Vendéglő a Szőlőhegyen
Kevés helyen törődnek a falánk ember lelkiismeretével. A Bálint Borárium ezen kevesek közé tartozik. Meredek emelkedő tetejére biggyesztették ezt a barátságos vendéglőt, hogy mire az ember fölér, úgy érezze (ha a heves szívdobogás és a szapora lihegés érezni engedi egyáltalán), hogy igazán megérdemel egy kiadós vacsorát. És hogy a vacsora (vagy ebéd) kiadós lesz, azt garantálják. Levesből kis- és nagylábosnyi adag választható – a kicsi bőségesen elég egy egészséges, éhes felnőttnek, a nagyot el sem merjük képzelni –, a főételek elfogyasztása viszont köznapi halandó számára komoly kihívás. Igaz, degeszre tömött gyomorral akár a lejtőn legurulva is megtehetjük az utat hazafelé. (Itt fontos megjegyeznünk, hogy az emelkedő tetején természetesen parkoló is van, így a kényelmesek nyugodtan jöhetnek négy keréken.)
A Velencei-tó csücskétől alig pár kilométerre, a pázmándi Szőlőhegyen járunk, ahol a helyi és a környékbeli termelők egyre jobb (mondhatnánk stílusosan: meredeken emelkedő színvonalú) borai sorjáznak a borlapon. A településen élő és alkotó ApróKertek, Köllő Zsolt, Nagy Gábor vagy Sobor Dávid mellett itt van Szentesi József, valamint a Csóbor Pincészet jó néhány tétele, de még folytathatnánk a sort.
Bármit sugalljon is a neve, a Bálint Boráriumban saját bor nem készül. Jó étel annál inkább. Nem olcsó hely (de hát az éttermi étkezés ma sehol sem az), viszont az igen jól teljesítő konyha és a rendkívül szívélyes, mégsem bizalmaskodó kiszolgálás megér egy (több, rendszeres) látogatást.
Az étlap jótékonyan átlátható. Kétféle leves, hétféle főétel (meg egy nyolcadik a gyerekeknek), két desszert – ebből pont összeállítható a szív- és tüdőpróbáló kaptató utáni ételsor, és persze a húst nem evők is találnak számukra kedves ételt a kínálatban.
Többször is hallottunk már a helyről korábban, hiszen a Bálint Borárium nem szimpla vendéglő. A környékbeli borok népszerűsítésére esküdött fel, és a feladatát igen komolyan veszi. Borbemutatókat, kóstolókat, borvacsorákat szerveznek itt gyakran, a helyi és a környékbeli közönség nem kis örömére. Mi magunk is a pázmándiak közösségi bora, a Könnyűvér bemutatóján jártunk itt először, de most „civilben” tértünk vissza – és nem bántuk meg.
Amíg a levesünkre várunk, bemelegítő falatkát kapunk. A helyben készült humuszt izgalmas-keletiesre hangolták, jól áll neki a római kömény. Hozzá néhány szelet színes kaliforniai paprika, éppen annyi, amennyivel kitunkolható a krém. Színes, kellemes, tökéletes kezdet.
A hideg tejszínes meggyleves hozza a szokott sztenderdet, de plusz vaníliával és karakteres citromhéjjal megbolondítva szokatlan élmény. Az utolsó kanálnyival a levesben úszó citromkarikát is szétrágjuk, üdítően fanyar utóíz marad a szánkban.
A húsleves jóízű, gazdag, van benne zöldség is, hús is, tészta is bőséggel. Majdnem olyan, mintha otthon készítettük volna.
A konfitált fokhagymás tarja szeletvastagsága épp megfelel, a hús porhanyós, de nem tartás nélküli, a hatalmas adag káposzta és hagymás tört krumpli nem hazudtolja meg a hagyományokat.
A galuskahegyre halmozott marhapörkölt akkora adag, hogy félig el kell fogyasztani, ha az ember látni szeretné a szemben ülőt. A másik fele aztán már sehogy sem fér a merevlemezre – megtelt –, külső tárhelyre kell menteni. Dobozban visszük el, jó lesz másnapra.
Pedig van hozzá kovászos uborka is, de milyen finom! Itt érlelik azt is a vendéglő ablakában, az elkészült adagokat épp akkor vitték be, amikor a főételünket ettük. Nagyon ígéretesen festettek, jó dolguk lesz a későbbi vendégeknek is.
Amúgy a zöldségek többsége nem csupán friss, de annyira helyi, hogy a szomszédos konyhakertben terem. Mi is ellenőriztük a paradicsomtermést, mielőtt beültünk ebédelni.
De vissza az asztalhoz: desszertre gondolni sem merünk. Hiába tudjuk, hogy arra külön gyomra van az embernek, most úgy érezzük, hogy egyetlen falat se férne belénk. Elszopogatjuk még a maradék borunkat, és elköszönünk a helytől.
Bálint György, a Borárium tulajdonosa előtt le a kalappal. Biztosan nem volt könnyű a helyzet a világjárvány alatt életben tartani, de örömmel jelentjük, hogy a kis pázmándi vendéglő virágzik a hegyen. Az asztaloktól gyönyörű a kilátás, és étkezés után jólesik egy rövid séta a levendulakertben – főleg amikor virágba borul az egész környék. Aki szereti a kedves, romantikus környezetet, a jó ételeket és a kiváló borokat, menjen el hozzájuk! Megérdemlik a figyelmet.
