Vissza

Hawaii, az ízek szigete – pénztárcakímélő praktikák

2022.02.25. | Márton-Szombathy Zsuzsa
Szombathy Zsuzsa Hawaii-kutató 2021 végén közel három hónapot töltött az egzotikus szigeteken. Útinaplója harmadik részében megtudjuk, hogyan fedezhetjük fel a helyi ízeket pénztárcakímélő módon…


Az előző két résznek köszönhetően tudjuk már, hogyan készítsünk mennyei édesburgonya-pürét pekándióval és pillecukorral, valamint bepillantást nyerhettünk a mennyországba, amit egy felhőpuha malasada nyújthat. A mai útinapló egy pénztárcabarát utazásra invitálja az olvasót.



Ha Hawaiit néhány szóval kellene jellemeznem, a drága biztosan köztük lenne. Nem túlzás kijelenteni, hogy itt a melegben szó szerint elolvad az ember pénze. Bemegyünk a boltba, és néhány alapvető termék megvásárlását követően máris minimum 50 dollárt hagyunk ott a kasszánál. És ekkor még nem is kóstoltuk meg a híres hawaii finomságokat, amik a különböző gyorsétteremláncoknál, bódékban vagy food truckokban 9 dollártól kezdődnek…
 
„Az éttermekben egy fogásért simán elkérnek 50 dollárt…”
 
Hawaii a világ egyik leginkább áhított nyaralóhelye. Minden országból érkeznek ide turisták, és ez bizony az árakon is meglátszódik. Az éttermekben egy fogásért simán elkérnek 50 dollárt, így célszerűbb, ha a kis költségvetésből utazók elkerülik ezeket a helyeket. Jobban járunk az útmenti food truckokkal és különböző falatozókkal, de itt is hamar elkölti az ember a pénzét.



A kicsi adag acai bowl (acaibogyóból készült turmix, reggelire ideális) például 9 dollárba kerül a felkapott helyeken, a shave ice (a jégkásához hasonló jeges édesség) 3-4 dollár körül mozog, a híres Ted’s Bakery pitéiért 4 dollárt kell fizetnünk, és még az L&L Hawaiian Barbecue helyi gyorsétteremláncban is 10 dollár körül van egy fogás. Jogosan merül hát fel a kérdés: mit és hol egyen az ember, ha szeretné minél olcsóbban megúszni az étkezést? A válasz Hawaii saját élelmiszerláncában keresendő. A Foodland az a hely, ahol remek áron juthatunk hozzá a helyi finomságokhoz.


 
Az előre csomagolt spam musubitól (löncshúsos szendvics) a híres Ted’s Bakery haupia pitéjén át a pokéig (nyershal-saláta) minden megtalálható itt. De még előre elkészített kalua porkot (föld alatt sütött sertéshús) vagy lomi lomi lazacot (paradicsomos lazac) is vásárolhatunk. Kiváló lehetőség arra, hogy mindent megkóstoljunk a lehető legkedvezőbb áron. A jó hír pedig az, hogy ezekkel a fogásokkal könnyedén kiülhetünk a közeli óceánpartra. Így tettem én is Laie településén, ahol a Foodlandet és az óceánt csak egy úttest választja el egymástól.
 
„A spam nagyon felkapott Hawaiin…”
 
Fogtam a kis konzerv kókuszvizemet, a becsomagolt spam musubimat, és kényelembe helyeztem magam a törölközőmön. Mögöttem a település, előttem a végtelen óceán.



A spam nagyon felkapott Hawaiin, erről egy korábbi cikkünkben már olvashattatok. Ez az étel végtelenül egyszerű: vastag rizsréteg és egy vékony sült löncshús szelet, körbetekerve hínárral. Az igazat megvallva az én tetszésemet nem nyerte el. A rizs semleges ízű, a löncshús sós, de vékony, a hínár pedig hínár… Egy próbát azért megér, sose lehet tudni, kinek tetszik.
 
A konzerv kókuszvíz szintén csalódás volt, egy kissé furcsa mellékízzel. Szerencsére Hawaiin találhatunk igazit is, ami behűtve teljesen más élményt nyújt. A bátrabbak a kókuszt saját maguknak is leszedhetik az egyik közeli fáról.


 
Visszatérve a Foodlandre: érdemes a fagyasztók felé is elkanyarodni, hiszen lehetőségünk van 100%-os acaipürét vásárolni. (Az acaibogyó egy dél-amerikai gyümölcs, egyfajta szuperélelmiszer, aminek kimagaslóan magas az antioxidáns-tartalma.) Egy dobozban fél kilogramm egyenként becsomagolt, 100 grammos adagokra szétosztott püré lapul. Nagyon gazdaságos, hiszen egy acai bowl árából így sokkal több kijöhet otthon. Igaz, így nekünk kell összeállítani, de legalább kedvünkre variálhatjuk a helyi apple bananával és a különböző ízesítésű granolákkal.


 
A Foodlandben a zöldségeknél és a gyümölcsöknél külön részt alakítottak ki a hawaii finomságoknak. Fontos azonban észben tartani, hogy az akciós ár nem jár automatikusan mindenkinek, az csak a klubtagoknak elérhető. Kész szerencse, hogy bárki lehet klubtag, ehhez csak a telefonszámunkat kell megadni. A pénztárosok nagyon kedvesek, így gond nélkül tudtam regisztrálni a magyarországi telefonszámommal, csupán a végére kellett biggyesztenünk egy plusz számot. Innentől kezdve a számláimon mindig volt egy vonalkód, amit a következő vásárláskor csak lecsippantottak. Idővel szerencsére Foodland kártyám is lett, így már semmi akadály nem állt köztem és az akciók között.


