Vissza
Mi az a budai vörös?
2022.07.13. | Szabó Edit
A monarchia kori Magyarország egyik legjelentősebb exportcikke volt, most pedig alig hallunk róla. A kadarka és csókaszőlő házasításával készülő budai vörös hagyományát a pázmándi ApróKertek Pincészet támasztotta fel, és a bor igen finom!
A múlt év nyarán, amikor a pázmándiak összefogásával készülő Könnyűvér bor legfrissebb évjárata bemutatkozott a közönségnek, én is ott voltam a település éttermében, a Bálint Boráriumban, Szeretem ezeket az estéket, mert a hivatalos borbemutató után mindig van alkalmam beszélgetni egy kicsit a borászokkal. Itt mesélt nekem Schubert Ádám, az ApróKertek borásza arról, hogy megmutatni ugyan sajnos már nem tudja, de a 2019-es évjáratból elkészítették az első néhány palack budai vöröset, és már a 2020-as évjárat is bent van a pincében. Ha gondolom, másnap szívesen megmutatja az ültetvényt. Gondoltam.
220 méteren a tengerszint felett
Így aztán másnap felkerekedtünk, és elzarándokoltunk ahhoz a csókaszőlő-kadarka vegyes ültetvényhez, ami ehhez a rég elfeledett borhoz termi a szőlőt. Gyönyörű út volt, a kora nyár minden virágával, színes pillangókkal, csodálatos panorámával, 220 méteren a tengerszint felett.
A séta közben Ádám az ültetvényről mesélt. Elmondta, hogy az 1969-ben telepített, bakműveléses terület eredetileg is vegyes szőlőt termett. Erre oltották a kadarkát és a csókaszőlőt, és 2011 óta folyamatosan pótolták a hiányzó tőkéket. Jelenleg összesen 700 tőke (550 kadarka, 150 csóka) alkotja a szőlőskertet, amely déli-délkeleti fekvésű, a talaja meszes, száraz, andezitköves.
A kadarka
A kadarkát jobban ismerjük, többször is kóstoljuk. Talán még azt is tudjuk róla, hogy valószínűleg Kis-Ázsiából származik, de már teljes egészében a magunkénak érezzük, és örömmel kérjük a poharunkba Szekszárdon, Egerben, de még Villányban is. Hozzászoktunk sápadt színéhez, fűszeres illatához, meg ahhoz is, hogy bizonyos évjáratokban hiába keressük, mert vékony héja miatt erősen rothadékony, és bizony előfordul, hogy a gazdák nem tudják megvédeni a termést. Ádám azt meséli, hogy náluk sincs ez másként. Szüretig minden megy a legnagyobb rendben, aztán hirtelen rothadásnak indulnak a bogyók, ami ellen csak úgy tudnak védekezni, ha a fürt környékéről levágják az összes levelet, és betakarítás után minden egyes fürtöt szemenként átválogatnak.
A csókaszőlő
Ha a kadarka nehéz, akkor a csókaszőlő maga a katasztrófa. „Hordószárogató-kádkongató” – mondta róla Bussay László doktor, amikor először szóba került közöttünk ez a fajta. Mert az azóta elhunyt zalai borász (és muraszemenyei körzeti orvos) az elsők között telepített belőle. Aztán jól meg is bánta. Talán nem véletlen, hogy a korábban vadfeketének vagy cigányszőlőnek is nevezett fajta 130 évre kiszorult a termesztésből. Visszatérését Szentesi József borásznak köszönhetjük, aki – a már sokszor elmesélt történet szerint – 2001-ben olvasott először a budai vörös nevű borról, amelynek egyik alkotóeleme a kadarka volt, a másik pedig az addig ismeretlen csókaszőlő. Korábban már írtam róla, hogy ezek után elzarándokolt a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetébe, és szaporítani kezdte az ottani génbankban fellelhető tőkéről szedett vesszőket. És mivel az első szüret parádésan sikerült, aki kóstolta, telepített belőle.
A csókaszőlő öntörvényű fajta, terem, ha terem, viszont akkor szépet. Hazánk legnagyobb csókaszőlő-ültetvényével jelenleg a kisharsányi Vylyan Pincészet rendelkezik, a közel 4000 tőkéről kivételesen szép bor készül. (Ha valaki szeretné elolvasni az erről készült írásomat, ITT találja.)
