Vissza

Mi az a Vindependent?

2021.10.18. | Szabó Edit
Magyarország egyik legkisebb, de rendkívül hatékonyan működő boros szervezete, a Vindependent a kisbirtokok munkáját segíti. Tevékenységükről egy kellemes munkaebéden számoltak be a sajtó képviselőinek…
 

A jól ismert csopaki borosgazda, Jásdi István életének egy hosszú szakaszát Franciaországban töltötte. Onnan hozta haza az ötletet, hogy a kisbirtokosok érdekképviseletére létrejött, ott már remekül működő egyesület mintájára hozzanak létre Magyarországon is egy érdekképviseleti szervet. A saját problémáikat mégiscsak a borászok ismerik legjobban, és közösen talán hatékonyabban tudnak fellépni az őket érintő ügyekben.



Az egyesület Vindependent néven 1995-ben alakult meg, és első elnöke az ötletgazda-névadó, Jásdi István lett. Őt Molnár Péter, a tokaji Patricius birtokigazgatója váltotta a székben, a funkciót most Wille-Baumkauff Márta, a tokaji Pendits Birtok tulajdonosa tölti be.

Az egyesületnek jelenleg 65 hazai kis- és középbirtok a tagja. Lehetnének többen is, hiszen a tagdíj nem magas – 25 millió forint éves bevételig 10 000 Ft/év –, és nincsenek komoly csatlakozási feltételek sem. Az egyesület tagjai sorába beléphet bármelyik magyar családi birtok, ha éves termelt mennyisége nem haladja meg az 1000 hektolitert, és borához kizárólag saját termésű szőlőt használ, mástól gyümölcsöt nem vásárol fel.



A tagdíj befizetésével az egyesület tagjai elősegítik, hogy a választott vezetők lobbitevékenységet folytassanak az érdekükben. A Vindependent tisztségviselői munkájukért fizetséget nem vesznek fel, minimális honoráriumot csak a könyvelő és az ügyvivői feladatokat ellátó Somogyi Gergely kap.

És hogy milyen eredményeket ért el ez a parányi szervezet?
  • Nekik köszönhetjük például, hogy ilyen sok izgalmas pezsgő készül ma Magyarországon. A pezsgő sokáig álom volt a kisbirtokosok számára, a készítéséhez ugyanis 40 millió forintot kellett volna letenni jövedéki biztosítékként, és ezt az összeget egyetlen családi birtok se tudta volna kigazdálkodni. A Vindependent harcolta ki, hogy a kisbirtokosok mentesüljenek a kötelezettség alól.
  • Ugyancsak a Vindependentnek köszönhetjük, hogy kisüzemi bortermelő kategória megalkotásával csökkentek a kisbirtokosok adminisztrációs terhei.
  • Ők harcolták ki azt is, hogy a világjárvány következtében nehéz helyzetbe került ágazatot segítő HORECA borászati támogatás a külföldön eladott borok után is járjon.

A fentiek mellett nagyon fontos tevékenységet folytatnak a biogazdálkodás népszerűsítése érdekében.



Az egyesület ökoszekciójának vezetője, Makai Gergely elmondta: miközben a környező országokban már 20% körüli a tanúsítvánnyal rendelkező biobirtokok aránya, addig Magyarországon ez a szám alig haladja meg a 2%-ot. Makai Gergely szerint ennek egyik legfontosabb oka az információhiány, a gazdák ugyanis nem tudják pontosan, hogy mi vár rájuk, ha megpróbálnak átállni bioművelésre, és ezért inkább nem hagyják el a járt utat a járatlanért. A tájékozódást elősegítendő jövőre konferenciát szervez a Vindependent, amelyben a bioművelésről, a permetszerekről, a gépesítés lehetőségeiről tartanak előadásokat, és igyekeznek minden szükséges információt átadni, hátha népszerűbbé válik az ökológiai gondolkodás a kisbirtokosok körében.

Az elmúlt évek során az egyesület lobbitevékenysége egyre hatékonyabbá vált, és ma már a jogszabályok, törvények alkotásánál is kikérik a vezetők véleményét. A nemzetközi anyaszervezet, a CEVI (Európai Független Szőlő- és Bortermelők Szövetsége) nagyon erős érdekérvényesítő képességgel rendelkezik, így a Vindependent révén a magyar kisbirtokosok is be tudnak kapcsolódni az európai vérkeringésbe.



A Vindependent tele van tervekkel, de mindenekelőtt szeretnének a jövőben egy kicsit nyitottabban kommunikálni, hogy tevékenységük láthatóbb legyen, és elért eredményeiknek minden kisbirtokos örülhessen a szőlő- és borkultúra területén. Ha valaki csatlakozni szeretne hozzájuk, látogassa meg a weboldalukat vagy keresse velük közvetlenül a kapcsolatot.
 