 
A Foodland kínálatában a személyes kedvencem a California Poke volt. A nyers halból készült ételt barna rizzsel szokás fogyasztani, amit megvásárolhatunk hozzá a boltban, de magunknak is elkészíthetjük. Ez a fűszeres, enyhén pikáns hal szinte vajszerű, mondhatni elolvad az ember szájában. Az egyik legnagyobb meglepetés volt számomra, hiszen korábban semmilyen formában nem fogyasztottam nyersen a halat, de ez az étel teljesen elvarázsolt. Bátran kóstoljuk meg, biztos vagyok benne, hogy nem fog csalódást okozni.
 
„Hawaiin nem ritkák az ingyenes miniprogramok.”
 
Szerencsére nem csak az élelmiszerboltban van lehetőségünk spórolni, a szigetet járva számos pénztárcakímélő módon ízlelhetjük meg a helyi finomságokat. Hawaiin ugyanis nem ritkák az ingyenes miniprogramok. Érdemes megállnunk a Kualoa Ranch közelében található Tropical Farms Macadamia Nut makadámdiófarm boltjában, ahol lehetőségünk van különböző ízesítésű, helyben termett makadámdiókat kóstolni. Ottjártamkor sós, natúr, hagymás, fahéjas, mézes, karamellás és kávés változat várta a kíváncsi turistákat, de egy kis adag hawaii kávét is elkortyolgathattunk. Nem ez az egyetlen különleges hely azonban a szigeten, ahol valamit ingyen kóstolhatunk.


 
A Kailua településén található Manoa Chocolate Factory remek lehetőséget kínál, hogy megismerjük a helyben termő kakaóból készülő csokoládét. Hawaii az USA egyetlen olyan állama, ahol megterem a kakaó, így az itt kapható csokoládé igazán különleges. A részvétel itt is ingyenes, és a kis „tárlatvezetésen” ötféle különböző csokoládét, illetve egy kakaóbabból készült teát kóstolhatunk. A hawaii csoki nagyon különleges zamatú, a Nagy-szigeten (ez Hawaii helyi elnevezése) termő kakaóbabból készült édesség pedig gyümölcsös jegyekben gazdag. El sem akartam hinni, hogy semmilyen ízfokozót nem tartalmaz. S ha ez nem lenne elég, még bort is készítenek a kakaóból. Utóbbit sajnos nem volt lehetőségünk megkóstolni, de 25 dollárért bárki megvásárolhatja.


 
Az étkezés Hawaiin nem olcsó mulatság, de egy kis odafigyeléssel sokat spórolhatunk. Bátran vásároljunk a Foodland kínálatából, hiszen a helyiek is így tesznek, és éljünk a különböző kóstolási lehetőségekkel, mert teljesen új ízekkel fogunk találkozni.

(folytatjuk)

Sorozatunk előző részeit itt olvashatják:
Hawaii, az ízek szigete – hálaadás hawaii módra
Hawaii, az ízek szigete – a híres malasada
 
Fotó:
Szombathy Zsuzsa - Instagram

Utazunk

Akkor Hawaii!

2021.06.10. | Virág Orsolya
Hawaii a földi paradicsom. Na de hogy jön ide a kutya, a löncshús és az ananászos pizza? Hitek és tévhitek, tudnivalók és érdekességek – a Borsmenta utánajárt a szigetvilág gasztronómia…
Beszélgetünk

Magyar fiú lett Hawaii junior szakácsbajnoka!

2021.06.19. | Virág Orsolya
Beszélgetés Vujity-Zsolnay Barnabással
Fiatal, ambiciózus, de leginkább: piszokul mázlista. Vujity-Zsolnay Barnabás mindössze 18 éves, de már bejárta a fél világot Afrikától Ázsiáig. Ősszel ő képviseli majd Hawaii államát eg…
Beszélgetünk

Magyarok Hawaiin – Ohana Bordi

2021.07.03. | Virág Orsolya
Beszélgetés Bordás Rékával
Réka, István és három gyerek: ők a Bordás család (Ohana Bordi), akik büszkén viselik a matyó mintát a világ másik felén, Oahu szigetén, és a növényi étrendet csak a kalua pork kedvéért…
Utazunk

Hawaii az ünnepek idején

2021.07.21. | Virág Orsolya
Négy hónapon át tartó mulatság, kenus Télapó, töltött káposzta helyett laulau. Hawaii sorozatunk negyedik állomásán a szigetek ünnepi szokásaiból szemezgetünk...    
Utazunk

Hawaii, az ízek szigete – hálaadás hawaii módra

2022.02.17. | Márton-Szombathy Zsuzsa
Szombathy Zsuzsa hawaii útinaplója 1.
Szombathy Zsuzsa Hawaii-kutató 2021 végén közel három hónapot töltött az egzotikus szigeteken. Kalandjairól most az ízekre fókuszálva mesél a Borsmenta olvasóinak. Íme a 4 részes soroza…
Utazunk

Hawaii, az ízek szigete – a híres malasada

2022.02.23. | Márton-Szombathy Zsuzsa
Szombathy Zsuzsa hawaii útinaplója 2.
Szombathy Zsuzsa Hawaii-kutató 2021 végén közel három hónapot töltött az egzotikus szigeteken. Útinaplójának második részében Hawaii híres édessége, a malasada kerül terítékre…

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (106) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (243) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (50) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (17) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)