Vissza

Farkassügér sütőben

2021.04.02. | Szabó Edit
Könnyen, gyorsan elkészíthető, látványos és nagyon finom. A tepsiben sült farkassügér titka az egyszerűségében rejlik…
 


A piacon, ahol vásárolni szoktam, néhány éve megjelent egy halárus. Külföldről tért haza, átvette a szülei kis pavilonját, és megtöltötte fantasztikus áruval a pultokat. Ahol korábban csak pontyfilé és hekk árválkodott, most bébitintahal, vörös tonhal és mindenféle egyéb tengeri finomság kínálta magát, persze az édesvízi halak mellett, és nem helyettük. Az érdeklődés sajnos nem volt elég nagy, így az árus lendülete is alábbhagyott, és egy idő után más helyet keresett magának. De amíg ott volt, szívesen adott tanácsot a halak elkészítésével kapcsolatban. A receptek nagy része úgy kezdődött, hogy tölts magadnak egy pohár könnyű fehérbort…

A farkassügér tengeri süllő vagy branzino néven is ismert tengeri hal. Hozzánk leginkább horvát vagy görög vizekről érkezik, és a nagykereskedelmi láncoknak köszönhetően ma már akkor se kell lemondanunk róla, ha a kedvenc piaci árusunk máshol ver tanyát.  

Ebben a receptben az a jó, hogy akkor is érdemes elkészíteni, ha az ember egyedül van, meg akkor is, ha vacsoravendégek érkeznek. A mennyiségeket is így adtuk meg. 



 
Hozzávalók:
  • fejenként egy hal, egészben, konyhakészen
  • halanként 2 gerezd fokhagyma
  • halanként 4-5 dkg vaj
  • 1-2 biocitrom
  • ½-1 csokor petrezselyem
  • só, bors, ízlés szerint
 


Elkészítése:


1. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, a sütőt előmelegítjük 180 fokra.

2. A halat megmossuk, ha szükséges, a kósza pikkelyeket leszedjük róla. Papírtörlővel megtöröljük, beirdaljuk és alaposan megsózzuk. Ügyeljünk rá, hogy a sóból a belsejébe is jusson. (Ezt a műveletet akár korábban is elvégezhetjük, az se baj, ha a hal egy órát áll besózva.

3. A fokhagymát megtisztítjuk és felszeleteljük, a citromot megmossuk és vékony karikára vágjuk, majd a karikákat megfelezzük.

4. A vaj felét a sütőpapírra kockázzuk, a halra törünk egy kis borsot, és a tepsibe fektetjük. A hasába dugjuk az egyik felszeletelt fokhagymát, egy marék petrezselyemzöldet és két félkarika citromot, majd az irdalásokba dugunk felváltva fokhagymát és citromot. Nem baj, ha nem jut mindegyikbe, de azért a többségben legyen. Végül a halra kockázzuk a vaj másik felét.

5. A tepsit lefedjük, és a halat az előmelegített sütőbe tesszük 25-30 percre. Ha megpuhult, levesszük róla a fedelet, a sütés hőfokát felemeljük 200 fokra, és 5 perc alatt a hal mindkét oldalát ropogósra sütjük. (A megfordításnál legyünk ügyesek, lapátkanállal vagy lapos fakanállal nyúljunk alá, mert ilyenkor már könnyen törik.)

6. Forrón, ropogósan, tetszés szerinti körettel tálaljuk. Mi most tepsis krumplit és majonézes káposztasalátát kínáltunk mellé, és az egész tányért megszórtuk ehető ibolyával, mert itt a tavasz!



Ja, és ne feledkezzünk meg a borról! Bármilyen buborékos ital, pezsgő, champagne, cava, prosecco illik mellé, de választhatunk egy jó olaszrizlinget, furmintot vagy hárslevelűt is.
 
Fotó:
Szabó Edit -

Főzünk

Osztriga citrommal

2016.05.10. | Szabó Edit
Fogyaszthatjuk nyersen, az osztriga ízét, lényegét így élvezhetjük leginkább, de ismerjük a grillezett, sőt a bundázott változatát is. Élvezetének adjuk meg hát a módját, és soha ne fe…
Főzünk

Lazac brokkolibundában

2018.12.31. | Pleszkán Écska
Pleszkán Écska receptje szerint
A fiatal énekesnő, Pleszkán Écska igencsak otthonosan mozog a konyhában. Tőle kaptuk ezt az izgalmas receptet. Aki szereti a lazacot, próbálja ki, nem fog csalódni…  
Főzünk