Fotó:
Borsmenta - honlap
Vető Gábor

Iszunk

Az vagy, amit megiszol

2018.04.10. | Szabó Hajnalka
Miben más az a bor, ami bio meg öko? Mit gondolnak erről a fiatal borászok? Erre a kérdésre kerestük a választ a bioszemléletű Juniborászok bormustráján, ahol tokaj-hegyaljai, csopaki,…
Beszélgetünk

Az eleganciára szavazok

2018.09.22. | Szabó Edit
Beszélgetés Jásdi Istvánnal
Húsz éve telepedett le Csopakon, és ma az övé az egyik legizgalmasabb borospince és a legjobb borterasz a környéken. Jásdi István tudja, hogyan kell élni. Sokat tanulhatnánk tőle…  …

Jásdi Pince: Lőczedombi Olaszrizling 2016

2019.11.26. | Szabó Edit
A vörös permi homokkővel fedett Lőczedombon 4-5000 palack olaszrizling születik évente. Közülük kinyitni egyet mindig ünnep, hiszen ez a bor igazi egyéniség. Gyakorlott fogyasztóknak aj…
Iszunk

Kedvenc balatoni borteraszaink I.

2020.07.10. | Gónusz Gabriella
A tüzes nyári nap vízpartra csábít, de a csobbanás előtt-után (helyett) néha jó üldögélni egy árnyas teraszon, pohárral a kézben. Sorozatunkban a legkedvesebb balatoni borteraszainkat g…
Iszunk

Pét-natok, sorakozó!

2021.09.30. | Szabó Edit
A Borsmenta legutóbbi szakmai tesztjén a pét-natokat vettük górcső alá: hét borvidék tucatnyi borán keresztül próbáltunk fogalmat alkotni az új őrületről. A pálmát Tokaj és Villány vitt…

címkék

amerika (4) aprókertek (31) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (48) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (130) balatonboglári borvidék (17) balatonfüred csopaki borvidék (25) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (20) biobor (5) biodinamikus (9) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (7) bor (297) borász (53) borászok borásza (13) borbár (36) borfesztivál (44) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (68) bornapló (12) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (290) bortúra (32) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (33) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (236) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (21) csányi pincészet (9) csirke (16) csokoládé (13) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (14) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) dobogó pincészet (4) dobosi (4) édes (110) eger (71) egészséges (11) egri borvidék (11) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (29) etyek budai borvidék (30) etyeki kúria (19) ezerjó (13) fehérbor (119) fesztivál (47) figula (5) figula pincészet (4) főzünk (5) franc&franc (7) franciaország (9) friss (4) frittmann (7) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (7) gálné dignisz éva (7) gere attila pincészete (6) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (7) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyöstarján (4) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) haraszthy (4) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (10) heimann családi birtok (4) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (154) ipacs szabó istván (4) iszunk (14) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (15) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (25) kéknyelű (16) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (5) koktél (14) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (6) könyv és kávé (4) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (25) kovács nimród (5) kovács nimród winery (15) köveskál (9) közben esznek (11) kreinbacher birtok (11) krémleves (4) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (21) laposa birtok (5) leves (29) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (69) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (6) merlot (28) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (16) művészinterjú (18) nagyi receptje (5) narancsbor (5) natúr bor (12) nemzetközi borvásár (4) néró (5) neszmélyi borvidék (4) nyár (18) nyaralás (5) nyári (7) olaszország (55) olaszrizling (33) őstermelői piac (7) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (19) pálinkaverseny (14) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pannonhalmi borvidék (4) paulus (5) pázmánd (40) pécs (10) pékség (7) pét-nat (24) pezsgő (96) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (14) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) puglia (4) rácz jenő (5) rajnai rizling (26) recept (272) reduktív (4) rókusfalvy birtok (6) rosalia (6) rozé (50) saláta (14) sanzon (10) sárospatak (4) sauska (8) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (21) sör (46) sós (110) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (18) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szászi birtok (4) szekszárd (60) szekszárdi borvidék (18) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (23) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szőke mátyás (4) szüret (5) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) terasz (4) természet (4) természetes bor (28) tészta (17) tesztelünk (241) tokaj (155) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (112) tokaji aszú (45) török (38) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (24) ünnep (4) utazás (83) utazási tippek (44) utazunk (46) vacsora (12) váli péter (4) vega (13) velencei-tó (21) verseny (15) veszprém (4) vida péter (4) villány (36) villányi borvidék (98) vörösbor (153) vylyan (31) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)