Furmint February 4.0 Londonban!

2022.03.03. | Vargha Márk
A Wines of Hungary UK immár negyedik alkalommal rendezett Furmint Februárt Londonban. A rendezvényről Vargha Márk tudósította a Borsmentát…


A 2019-ben indult program tavaly ugyan a járvány miatt az online térbe kényszerült, de az idén már London mellett az Egyesült Királyság egy másik városában, Edinburgh-ban is megvalósult. Én a londoni eseménybe kóstoltam bele, és mindenkinek csak ajánlani tudom a jövő évit…



Február 21., hétfő délelőtt. A szélviharok már elvonultak, elállt a permetszerűen hulló londoni eső, sőt néha-néha kiderült az ég. A viszonylag barátságos időjárásnál csak a tőzsde épületétől kőhajításnyira található Merchant Taylors’ Hall volt barátságosabb, sőt pompásabb. Az épület szervesen illeszkedik a brit történelembe, hiszen az egyik céh székházaként épült a középkorban, mígnem nagyobb része 1940-ben a Luftwaffe bombázásai következtében meg nem semmisült. Azonban csodálatosan újjáépült, s bár nagyon sok szép helyszínen vettünk részt sétálókóstolón Magyarországon is, megdobbant a szívünk, amikor az orgonával, csillárokkal, zászlókkal büszkélkedő legnagyobb termébe léptünk, nem kevésbé patinás előterei után. Pazar látvány fogadott itt is, de tulajdonképpen bármelyik helyiségbe is léptünk, s az összeset nem is volt alkalmunk látni a házban…



A helyiségben halk zsizsegés, a nagy esemény szakmai részére éppen csak pár vendég érkezett a 11 órás kezdésre, aztán ahogy többen szivárognak, egyre erősödik a moraj. A standok mögött 38 borászat képviselője, borászok vagy a pincészet más munkatársai.



Emlékszünk, Breitenbach-borokat a Kerekdomb Fesztiválon az épp ott tartózkodó Orodán György ajánlására kóstoltunk, aki most a pohárnok szerepében tűnt fel, de a kitűnő Sky furminton kívül brit földön forgalmazott vörösboraival Kovács Nimród vagy a Villányban a Sauskát alaposan bemutató Katona Dániel is eljött Londonba.



Hosszan sorolhatnánk még az ismerősöket, kiemeljük azonban Tokaj borászhölgyeit, akikből szintén szép koszorú állt össze: Rácz Erika (Sanzon Tokaj), Bárdos Sarolta (Tokaj Nobilis), Berecz Stéphanie (Kikelet Pince), Zsirai Kata (Zsirai Pincészet) és Ujvári Vivien (Barta Pince). Őszintén szólva szinte csak nálunk volt időm kóstolni ott-tartózkodásom során, hiszen a repülőgépem késő délután indult Budapestre, de szerencsére a Borsmenta főszerkesztője, Szabó Edit az esemény végéig maradt.



Időm nagy részét egy nem mindennapi programnak szenteltem: az épület emeleti szalonjában, mely megannyi elegáns esküvő helyszíne, Caroline Gilby, a világ 420 Master of Wine cím birtokosának egyike tartott mesterkurzust Furmint és terroir címmel. A Ciprussal, Örményországgal, a Balkánnal és Kelet-Európával foglalkozó szakértő 1992 óta játszik hivatalosan is a legjobb szakértők ligájában, sőt 2018-ban megkapta a Borászok Barátja címet is.



Mielőtt azonban a nagyrészt a szigetországból érkezett közönségét bevezette volna a furmint világába, Toronyi Zsuzsa, a szervező Wines of Hungary UK képviseletében Kumin Ferenc nagykövetet kérte köszöntő tartására, aki a magyar külképviselet vezetőjeként a 4. alkalommal megrendezett eseményt és az előadó személyét egyaránt meleg szavakkal méltatta.



