Borjour Magnum 2023 – 2. rész

Gondolhatnánk, hogy hét óra alatt meg lehet váltani a világot, de ha az embernek mindössze ennyi idő áll rendelkezésére, hogy belekóstoljon hazánk 22 borvidékének aktuális kínálatába (az egyebekről nem is beszélve), nem árt szisztematikusan haladni. Kétrészes írásunk első részében Vargha Márk a Tokaji, a Villányi és a Pécsi borvidéket vette górcső alá, valamint proseccókat kóstolt, most pedig a Kunságban, a Balaton környékén, valamint a Soproni és a Zalai borvidéken kalandozunk a segítségével.

Kunság

Az 1991-ben alapított Béla Borászatot a kunsági Imrehegyen találjuk, modern feldolgozójuk 2012 óta szolgája a pincészet céljait. Béla Zoltán, a 70 hektárnyi meszes lepelhomokon gazdálkodó borász a legnépszerűbb fajtákat hozta a Borjourra: sauvignon blanc, Irsai Olivér, valamint két rozé került a poharakba, az egyik kékfrankosból és néróból, a másik pedig tisztán kékfrankosból. Ezeket kóstolva én is nyugtázhattam, hogy a Kunsági borvidékben vannak még tartalékok. A borász egyébként a kivételes évjáratokban készülő édes Nektár borára a legbüszkébb, melyet gyógyszerként (is) aposztrofál. (A nektár nevű szőlőfajtát a cserszegi fűszeres és a Judit fajták keresztezésével Bakonyi Károly és munkatársa nemesítette 1970-ben.) A bor mélyarany színű, illatában méhviaszos, ízében mézeskalácsos, vagyis mézes és ánizsos ízvilágú különlegesség.

A Veszprémi Érseki Pincészet borásza számára ritka ajándék adatott: szinte kedvére kísérletezhet, hogy megtalálja a rábízott pincészet hosszú távon is képviselhető és felismerhető stílusát. A rajnai rizlinget, olaszrizlinget és pici fűszerként ottonel muskotályt tartalmazó birtokbor jelzi, hogy melyek azok a fehérszőlő-fajták, amelyekben gondolkodik. De egészen remek a sauvignon blanc is, mely két szüreti időpont, két erjesztési és két érlelési technika összjátékának eredménye. Az óvilági és az újvilági stílus között egyensúlyoz, ugyanis e játék folytán egy 12%-os és egy 13,5%-os alkoholtartalmú sauvignon blanc elegye került a palackba. Jól sikerült az olaszrizling is, reduktív eljárással, három hónap seprőn tartással. A rajnai rizling is alkalmas kísérleti terepnek, és borászunk mer is rajta mozogni: két osztrák és két német klón, mindegyik szüretének más-más az időpontja, A Veszprim Infula neve a püspöksüvegre utal, Blanc, Rosé és Rouge változata is van. A Rouge tartalma kékfrankos, cabernet sauvignon, cabernet franc és syrah a két birtokról (Felsőörs és Mindszentkálla határából), barrique hordós érleléssel.

Káli Balázs az Észak-Balaton ismertebb borászai közül az egyetlen, akinek a „műveit” még sosem kóstoltam. Nagy kár, ugyanis egy igazi káli-medencei mesterrel állunk szemben, akinek a Töttöskál nevű bora (chardonnay, szürkebarát, Irsai Olivér, tramini) számomra a Borjour legfinomabb cuvée-je volt. Franciaországban falubornak hívnák, ezért viseli az egykori, mára eltűnt szomszéd település régi, Árpád-kori nevét. Nagyon gazdag és frissítő korty. A többi bor is rendben van. A tramini szépen hozza a rózsás-licsis-mangós világot, az olaszrizling az almát, az ásványokat és – az én ízlésemnek kicsit tán sok – mandulát, a reduktív chardonnay kis maradék cukra szintén nem az én világom, de egész biztosan megtalálja a közönségét. Mindenesetre biztos, hogy idén végre meg fogom látogatni a borászt Szentbékkállán.

A dörgicsei Aranysörte standja körül feltűnő volt a jókedv, és én is olyan jókedvre derültem, hogy azonnal fel is írtam őket magamnak Káli Balázs mellé, a meglátogatandó pincék sorába. Jegyzetfüzetembe alig győztem a szívecskéket rajzolni a Násztánc nevű sárga muskotály, a két évet palackban érett „nagymama körtebefőttje” jellegű furmint, a gyönyörű burgundi stílusú rozé vagy éppen a Bestia névre hallgató kékfrankos mellé. Pflanzner Sándor nevét mindenkinek meg kell jegyeznie.