Harcsa sáfrányos lisztben

2019.07.01. | Klich Zsuzsa
A harcsa viszonylag szálkamentes, könnyen tisztítható hal, tápláló és finom. Mi most sáfránnyal bolondítottuk meg, és kétféle nyári köretet is készítettünk hozzá…  
Főzünk

Halászlé Heimann Zoli bácsi szerint

2019.12.24. | Heimann Zoltán
Ünnepi halászlénk Szekszárdról érkezett, Heimann Zoltán által főzve és tálalva. Boldog karácsonyt kívánunk a Borsmenta valamennyi olvasójának!  
Tesztelünk

Csernyik Pince: Olaszrizling 2018

2020.04.26. | Szabó Edit
Csernyikék olaszrizlingje jól eltalált, kellemes bor. Az is szeretni fogja, aki értékeli a termőhelyi jelleget, és az is, aki csak szeretne inni egy jót….
Főzünk

Fokhagymás-tejszínes garnéla

2020.11.17. | Szabó Edit
Hamisítatlan mediterrán fogás. Percek alatt elkészül, benne van a tenger minden íze, a lusta tengerparti nyarak minden álmodozása. A fokhagymás garnéla ünnepi étel, pezsgő vagy fehérbor…

címkék

ausztria (4) badacsony (13) balaton (74) balatonfüred csopaki borvidék (11) balla géza (4) beszélgetünk (19) bikavér (20) bio (13) biodinamikus (6) bocuse d'or (9) bor (272) borász (41) borászok borásza (5) borbár (29) borfesztivál (27) bori mami (5) boriroda (12) boriskola (4) borkorcsolya (22) borkóstoló (30) borshanta (15) borterasz (14) borteszt (109) bortúra (25) borvacsora (14) borverseny (19) bott pince (29) bottszerda (21) budapest (193) cabernet franc (9) cava (7) CEWI (13) csirke (8) csokoládé (11) cukrászda (11) cuvée (5) dél-balaton (4) demeter zoltan (5) desszert (4) desszertbor (4) édes (80) eger (40) egészséges (5) egri csillag (5) erdőbénye (6) eszünk (4) étterem (128) etyek (12) etyek budai borvidék (7) etyeki kúria (9) fehérbor (25) fesztivál (35) figula (4) franc&franc (5) frittmann (4) furmint (61) furmint február (10) gin (5) gizella pince (6) gyerekbarát (16) gyöngyözőbor (11) gyümölcsös (4) hárslevelű (12) házhozszállítás (4) heimann (8) húsvét (9) interjú (116) iszunk (7) kadarka (16) káli-medence (5) karácsony (22) karantén (23) kávé (38) kavezok (8) kékfrankos (13) kéknyelű (5) kenyér (7) késői szüret (4) koktél (10) koronavírus (29) kóstoló (57) kovács nimród winery (7) köveskál (4) közben esznek (8) kreinbacher birtok (7) külföld (8) kunsági borvidék (8) laposa birtok (5) leves (12) london (13) luka enikő (4) mád (11) magnamátra (11) mátra (40) merlot (12) mi a kő (4) michelin-csillag (8) monyo brewing co (5) mór (5) művészinterjú (14) nyár (13) nyaralás (5) olaszország (17) olaszrizling (23) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (4) pálinka (12) pálinkaverseny (9) pannonhalma (9) pannonhalmi apátsági pincészet (5) pécs (8) pezsgő (54) piac (13) pinot noir (9) pizza (4) pofonegyszerű (5) portugália (9) programajanló (27) promóció (6) rácz jenő (5) rajnai rizling (8) recept (150) rosalia (5) rozé (32) saláta (8) sanzon (7) sauvignon blanc (10) somló (14) sommelier (10) soproni borvidék (12) sör (41) sós (68) spanyolország (7) specialty kávé (9) st andrea (11) super 12 (5) sütemény (34) süti (16) svét (16) syrah (7) szakácsverseny (4) szamorodni (11) száraz (41) száraz szamorodni (4) szekszárd (29) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (12) szentesi józsef (5) szicília (4) tállya (12) támogatott írás (6) tanfolyam (4) tarcal (9) tavasz (12) tavaszi recept (4) tea (8) tenger (4) tenger gyümölcsei (5) természetes bor (8) tészta (11) tesztelünk (15) tokaj (114) tokaj oremus szőlőbirtok (5) tokaj-hegyalja (79) tokaji aszú (30) tudnivalok (4) túra (6) utazás (26) utazunk (8) vacsora (9) verseny (10) villány (9) villányi borvidék (50) vörösbor (44) vylyan (16) zengő (4) zenit (5) zöld veltelíni (6)