Utas és holdvilág túra 2.

Ravenna

„Néhány nappal később, egy este Ravennába értek. Mihály másnap reggel nagyon korán felkelt, felöltözött és elment. Egyedül akarta megnézni a híres bizantin mozaikokat, Ravenna legfőbb nevezetességeit, mert most már tudta, hogy sok dolga van, amit Erzsivel nem oszthat meg, és ez is azok közé tartozik. Erzsi művészettörténetileg sokkal képzettebb és fogékonyabb volt, mint ő, járt is már Itáliában, úgyhogy Mihály általában rábízta, hogy mit nézzenek meg, és mit gondoljanak, amikor valamit megnéznek, őt a képek csak ritkán érdekelték, véletlenül, villámlásszerűen, ezer közül egy. De a ravennai mozaikok... azok saját múltjának műemlékei voltak.”

Néhány éve már mohón felfaltam a ravennai mozaikokat. Bevallottan szofisztikálatlan véleményem szerint az a legcsodálatosabb bennük, hogy már akkor is olyan emberek rendelték meg, alkották meg és helyezték fel őket, akiknek páratlanul jó ízlésük volt – és ezért sosem csúszott át semmi rossz színkombinációkba, horribile dictu túlzó giccsbe. A mozaikok 6 épületben vannak, ezek közül 2-be, 4-be vagy 5-be vehetünk kombinált jegyet: Új Sant’Apollinare-bazilika, San Vitale-templom, Galla Placidia mauzóleuma, Neoniánus (ortodox) keresztelőkápolna, Szent András érseki kápolna. 

„(…) ott állt a San Vitale székesegyházban, a csodálatos, világoszöld tónusú mozaik előtt. Ifjúsága oly intenzitással ütött belé, hogy elszédült, és neki kellett támaszkodnia az egyik oszlopnak. De csak egy pillanatig tartott, azután megint komoly ember lett. A többi mozaik már nem is érdekelte.” 

Nos, minket a többi is érdekelt. Sőt, nemcsak a kombinált belépővel látogatható „többi”, hanem azokon túl is még kettő világörökségi. Az egyik az Ariánusok keresztelőkápolnája, mely szintén Ravenna központjában, a másik pedig a Sant’Apollinare in Classe bazilika, ami néhány kilométerre, Classe faluban található. Ezt a templombelsőt „vittem el magammal”, ugyanis amellett, hogy gyönyörű, más szempontból is jelentős.

Apszismozaikja különleges és ritka ikonográfiai megoldást őriz: Krisztus színeváltozását nem emberalakban, hanem a kereszt szimbólumán keresztül ábrázolja. A kompozíció középpontjában egy drágakövekkel díszített arany kereszt áll, benne Krisztus arcképével, fölötte pedig az égi kéz jelenik meg; mellette Mózes és Illés próféta látható, lent pedig a három apostolt – Pétert, Jakabot és Jánost – bárányok jelképezik. Ez a korai keresztény művészetben rendkívül ritka, szimbolikus megoldás: Krisztus isteni dicsőségét nem közvetlen alakban, hanem a hit képi nyelvén, jeleken keresztül mutatja meg. A világon mindössze egy másik hasonló, kereszt formájában megjelenített színeváltozás-ábrázolás maradt fenn ebből a korszakból, a Sínai-félszigeten található Szent Katalin-kolostorban. 

A jelképes formában való ábrázolás a korai kereszténység egyik nagy kérdésére adott választ: hogyan lehet egyszerre hangsúlyozni Krisztus emberi és isteni természetét. A 4–6. században heves viták zajlottak a különböző keresztény irányzatok között erről, különösen az ariánusok és a niceai (ortodox) keresztények között: az ariánusok Krisztust Isten fiának tekintették, de nem az Atyával teljesen egyenrangú, öröktől fogva létező Istennek. A niceai hitvallás ezzel szemben Krisztus teljes isteni természetét vallotta („egylényegű az Atyával”), és Ravenna a 6. században éppen ennek a vallási-politikai küzdelemnek az egyik fontos színtere volt.

