balatonszemesi Kistücsök étterem. A nemrég Bib Gourmand minősítést kapott vendéglátóhely és tulajdonosa, Csapody Balázs az elt…
Eszünk

Kristinus Borbirtok – Lokal47

2023.04.07. | Németh Judit
A Kéthelyen működő, biodinamikus elvek szerint gazdálkodó Kristinus Borbirtok tökéletes hely a kikapcsolódásra. Szállodájuk békességet, éttermük színvonalas étkezést kínál, a borokról m…
bornaptár.hu
A boros eseményajánló

címkék

amerika (4) aprókertek (31) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (48) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (130) balatonboglári borvidék (17) balatonfüred csopaki borvidék (25) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (20) biobor (5) biodinamikus (9) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (7) bor (297) borász (53) borászok borásza (13) borbár (36) borfesztivál (44) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (68) bornapló (12) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (290) bortúra (32) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (33) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (236) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (21) csányi pincészet (9) csirke (16) csokoládé (13) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (14) demeter zoltan (5) desszert (6) desszertbor (4) dobogó pincészet (4) dobosi (4) édes (111) eger (71) egészséges (11) egri borvidék (11) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (29) etyek budai borvidék (30) etyeki kúria (19) ezerjó (13) fehérbor (119) fesztivál (47) figula (5) figula pincészet (4) főzünk (5) franc&franc (7) franciaország (9) friss (4) frittmann (7) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (7) gálné dignisz éva (7) gere attila pincészete (6) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (7) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyöstarján (4) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) haraszthy (4) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (10) heimann családi birtok (4) hétszőlő (4) horváthország (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (155) ipacs szabó istván (4) iszunk (14) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (15) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (25) kéknyelű (16) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (5) koktél (14) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (6) könyv és kávé (4) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (25) kovács nimród (5) kovács nimród winery (15) köveskál (9) közben esznek (11) kreinbacher birtok (11) krémleves (4) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (21) laposa birtok (5) leves (29) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (69) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (6) merlot (28) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (16) művészinterjú (18) nagyi receptje (5) narancsbor (5) natúr bor (12) nemzetközi borvásár (4) néró (5) neszmélyi borvidék (4) nyár (18) nyaralás (5) nyári (7) olaszország (55) olaszrizling (33) őstermelői piac (7) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (19) pálinkaverseny (14) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pannonhalmi borvidék (4) paulus (5) pázmánd (40) pécs (10) pékség (7) pét-nat (24) pezsgő (96) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (14) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) puglia (4) rácz jenő (5) rajnai rizling (26) recept (273) reduktív (4) rókusfalvy birtok (6) rosalia (6) rozé (50) saláta (14) sanzon (10) sárospatak (4) sauska (8) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (21) sör (46) sós (110) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (18) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szászi birtok (4) szekszárd (60) szekszárdi borvidék (18) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (23) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szőke mátyás (4) szüret (5) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) terasz (4) természet (4) természetes bor (28) tészta (17) tesztelünk (241) tokaj (155) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (112) tokaji aszú (45) török (39) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (24) ünnep (4) utazás (83) utazási tippek (44) utazunk (46) vacsora (12) váli péter (4) vega (13) velencei-tó (21) verseny (15) veszprém (4) vida péter (4) villány (36) villányi borvidék (98) vörösbor (153) vylyan (31) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)