A csókaszőlőből kinyert lé színe sötét, kifejezetten jót tesz a sápadt kadarkának, élettel tölti meg a bor színét, energiával a tartalmát. Csipkebogyós, vadmálnás, érett korában dohányos aromavilága remekül kiegészíti a kadarka fűszerességét, és ha jó az évjárat – vagy ha a gazda megtanult bánni a szőlővel –, ők ketten igazán nyerő párost alkotnak. Ahogy Ambrus Lajos idézi, a régi vincellérek szerint összeillenek, az egyik adja a szőlő savát, a másik meg a borsát.
A Budai Vörös
Schubert Ádám és társa, Veliczky Zoltán 2011 óta vigyázza tehát ezt a 700 tőkét, és klasszikusnak tekinthető budai vörös házasítást 2019-ben készítettek róla először. Akkor mindössze 200 palackot töltöttek meg, de a bor ígéretesnek bizonyult, ezért 2020-ban is nekifutottak. Akkor már 280 palack készült, és az egyik most itt van az asztalomon. A bort egy évig érlelték hatéves, 225 literes hordóban, majd 8 hónapig pihentették palackban, mielőtt útjára engedték volna. Mivel ennyire kevés van belőle, megvásárlását korlátok közé szorítják. A 2020-as Budai Vörös kizárólag a már említett Bálint Boráriumban és az
ApróKerteknél kapható, de senki sem vehet belőle egyszerre egy kartonnál többet. Ádámék jelenleg ezt tekintik a pince csúcsborának, és tekintve, hogy a filoxéravész óta jó eséllyel senki más nem készített ilyen házasítást, valóban érthető, hogy ekkora becsben tartják. Ez a mennyiség sokszor még a kisebb pincészetekben is kerekítési hiba, náluk pedig összesen ennyi termett ebből az évjáratból.
És hogy milyen a bor? Finom. Tényleg. „Komolyabb, vörösborosabb karakterű, mint egy önálló kadarka, és komplexebb, elegánsabb, mint egy csóka” – írja az ApróKertek weboldala.
A budai vörös egy árnyalattal sötétebb, mint a kadarka, de nem tartozik az intenzíven rubinvörös borok közé. Tiszta, kedves illatában a piros bogyós gyümölcsösség, a somos, szamócás, cseresznyés, csipkebogyós karakter jelenik meg intenzíven, de már most érezhető, hogy idősebb korában dohányos, avaros jegyeket is felvonultat majd – már ha megéri, de azt hiszem, ekkora mennyiségnél hiú ábránd azt remélni, hogy néhány palack ottfelejtődik a pince mélyén. Kóstolva is üde, friss gyümölcsösség jellemzi, a ribizlis, vadmálnás, májusi cseresznyés ízvilág mellett kedves citrusosság és egy kis marcipános kesernyésség ad ellenpontot. Nagyon kellemes, jóivású, játékos bor, szerethető, természetes ízekkel és egy kis finom fűszerességgel. Gombás ételek, roston sült halak, rakott zöldségek tökéletes kísérője, de az esti borozgatásokhoz is remek partner. Nem kell hozzá semmi, nem kíván figyelmet, de kapja meg, mert megérdemli. Ez a bor úgy nagy, hogy nem hivalkodó, nem mély és nem sűrű. Az elegancia a titka, a tökéletes arányokkal megalkotott test és azok a nagyon szerethető, végtelenül természetes ízek, amelyeket Veliczky Zoltánnak és
Schubert Ádámnak sikerült itt palackba zárnia.
Az ApróKertek két tulajdonosa a jövőben is folytatja a munkát a budai vörössel. Az a tervük, hogy a hagyományokat követve egyszerre szüretelik majd a két fajtát. Már most mondhatom, hogy arra is nagyon kíváncsi vagyok, remélem, néhány éven belül lesz hozzá szerencsém. Addig pedig aki teheti, kóstolja meg az éppen forgalomban lévő tételt. Ha szereti a sallangmentes természetességet, a magától értetődő eleganciát és a tiszta ízeket, a budai vörös az ő bora lesz.