Magam sem gondoltam volna, hogy a furmintról a legrészletesebb információhalmazt hazánk határain túl fogom egyszer magamba szívni, márpedig Caroline Gilby igencsak alapos diasort állított össze a szőlőfajtáról. A mesterkurzus több tucat résztvevője először Magyarország borvilágáról és borvidékeiről kapott kellő mennyiségű ismeretet, aztán jött a furmint eredete, jellegzetességei, a klíma és a talaj, ahol jól érzi magát, tokaji történelmi kitekintés, és persze Tokaj jelene és perspektívái. Ezután pedig gyorsan a poharakba került a kóstoló 9 tétele. Az előadó hosszan elidőzött mindegyiknél, a pincészeteken túl portréval együtt mutatta be a borászokat és helyezte kontextusba mindazt, amit az orrban és a szájban érzünk.



Minden bor nagyon szép formáját mutatta, az összeállított sor képes volt arra, hogy szemléltesse a furmintok sokszínűségét. A friss, acélos savaktól indultunk, aztán egyre több finom hordós jegy is megjelent a kitöltött italmintákban. 8 tokaji és 1 balatoni tételt kóstoltunk. Az előadó mindegyikben talált akár több olyan dolgot is, ami miatt szerethetőnek vagy éppen csak figyelemre méltónak gondolta. Érezhető szeretettel, néha rajongással beszélt, a közönség tagjai csendes áhítattal figyeltek és kóstoltak a gyönyörű teremben, a végén pedig szemmel láthatóan elégedetten távoztak vagy éppen állították meg a szakembert köszönetnyilvánításra vagy rövid beszélgetésre.



Magam is így tettem, és megkérdeztem Caroline Gilbyt, hogyan látja, van-e esély arra, hogy a furmintból világszerte ismert és Magyarországhoz kapcsolt fajta legyen. „Az adottságai valóban kiválóak, tehát lehet „a” magyar fehér fajta, de ehhez nagyon sok munka kell még. Először nem Magyarországgal, hanem Tokajjal kell párosítani, vagyis Tokajt és a furmintot együtt s nem külön kell a világban kommunikálni. Ezt persze nehezíti, hogy ha valaki ismeri Tokaj nevét, rögtön az édes borral azonosítja, és elutasítja azzal a felkiáltással, hogy nem iszom édeset! Így ez hosszú menetelés lesz.” S hogy a kóstolósorból melyik tétel felel meg aktuálisan a brit piac ízlésének? „A piac valóban dinamikusan változik, az azonban elmondható, hogy a hordózás jelent egyfajta törésvonalat a fogyasztókon belül. Az most a trend, hogy a hordót elutasítók vannak többségben. De a lényeg sokkal inkább az, hogy sok jó magyar bor kerüljön ki a brit üzletek polcaira, s nem feltétlenül furmint, hanem világfajták is. Ha valaki vásárol egy jó szürkebarátot, mely nem okoz csalódást, az motiválhatja arra, hogy máskor is keresse és fogyassza a magyar bort.”



Feltöltődve a remek előadástól, a poharammal együtt tértem vissza a nagyterembe, hiszen ott nemcsak száraz, hanem édes borok, no meg egészen kiváló pezsgők is vártak rám. A hangulat kellemes volt, az arcok pedig derültek. Hogy a laikus közönség soraiban is hasonlót tapasztaltam volna-e, azt nem tudom, mert el kellett búcsúznom Londontól a fogyasztói kóstoló előtt, de főszerkesztőnk, Szabó Edit elmesélte utólag, hogy a nagyközönség is szerette, élvezte és nagyra értékelte a rendezvényt.



Köszönjük a szervezőknek az élményt. Jövőre folytatjuk!
 
A rendezvényt az Agrármarketing Centrum támogatta.
 
Fotó:
Szabó Edit -
Vargha Márk

Iszunk

Mosolygós este volt

2019.02.03. | Szabó Edit
Furmint Február Londonban
Az idei Furmint Február nyitórendezvényét a brit főváros egyik patinás, zárt körű klubjában, a 67 Pall Mallban tartották, a Wines of Hungary UK szervezésében. Az eseményen 26 borászat s…
Iszunk

Ismét Furmint Február Londonban!