A mozaikot bizánci művészek készítették a 6. század közepén, valószínűleg Justinianus császár korának műhelyhagyományát követve, amikor Ravenna a Bizánci Birodalom itáliai központja lett. A kép tudatosan kerüli Krisztus emberi alakjának közvetlen ábrázolását a színeváltozás jelenetében, és helyette a keresztet mint Krisztus isteni dicsőségének jelképét állítja a középpontba. Ez a megoldás különösen alkalmas volt arra, hogy kifejezze a niceai kereszténység győzelmét az ariánus tanítás felett: Krisztus nem egyszerűen egy próféta vagy kiválasztott ember, hanem a megdicsőült Isten fia.

A jelenetnek ráadásul helyi politikai jelentése is volt: Ravenna ekkor éppen túl volt az ariánus osztrogót uralom időszakán, és a bizánci visszahódítás után az új hatalom látványosan hangsúlyozta az „igaz hit” diadalát. A mozaik ezért egyszerre bibliai jelenet, hitvallás és politikai állásfoglalás – a keresztény művészet egyik legszebb példája arra, hogyan válhat egy kép teológiai üzenetté.

Terontola

Elhagyjuk a Pó-síkságot, és bevetjük magunkat az Appenninekbe. Kanyargós út, alagutak, néhány magaslaton hó csillan. Aztán egyszer csak a napsütötte Toszkána tárul elénk, festő ecsetjére illően. Muszáj megállni kicsit bámészkodni, de tényleg csak kicsit, mert Cortona után, mielőtt elhagynánk a régiót, még be kell néznünk egy vasútállomásra. Hiába, no, komolyan vesszük ezt a regénytúrát! Hőseink, miután (esőben) megnézik Firenzét, Rómába indulnak. Terontola kulcsmomentum helyszíne. A nászutas pár férj tagja, egyben a regény főhőse leszáll a vonatról, és… de meséljen inkább Szerb Antal:

„Mihály leszállt, megrendelte a kávét, és mialatt az eszpresszógép cseppenként kisisteregte magából a nagyszerű, forró italt, beszélgetni kezdett egy bennszülöttel, Perugia nevezetességeiről. Azután megitta a kávét.

– Jöjjön gyorsan – mondta a bennszülött. – A vonat már indul.

Csakugyan, mire kiértek, a vonat fele már kint volt az állomásról. Csak éppen hogy fel tudott kapaszkodni az utolsó kocsira. Ez régimódi, harmadosztályos kocsi volt, nem volt rajta folyosó, minden kupé külön világ volt.

– Nem baj, majd a legközelebbi állomáson előreszaladok – gondolta.

– Most megy először Perugiába? – kérdezte a barátságos bennszülött.

– Perugiába? Nem megyek én Perugiába. Sajnos nem.

– Akkor bizonyára továbbutazik Anconáig. Nem jól teszi. Szálljon ki Perugiában; nagyon régi város.

– De én Rómába utazom – mondta Mihály.

– Rómába? Az úr tréfál.

– Mit csinálok? – kérdezte Mihály abban a hiszemben, hogy rosszul érti az olasz szót.

– Tréfál – kiáltotta az olasz. – Ez a vonat nem megy Rómába. Nana, maga nagyon vicces ember – mondta megfelelő olasz kifejezéssel.

– Már miért ne menne ez a vonat Rómába? Firenzében szálltam fel rá a feleségemmel, ki volt írva, hogy Rómába megy.

– De ez nem az a vonat – mondta az olasz olyan gyönyörűséggel, mintha élete legjobb tréfáját hallaná. – A római vonat már előbb elment. Ez a Perugia-Ancona-i vonat. Terontolában van a szétágazás. Óriási! És a signore nyugodtan utazik Róma felé!”

(folytatjuk)