Több mint évjáratpremier

2023.12.15. | Nádasi Eszter
A Badacsonyi borvidék legfrissebb borainak idei kóstolását mesterkurzusok is színesítették. A borvidék történetéről dr. Laposa József, a hazai újborfogyasztási szokásokról Langó Tamás mesélt a vendégeknek...


Mint arról a IV. Badacsonyi Újbor Kóstoló című írásunkban beszámoltunk, november 18-án a badacsonyi Hableányban mutatták be legfrissebb tételeiket a borvidék borászai. A találkozón a kóstoló mellett három szakmai előadást is meghallgathattak az érdeklődők.
 

Francia kitekintés

Több mint évjáratpremier - IV. Badacsonyi Újbor Kóstoló

A kóstoló szakmai előadásaival az időben és a térben is utazhattunk. A borvidék történetébe dr. Laposa József avatta be az érdeklődőket, Langó Tamás sommelier pedig a magyarországi újborfogyasztási trendek felfedezésére hívta a közönségét. Itthon a Márton-nappal (november 11.) fonódott össze a friss évjárat felfedezése, hiszen egykor ekkorra forrtak ki az első tételek – a mai időjárási viszonyok, technológiák hatására azonban ez a folyamat felgyorsult. Főként a korán érő, vékony héjú, savakban gazdag, nem túl tanninos fajtákkal lehet ilyenkor ismerkedni: a fehérek közül a ropogósan gyümölcsös, illatos, üde tételek időszaka ez, a vörösek közül pedig ilyenkor kap reflektorfényt a portugieser.
 
Franciaországban november harmadik csütörtökjén kerül forgalomba az új évjárat, vagyis leginkább a beaujolais nouveau, melyről Maxime Belrepayre adott elő. Beaujolais Közép-Kelet-Franciaországban fekszik, a gasztronómiai fővárosnak számító Lyon közelségében, 12.500 hektár összterületen. A magyar borvidékek közül Péccsel van egy magasságban, klímája inkább Sopronra hasonlít, bár telei enyhébbek. A borkészítés jelentősége a 17. században nőtt meg, az első AOC minősítést 1937-ben kapta meg a térség. Az itteni boroknak már ekkoriban épült a kultusza: érkezésüket jó előre beharangozták a vendéglátóhelyeken, borozókban, a hordónyitásokat ünnepély kísérte.

Több mint évjáratpremier - IV. Badacsonyi Újbor Kóstoló
 
A fehér szőlők aránya csupán 4% körüli – ez chardonnay, a területek 96%-án gamay terem, egy burgundiai származású, korai érésű, termékeny fajta. Fürtjei kicsik, bogyói közepes méretűek, vékony héja érzékennyé teszi a betegségekre, sérülékenysége miatt kézzel, egész fürtökben szüretelik. Savakban gazdag, tannintartalma viszont nem magas. Ízében piros gyümölcsöket – meggyet, epret, málnát, esetleg cseresznyét, szilvát – érezhetünk, de a banános, cukorkás jegyeken (beaujolais nouveau) sem kell meglepődni. A gamay az alapja Beaujolais népszerű borainak, melyek több kategóriába sorolhatóak: a legegyszerűbbekre főként a gyümölcsösség jellemző, de ahogy haladunk a cru területek felé, úgy válnak egyre komplexebbé az ízek.
 
Több mint évjáratpremier - IV. Badacsonyi Újbor Kóstoló

Három, karakteres, jól megkülönböztethető bort kóstoltunk (Jean-Baptiste Duperray Beaujolais Nouveau Vieilles Vignes; Pierre-Marie Chermette Beaujolais Nouveau Les Griottes; Vignerons de Bel-Air Beaujolais-Villages Nouveau Cuvée Bistrot). Maxime Belrepayre kiemelte, hogy 10 éve még sokkal egyenízűbbek voltak a térség borai: az elmúlt időszakra a minőség javulása mellett az ízek diverzebbé válása jellemző. Aki úgy akar beaujolais-t inni, mint a franciák és a nemzetközi rajongótábor, az gyorsan szerezze be a készletet, mert nagyjából február végéig szokás töltögetni belőle.
 
