Vissza
Korfu „Marbella-módra”
2021.09.17. | Szabó Edit
Korfu szigetének felkapott éttermei helyett ezúttal egy aprócska település, Ájosz Joannisz Periszterón két tavernáját vettük górcső alá. A Taverna Kohyli Bay és a Taverna Marbella megér egy kitérőt…
Mindenki ismeri azt az érzést, amikor ismeretlen környéken, idegen országban keresünk magunknak egy jó kis vendéglőt, és rém nehéz más és más szempontból vonzó helyek közül választani. Sokszor már a döntés pillanatában sajnáljuk, hogy le kell mondanunk a többi lehetőségről...
Mennyivel egyszerűbb (és persze rizikósabb), ha szűk a választék – vagy éppenséggel nincs is. Ha valahol „az isten háta mögött” foglaltunk magunknak szállást, amelynek közelében mindössze egy (esetleg két) étteremszerűség van. Elsülhet rosszul, közepesen vagy akár remekül is.
A mi esetünk az utóbbi. Nagyszerű vendéglátásban volt részünk a csodálatos Korfu egy nem túlzottan izgalmas pontján, a tengerparti országút mentén, két felkapottabb település, Benitses és Moraitika között.
Ájosz Joannisz Periszterón nagyjából 35 perc alatt érhető el busszal Korfu városból. A hozzá tartozó rövid partszakaszon nincs semmi, csak egy nagy, ötcsillagos szálloda, két-három panzió meg az elmaradhatatlan vegyesboltok. És két étterem: a főként tengeri ételekre és koktélokra specializálódott Taverna Kohyli Bay és a tradicionális helyi receptek bemutatását vállaló családi vállalkozás, a Taverna Marbella.
Taverna Kohyli Bay – ahol a fogások mellé élő zene és tánc is jár
Az első este kérdés nélkül eldőlt minden. A kavicsos part fölött álló étterem-teraszon két fiatal táncos turistacsalogatónak szánt, de csöppet sem giccses párosokat adott elő élő zene kíséretében. Egy életünk, egy halálunk – gondoltuk. Ráadásul a terasz tövében, a kavicson felállított asztalok egyikénél kaptunk helyet, a hullámok épp csak nem nyaldosták a lábunkat.
A romantikus körítéshez illőn rendkívül barátságosak voltak a felszolgálók: a múlt századból itt ragadt, vonzóan szertartásos modorú idős „főúr”, a kedves fiatal pincérnő, és barátja, az Írországból kisegítőnek ideimportált informatikus-közgazdász. Valahol a teraszon föl-föltűnt a testes – és igen kedélyes – tulaj is, első ránézésre simán jöhetett volna egy szelídebb maffiafilmből. (Pörgessük kicsit előbbre az időt: mindannyiukat – és a többi alkalmazottat – láttuk egy későbbi estén egyenként „beszállni” a táncosok műsorába, és előadni egy kisebb szólót. Egyik produkció éltettelibb és szívmelengetőbb volt, mint a másik).
Egy szó, mint száz, a hely azonnal megszerettette magát – és a szigeten töltött egy hét alatt ez a vonzalom nem lanyhult, akárhányszor tértünk vissza reggelizni, ebédelni, vagy csak egy ouzóra. Megfutottuk a kötelező köröket – dzadzíki, görög saláta, kardhal és tintahal roston stb. –, és mind minimum megütötte a mércét. Egyszóval jó szívvel gondolunk a helyre, bármikor visszamennénk.
Taverna Marbella – mindent a nagyi receptje szerint
Hanem az a másik! Ahol – nagyjából tíz méterrel odébb – ugyanazzal a tettetésmentes kedvességgel bántak velünk (és persze minden más vendéggel), mint a Kohyliben, csakhogy az étel itt nemhogy megütötte a mércét, hanem egyenesen felséges volt, méghozzá minden nagyzolás, mesterkéltség nélkül. A legegyszerűbb fogásokban is benne volt az az alig megmagyarázható plusz – az a gyengéd, hivalkodásmentes finesz –, ami csakis a legkiemelkedőbb háziasszonyok és kitűnő profik fogásait jellemzi.
A muszaka életünk legjobbja volt – ha lehet értelmesen ilyet mondani. De a feta sajttal fortyogó, különleges paradicsomos szószban felszolgált feketekagyló ugyanúgy magasan szárnyalt, mint a belül szaftos, omlós szuvlaki – vagy akár a sokzöldséges reggeli omlett. Az étkezés végén általában gyümölcsöt kértünk, de amikor véletlenül úgy döntöttünk, hogy nem rendelünk semmit a kávé mellé, a fiatal felszolgáló két csodálatos süteménnyel jelent meg, mondván, hogy a ház ajándéka. A tészta könnyű volt, tejszínhabos, nem túlzottan édes, viszont ellenállhatatlan.
Vissza-visszatérvén megszoktuk, hogy mindent kipróbálunk, ami nevében az étteremhez köthető: „Marbella-módra” készült bármelyik ételükre vevők vagyunk, és kész. Amikor a szintén helyi specialitásként feltüntetett hideg, olajos, fokhagymás padlizsánsalátát fogyasztottuk, magunkban örök hűséget esküdtünk a helynek a part fölé magasodó dúsan benövényezett teraszon. És mert korábban olvastuk a belső tér fekete táblájára írva, hogy a hagyományos korfui ételeket Eirini nagyi főzi, fizetéskor megkérdeztük, megkaphatnánk-e ennek a padlizsánsalátának a receptjét.
A felszolgáló kicsit elpirult, és szégyenkezve vallotta be: „már nem a nagyi főz, hanem az anyukám”. De azonnal hozzátette: „viszont a nagyi receptje alapján.” Azzal elindult a konyha felé, hogy kihívja a szakácsot. Egy perc múlva visszajött, és közölte: „anya most nem ér rá, sok a rendelés, de leírja majd kicsit később, nézzenek be érte”. Másnap kis, vonalas füzetben ott várt bennünket az egyszerű recept, gyöngybetűs kézírással, angolul. (Azóta állandó fogás itthon, és a Borsmenta olvasóival is megosztottuk. A receptért katt IDE!)
A Marbella nem egyszerűen szerencsés véletlen. A családi vállalkozásként működő taverna tényleg olyan, mintha egy család látna bennünket vendégül. Mindenre figyelnek, mindenre van gondjuk, kedvesek, lelkesek, és őszintén örülnek, ha dicsérjük a főztjüket. Ha még egyszer eljutunk a szigetre, ide biztosan visszatérünk.
Ájosz Joannisz Periszterón nem a világ közepe, de nagyon szép ott a napfelkelte és kellemes a tenger. Bárhová is kalandoztunk a szigeten, esténként mindig jó volt visszatérni, beülni még egy koktélra a Kohyli teraszára, hallgatni a zenét és nézni a táncosokat, vagy rábízni magunkat a Marbella Taverna szakácsára, aki mindig varázsolt valami újdonságot az asztalra Eirini nagyi cseppet sem titkos receptjeiből.