Sopron

Örömteli, hogy jó furmintot nem csak Tokajból lehet inni, hanem – mint láthattuk – Dörgicséről és bizony Sopronban, a Steiglernél is van egy olyan 2021-es marcipánillatú, almasavat bontott, amiből rögtön vásároltam volna egy palackkal. A Kékfrankos Ünnepen a hűség városában már kipipáltam a vöröseket, így most inkább a reduktív (a Klasszikus családba tartozó) és a hordós (a Prémium családba tartozó) zöld veltelini hasonlítgatására koncentráltam. Mindkét variáció megállja a helyét, s jelzi, hogy nem kell restellni az osztrákoktól való tanulást, akik sikeresen építettek erre a fajtára, többféle stílust is kialakítva.

Zala

Vagányság – az első szó, ami Dóka Éva Pincészetének standjánál eszébe jut az embernek, különösen ha a még mindig nem elég ismert Zalai borvidék e jeles termelője borospalackján a címkéken írtakat is elolvassa. Például: „A Zalai Emberben is van valami megmagyarázhatatlan. Könnyedség és titokzatosság. No meg, hogy furcsán hív bizonyos dolgokat. Itt a bozót dzsindzsás, a kancsal az csili, a tetőcserép az sindő, a krumplistészta az granatérmars, (...) és ami aztán tényleg a legfurcsább: itt a szőlődombot HEGYNEK hívják.” Ez a szöveg például az egyébként kitűnő Hegyke nevű 2021-es közösségi boron olvasható. Erre is jó a Borjour Magnum: jómagam eddig nem is tudtam, hogy Zalában van közösségi bor. Pedig van! A házasításnak minimum 10, maximum 40%-ban kell tartalmazniavalamilyen Bakonyi Károly által nemesített fajtát, vagyis cserszegi fűszerest,nektárt, pátriát (ez olaszrizling és tramini keresztezése), rozáliát (ez az olaszrizlingé és a piros traminié) vagy koronát (ez az Irsai Olivéré és a juhfarké). A bor gerincét egy tipikus Kárpát-medencei fajta alkotja, mint például azolaszrizling, a furmint, a hárslevelűvagy akirályleányka. Ezeken kívül a borász használhat még egyéb, a Zala OEM termékleírásban szereplő fehér fajtát, a fenti arányok betartásával. Dóka Évánál ajánlatos továbbá egy hazánkban ritkán kóstolható fehérbort, pinot blanc-t is fogyasztani. Tokaj hat engedélyezett fajtája közül pedig nemcsak a furminttal, hanem a kabarral is sikeresen kísérletezik a zalai dombokon (hegyeken?).

…és még valami…

A Borjour Magnum két szinten is várta az érdeklődőket, akik szép számmal jelentek meg a helyszínen. A standoknál a borok mellett sonkás-sajtos réteseket, felvágottas-kolbászos tálakat, bonbonokat és egyéb ínycsiklandó harapnivalókat kínáltak az éhes vendégeknek. De voltak olyan kiállítók is, akik a tudásszomjat csillapították: az Amorim nevű parafadugó-gyártó multinak például Veresegyházon van telephelye hazánkban, és standjuknál a borospalack e fontos kiegészítőjéről többet tudtam meg tíz perc alatt, mint eddig valaha. Ezen a rendezvényen tehát a két kóstolókör közötti idő sem telik el feltétlenül haszontalanul.

A Borjour Magnumot egyszer minden borrajongónak ki kell próbálnia. Javasolt kisebb vagy nagyobb társasággal felkeresni a közös kedvenceket, vagy újakat felfedezni, esetleg a kettőt kombinálni, de ahogy a slágerben is éneklik: „Csak az jöjjön, aki bírja!” Itt bizony nemcsak a borok, hanem a vendégek száma is végtelennek tűnik, s bár a jó szervezésnek köszönhetően nem tapostunk egymás tyúkszemére, a nagy zaj sajnos kivédhetetlen. Ajánlatos korán érkezni, a nagy mennyiségben, díjmentesen rendelkezésre álló ásványvizes palackokból rendszeresen magunkhoz venni egyet-egyet, és az sem baj, ha viszünk magunkkal egy köpőcsészét – persze csak akkor, ha nem akarunk a rendezvény után a Gesztenyéskert sötétjében dülöngélve dalra fakadni…

Cikkünk első része itt olvasható: Borjour Magnum 2023