Utas és holdvilág túra 6.

„– Gondolkoztál azon, hogy mit csináljak?

– Igen, Mihály, – mondta Ervin csendesen. – Azt hiszem, hogy Rómába kellene menned.

– Rómába? – kérdezte Mihály mélységesen elcsodálkozva. – Miért? Hogy jutott ez eszedbe?

– Tegnap éjszaka a kóruson... ezt nem tudom neked elmondani, te nem ismered ezt a fajta meditációt... tudom, hogy Rómába kell menned.

– De miért, Ervin, miért?

– Annyi zarándok, bujdosó és menekült ment már Rómába a századok folyamán és ott annyi minden történt... tulajdonképpen mindíg minden ott történt. Azért mondják, hogy minden út Rómába vezet. Menj Rómába, Mihály, aztán majd meglátod. Többet most nem tudok mondani.

– De mit csináljak Rómában?

– Mindegy, mit csinálsz. Látogasd meg talán a kereszténység négy nagy bazilikáját. Menj ki a katakombákba. Amit akarsz. Rómában nem lehet unatkozni. És főkép ne csinálj semmit. Bízd magad a véletlenre. Add át magad teljesen, ne legyen programod... Megteszed?

– Igen, Ervin, ha te mondod.”

Róma az Utas és holdvilágban nem egyszerű úti cél, hanem a végső próbatétel helyszíne: itt dől el, hogy Mihály képes-e visszatérni a valóságba. A város egyszerre a keresztény örökség, a történelem súlya és a modern élet nyüzsgésének tere, ahol a halál és az élet, a transzcendencia és a hétköznapiság folyamatosan egymásba csúszik. Mire elhagyja Rómát, nem talál megváltást vagy nagy felismerést – csupán belátja, hogy önmaga elől nem lehet elutazni.

Sokszor jártam már Rómában, de ez volt az első, hogy autóval érkeztem az örök városba. Ez nem is olyan egyszerű, mert egyrészt hatalmas területű – Párizsnál 10-szer nagyobb –, másrészt egy idő után nincsenek felfestve sávok, és bizony egyesek este is őrülten vezetnek. Előrebocsátom: nem tudtunk minden helyszínt bejárni, de így is jól teljesítettünk gyalogszerrel, majd autóval. A Trasteverében foglaltunk szállást, s mivel ez este 8 órakor forgalomcsökkentett zónává válik, igyekeznünk kellett Spoletóból (mint ezt a 4. részben írtam), hogy időben behajthassunk a negyedbe. Ez sikerült, de aznap már csak vacsorára maradt idő. Másnap viszont ezeket a regényhelyszíneket mind érintettük:

Trastevere 

A regényben Mihály szállása a Trasteverében van. Az a megfigyelésem, hogy a magyar turisták szinte csak a Vatikán kedvéért mennek át a Tevere jobb partjára, túlságosan le szoktak ragadni a bal parton. Nagy hiba! A Trastevere az ókori Rómában a Tiberisen túli „idegen” negyed volt, ahol kereskedők, bevándorlók, zsidó és keleti közösségek éltek; később középkori, majd bohém művésznegyeddé vált. Emiatt más az atmoszférája, mint Róma „reprezentatív” oldalának. Lenyűgözően sok jó vendéglátóhely van itt, másrészt itt van három fantasztikus templom, a Santa Maria in Trastevere, a Santa Cecilia in Trastevere és a Tempietto di Bramante, valamint két fontos világi épület, a Villa Farnesina és a Palazzo Corsini.

„A Trastevere-negyedben volt. A leselkedő kis sikátorokban lelke megint megtelt az erőszakos halál képeivel, mint annyiszor kamaszkorában, amikor "játszottak" az Ulpius-házban. Micsoda könnyelműség volt szóbaállni ezekkel a munkásokkal! Megölhették volna, bedobhatták volna a Dunába, a Teverébe, harminc forintjáért. És ilyenkor itt csavarogni ebben az ördögi Trastevere-negyedben, ahol minden ásító kapuboltozat alatt háromszor is agyonüthetik, mielőtt kinyitná a száját. Micsoda őrület... és micsoda őrület, hogy lelkében van valami, ami a bűnök és halálok felé vonzza és kísérti!”

Gianicolo

 „Már rég a Gianicolon lakott, egy nagyon ócska kis szobában, amelyet Waldheim fedezett fel, egy nagyon ócska öregasszonynál, aki többnyire ebédet is főzött neki, pasta asciuttát, és Mihály hozott magával egy kis sajtot, néha egy narancsot is. (…) Így köszönt rá a szegénység. Most igazán meg kellett fontolnia minden centesimot, mielőtt kiadta.”

Ma már lehetetlennek tűnik szegényen élni ebben a negyedben, a Trastevere „fölött” az egyik dombon a hétből, hiszen ez ma a legelőkelőbb környék. Már csak sétálni is jutalom az egyszeri turistának errefelé, a pompázatos villák között. Hát még estélyekre járni! Mihálynak szegényen is megadatott: „Az Amerikai Archeológiai Intézet gyönyörű villa egy nagy kert közepén, a Gianicolo-dombon. Évente egyszer rendezett garden-partyja nagy esemény a római angolszász kolónia számára, rendezői nemcsak az amerikai archeológusok, hanem elsősorban a Rómában élő amerikai festők és szobrászok és résztvevői mindazok, akik velük közeli vagy távoli összefüggésben vannak. Rendkívül vegyes, tehát rendkívül érdekes társaság szokott itt összegyűlni.”

Emblematikus helyszín továbbá az Acqua Paola, egy monumentális barokk szökőkút, amit a 17. század elején építtetett V. Pál pápa a Traianus császár kori vízvezeték újjáélesztésével, hogy vizet hozzon a város nyugati részébe. Fehér márványoszlopai, hatalmas vízmedencéi és a Rómára nyíló panorámája miatt az egyik leglátványosabb városi díszlet – nem véletlen, hogy Sorrentino A nagy szépség című filmjének – mely valóságos óda Rómához – nyitójelenetében is szerepet kapott.

„Nemsokára az Acqua Paolához ért és gyönyörködött a klasszikus vízesésben, amely időtlen nyugalommal, gőggel és méltósággal végezte mesterségét a holdfényben. Eszébe jutott a kis magyar szobrász, akivel a Collegium Hungaricumban ismerkedett meg Waldheim révén. A szobrász gyalog jött Drezdából Rómába, a Via Flaminián jött be, azon az úton, amelyről gimnazista korában megtanulta, hogy ott vonultak be mindíg észak felől a győzelmes idegenek. Azután ide ért fel az első este, a Gianicolora. Megvárta, amíg a parkból mindenkit kikergetnek és bezárják a kaput. Akkor átmászott a falon és ott aludt egy bokorban, Róma fölött, lábánál a Város. Hajnalban felkelt, levetkőzött és megfürdött az Acqua Paola medencéjében, a klasszikus vizekben.” 

(folytatjuk)