2020.01.27. | Szabó Edit
A tavalyi nagy sikerű rendezvény után az idén ismét bemutatkoznak Londonban a magyar furmintok. A Wines of Hungary UK által szervezett találkozónak a város egyik legrangosabb rendezvény…
Iszunk

London – Furmint February 2020

2020.02.06. | Szabó Edit
Furmint February, 1. rész
Új helyszínen, a tavalyinál sokkal nagyobb érdeklődés mellett zajlott Londonban az idei Furmint February rendezvény. A kóstolót a Wines of Hungary UK szervezte…  
Iszunk

Nem is lehettünk volna jobb helyen!

2020.02.07. | Szabó Edit
Furmint February, 2. rész
Ilyen volt a londoni Furmint February 2020 a kiállítók szemével…  
Iszunk

A magyar borokra figyel a világ!

2021.04.09. | Szabó Edit
36 oldalas mellékletet szentel a magyar boroknak a világ legismertebb borászati szaklapja, az angol Decanter. A kiadvány Toronyi Zsuzsa (Wines of Hungary UK) szervezésében, az Agrármark…
Beszélgetünk

Ne féljenek az aszútól, nyissák ki bátran!

2021.10.30. | Szabó Edit
Beszélgetés Toronyi Zsuzsával
Minden tekintetben egyedülálló rendezvényen mutatkoztak be a tokaji borkülönlegességek a londoni Trivet étteremben. A programról a szervezőt, a Wines of Hungary UK ügyvezetőjét, Toronyi…

címkék

amerika (4) aprókertek (31) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (48) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (130) balatonboglári borvidék (17) balatonfüred csopaki borvidék (25) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (20) biobor (5) biodinamikus (9) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (7) bor (297) borász (53) borászok borásza (13) borbár (36) borfesztivál (44) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (68) bornapló (12) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (290) bortúra (32) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (33) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (236) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (21) csányi pincészet (9) csirke (16) csokoládé (13) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (14) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) dobogó pincészet (4) dobosi (4) édes (110) eger (71) egészséges (11) egri borvidék (11) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (29) etyek budai borvidék (30) etyeki kúria (19) ezerjó (13) fehérbor (119) fesztivál (47) figula (5) figula pincészet (4) főzünk (5) franc&franc (7) franciaország (9) friss (4) frittmann (7) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (7) gálné dignisz éva (7) gere attila pincészete (6) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (7) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyöstarján (4) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) haraszthy (4) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (10) heimann családi birtok (4) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (154) ipacs szabó istván (4) iszunk (14) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (15) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (25) kéknyelű (16) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (5) koktél (14) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (6) könyv és kávé (4) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (25) kovács nimród (5) kovács nimród winery (15) köveskál (9) közben esznek (11) kreinbacher birtok (11) krémleves (4) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (21) laposa birtok (5) leves (29) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (69) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (6) merlot (28) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (16) művészinterjú (18) nagyi receptje (5) narancsbor (5) natúr bor (12) nemzetközi borvásár (4) néró (5) neszmélyi borvidék (4) nyár (18) nyaralás (5) nyári (7) olaszország (55) olaszrizling (33) őstermelői piac (7) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (19) pálinkaverseny (14) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pannonhalmi borvidék (4) paulus (5) pázmánd (40) pécs (10) pékség (7) pét-nat (24) pezsgő (96) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (14) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) puglia (4) rácz jenő (5) rajnai rizling (26) recept (272) reduktív (4) rókusfalvy birtok (6) rosalia (6) rozé (50) saláta (14) sanzon (10) sárospatak (4) sauska (8) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (21) sör (46) sós (110) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (18) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szászi birtok (4) szekszárd (60) szekszárdi borvidék (18) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (23) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szőke mátyás (4) szüret (5) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) terasz (4) természet (4) természetes bor (28) tészta (17) tesztelünk (241) tokaj (155) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (112) tokaji aszú (45) török (38) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (24) ünnep (4) utazás (83) utazási tippek (44) utazunk (46) vacsora (12) váli péter (4) vega (13) velencei-tó (21) verseny (15) veszprém (4) vida péter (4) villány (36) villányi borvidék (98) vörösbor (153) vylyan (31) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)