Zarándokút két keréken – Budapesttől Zalakarosig
1. nap Budapest–Gárdony
Napi táv: 70,39 km
Nyár eleje óta izgatottan figyeltük a járványhelyzet alakulását, a horvát, a szerb és az olasz beutazási szabályokat. Július közepén végül úgy döntöttünk, hogy 26-án bármi lesz, elindulunk.
A bepakolás, a drótszamarak felmálházása nagyon gyorsan megy. Az előző évek tapasztalatai alapján pontos listát írtunk mindketten arról, hogy mit kell magunkkal vinni, és olyan rutinra tettünk szert, hogy egy óra alatt bármikor útra készen állunk.
25-én este Antal atya beütötte a zarándokútlevelünkbe az induló pecsétet, és áldását adta az útra. A fő szabályunk az, hogy jutunk, ameddig jutunk, de azért a Garminban beállítottuk Székesfehérvárt célként.
Csodálatos és felszabadító érzés volt újra úton lenni. Pár kilométer után megszoktuk a csomagok okozta egyensúlyváltozást, és nagyon jókedvűen tekertünk vagy 25 km-t. És ekkor Miklós defektet kapott. Még el sem hagytuk Budapestet. Így utólag már szinte vicces, de azért akkor nem volt annyira szórakoztató. Szerencsére Miklósnak nagy gyakorlata van már az ilyen helyzetek orvoslásában: gyorsan kicserélte a belsőt, és már mehettünk is tovább.
Nagyon nagy volt a hőség, többször meg kellett állnunk, hogy felfrissítsük magunkat, és feltöltsük a kulacsainkat. A falusi kiskocsmák erre a célra a kedvenc helyeink, mindig kedves a kiszolgálás, van mosdó, és az ár is megfizethető.
Budapest határa és a Velencei-tó között nagyjából az út felét a 7-es úton kell megtenni, de szerencsére nem volt túl nagy forgalom. Nagyon sok bringással találkoztunk – jó lenne, ha lenne itt végig kerékpárút, mert ennek hiányában nagyon sokan nem mernek ide két keréken elindulni.
A tó körüli bicikliút több kemping mellett elhalad, és Gárdonynál a tó maradásra csábított. Bejelentkeztünk egy kempingbe, sátrat vertünk, és a délutánt a parton töltöttük, elvégre nem sietünk sehová!
2. nap Gárdony–Zamárdi
Napi táv: 82,6 km, össztáv: 152,99 km
A pihentető alvást követően gyorsan ment a táborbontás, a kemping kis büféjében finom és kiadós a tojásrántotta.
Székesfehérvár végéig nagyon jó minőségű a bringaút, jól is lehet haladni, de sajnos innen újra a 7-es útra kell rátérni.
Kőszárhegyen egy kiskocsmában megálltunk frissíteni. A csomagokkal felszerelt bringák mindig nagy feltűnést keltenek a kisebb településeken, nem volt ez másként most sem. A kemény törzsvendégek nagy érdeklődéssel gyűltek körénk, kérdezték, honnan hová. Amint kiderült a római cél, nem hittek a fülüknek, és mindenki meg akarta hívni a két őrült bringást sörre, csokira, fagyira. Nagyon jól szórakoztunk, de a második pohár sört már nem fogadtuk el, és amikor egy kisöreg turkálni kezdett a szakadt pénztárcájában, hogy a következő pihenőnél igyunk az egészségére, gyorsan elköszöntünk, bár erre a megható jelenetre azóta is szívesen gondolunk vissza.
Alig hagytuk el a falut, kellemes meglepetés ért bennünket: a Garminunk levezett a 7-es útról, és csak Polgárdi után tértünk vissza.
Balatonvilágos előtt értük el a Balatont. Annyira jó megpillantani a tavat! És ha már Balaton, akkor a retró hekk és a koviubi kihagyhatatlan! Nem is álltunk ellen a kísértésnek! Az út hátralévő része simán, eseménytelenül telt, lenyomtuk Zamárdiig.
3. nap Zamárdi–Zalakaros
Napi táv: 93,02 km, össztáv: 246,01 km
Végigtekertük a Balatoni bringaút déli szakaszát, és délnyugatnak fordultunk. Igazán innen kezdődnek az izgalmak, hiszen az eddigi utat már többször is megtettük, de most bringás szempontból szűz terepre érkeztünk.
Hatalmas volt a hőség, már 11 óra körül 38 fokot mutatott a hőmérő. Elhatároztuk, hogy nem tekerünk a déli kánikulában, és meghoztuk a szabályt, amit az út során axiómaként kezeltünk: 12 és 3 óra között ebédszünetet tartunk, és sziesztázunk.
A Zalai-dombság kész felüdülés volt a déli part teljesen sík terepe után. Gyönyörű, dimbes-dombos vidék. A Kis-Balaton tobzódott a madarakban, és egyszer még egy vaddisznó is csörtetett, röfögött mellettünk a bozótosban.
Úgy gondoltuk, nem hagyhatjuk ki Zalakarost, ha már itt vagyunk a közelében, igy arra vettük az irányt. Zalaszabaron megálltunk, hogy a helyi plébánián pecsétet kérjünk a zarándokútlevelünkbe. Nem tagadom, én már kissé fáradt voltam, felmerült bennem, hogy esetleg itt éjszakázzunk. A plébános nagyon kedvesen fogadott, beinvitált a lakásába, hűs ásványvízzel kínált, egy kicsit beszélgettünk. Úgy feltöltődtünk, hogy a hátralévő 11 km-t észre sem vettük.
Úgy döntöttünk, hogy a zalakarosi Thermal Kempingben éjszakázunk. Jó kis éttermük van, vacsora közben záróráig beszélgettünk a pincérrel, úgyhogy már sötétben, fejlámpák fényénél vertünk sátrat.
Az út során ez volt az utolsó magyar földön töltött éjszakánk, másnap már Horvátországban hajtottuk álomra a fejünket, nem is akárhol, de erről majd a következő részben mesélünk.
A bevezető részt itt tudjátok elolvasni:Zarándokút két keréken – a cél az út
Az előkészületekről a második részben volt szó: Zarándokút két keréken – járt utat a járatlanért
Buen Camino!
Ica & Miklós