Télen is Badacsony

Több mint évjáratpremier - IV. Badacsonyi Újbor Kóstoló

Az új évjárat érése alatt sem maradunk badacsonyi programok nélkül: december 2-án ünnepi fényekbe borult a borvidék turisztikai központja, itt van az Adventi bornegyed. A Pláne Badacsony Borterasz tematikus kóstolóin a térség hegyeivel ismerkedhetünk: a „Pláne péntekek – A hegy leve” programsorozat elsőként a Csobáncot fejtegette, több mint tíz tételen keresztül. Az estet Tóth Ádám (Pláne) vezette Illés Anita (Illés Borászat) közreműködésével, de több borászat (Csobánci Bormanufaktúra, Pálosi Pince, Edvi Illés) képviselője is vállalkozott a bemutatkozásra.

Több mint évjáratpremier - IV. Badacsonyi Újbor Kóstoló

Az idei program hegyei között volt a Tóti, a Bács és a Sabar – erről a hármasról Istvándy Gergely mesélt; a Gulácsot Sellyei Gábor (Sellyei Bor) mutatta be. Az idei program utolsó állomása az Örsi-hegy; jövőre pedig a Szent György-hegyet, Ábrahámhegyet, Szigligetet és a Badacsonyt veszik célba.


Cikkünk előző része itt olvasható: IV. Badacsonyi Újbor Kóstoló
 
Fotó:
facebook
Nádasi Eszter

Iszunk

Néha megnevettetem a Jóistent

2016.07.14. | Szabó Edit
  „Néha megnevettetem a Jóistent azzal, hogy elmondom neki a terveimet. Aztán majd ő megmutatja, mi lesz valójában…” Molnár Júlia Dóra, a Csendes Dűlő Szőlőbirtok ifjú tulajdonosa…
Beszélgetünk

Laposáék

2016.07.19. | Szabó Edit
Beszélgetés két szólamban „Bence már gyerekként is rendkívül céltudatos volt, Zsófi lányunk pedig különleges teremtés, félelmetes képességei vannak” – meséli az apa. „Sokáig arról ábrán…
Utazunk

Menjünk Badacsonyba!

2018.03.30. | Szabó Edit
A Balaton nagyot nyújtózik, és felébred téli álmából. A boltok kinyitnak, a teraszok megtelnek, és bár a tó még hűvösen csillog, az emberek már a csontjaikban érzik a parancsot: „vízpar…
Eszünk

A Hableány újraéledése Badacsonyban

2019.10.01. | Barossné Koós Andrea
Teljesült a régi álom: Badacsony szívében, a Hableány épületében kapott helyet a Laposa Családi birtok borászata, és a legendás étterem is újra várja a vendégeket…  
Iszunk

Badacsony New Yorkban 2023

2023.05.05. | Vargha Márk
Elegáns helyszín, óráról órára sűrűsödő tömeg, az asztalok mögött pedig mindenki ott van, aki számít – ez a Badacsony New Yorkban, a balatoni borok színvonalas seregszemléje. A Borsment…
Iszunk

IV. Badacsonyi Újbor Kóstoló

2023.12.15. | Nádasi Eszter
A Badacsonyi borvidék borászai november 18-án gyűltek össze bemutatni 2023 első tételeit, de a korábbi évjáratok palackban érlelt boraiból is hoztak kóstolót…

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (120) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (9) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (13) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (9) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (31) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (70) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (6) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (17) kovács nimród (5) kovács nimród winery (15) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) krémleves (4) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (26) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (17) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (32) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (249) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (8) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (100) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (18) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (21) tészta (17) tesztelünk (210) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (23) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (13) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (33) villányi borvidék (93) vörösbor (143) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)