Vissza
Zarándokút két keréken – Celje–Monfalcone, Maina Julia
2021.12.03. | Gubán Ica és Miklós
Zarándokút két keréken című sorozatunk 5. részében hőseink átkerekeznek Olaszországba, de kiderül, hogy ott sem süt mindig a nap. Gubán Ica és Miklós rendhagyó útinaplója a 7–9. nappal folytatódik…
7. nap Celje–Ljubljana
Napi táv: 82,48 km, össztáv: 542,85 km
Pihenten ébredtünk. Arról szó sem lehetett, hogy reggeli nélkül engedjenek tovább, Matej atya beparancsolt bennünket egy kis konyhába (ide már én is bejöhettem), és terülj-terülj asztalkámat varázsolt elénk. Sajt, tonhal, vaj, finom házi lekvár, tea, tej, kávé. Ő nem reggelizett velünk, sietett a 8-kor kezdődő misére, mert ő volt a gyóntató. Kényelmesen falatozgattunk, elmosogattunk, és mivel épp 8 óra lett, átmentünk a misére. Anna nővérnek fülig ért a szája, amikor meglátott. A mise után felmálháztuk a bringákat, elköszöntünk, és útnak indultunk.
Nagyon sok esemény nem történt az úton, hacsak az nem, hogy pár száz méter erejéig összecimbiztem egy szlovák sráccal, aki egy 3000!! km-es túrán volt éppen. Mikor Miklós mellé ért, neki már nagyon integetett, és kiabálta, hogy VATIKANOOO.
Ezek a barátságok általában igen rövidek: elmeséljük, hogy ki honnan hová tart (ez abban a szituációban nagyon izgalmas), és már vége is a kapcsolatnak.
Ja, és Blagovicában szereztem egy pici unokát, Hannát, aki benne volt, hogy eljön velünk, és a nagyapja is „elengedte”.
Mintha csak hangolódnánk Olaszországra: az első étterem, ami ebédidőben az utunkba került, egy olasz kifőzde volt.
Délután ismét leszakadt az ég, jó félóráig zuhogott, egy ÖMV kútnál vészeltük át a záport.
Az út – egy 7 km hosszú, kemény emelkedőtől eltekintve – nem volt nehéz, így csak tekertünk, nézelődtünk. Azt már írnom sem kellene, hogy kiváló minőségű az aszfalt.
Ljubljanába érve bekarikáztunk a Prešeren térre, ahol a tér ékességében, a ferences templomban megszereztük a pecsétünket. Úgy döntöttünk, hogy itt nem vesződünk a szállással. Leültünk egy padra, foglaltunk a közelben egy airbnb szobát, aztán csak sétálgattunk és nézelődtünk, amíg a házigazdánk megérkezett.
A szobában olyan magasak voltak az ágyak, hogy szinte fel kellett rájuk mászni. Magasabbak voltak, mint az asztal. Sebaj, azért jót aludtunk bennük!
8. nap Ljubljana–Razdrto
Napi táv: 72,45 km, össztáv: 615,3 km
.jpg)
Egy kezdeti tervben szerepelt, hogy Triesztbe is befordulunk. Ezt később elvetettük, de mivel láttam a térképen, hogy csak 90-100 km-re van, és benne volt a fejemben, azt állítottuk be úti célnak a Garminban másnap reggel. 40 km-t letekertünk, mikor rájöttünk, hogy nem jó úton járunk. Helyesbítettünk, de ez kb. 20 km pluszt jelentett, hegyen-völgyön át, pedig ha a helyes irányt követjük, sík és lejtős lett volna az út. De semmi gond, mindegy, merre megyünk, minden út Rómába vezet. És különben sem eltévedünk, hanem új helyeket fedezünk fel.
Aránylag sokat mentünk főúton, de az út szélét jelző záróvonal mellett majdnem végig van még egy kb. 40 centis betonsáv, ami biztonságot ad.
Ezen a szakaszon nagyon sok a motoros, és versenybringások is edzenek. A terep tökéletes erre a célra, elég változatos, az aszfalt tükörsima, sok az emelkedő, a lejtő. Ennek megfelelően bringás pihenők, ingyenes szerelőállomások várják az utasokat az út mentén.
.jpg)
Estefelé egy nagyon tetszetős kis kemping került az utunkba. Egy szikla alatt volt egy szép kis motel, aminek a hátsó kertje kempingként üzemel. Szlovéniában még úgysem aludtunk kempingben, már majdnem elszoktunk a sátortól. A tulajnak nagyon tetszett a túránk, egyből meghívott minket egy kupicára a saját sligovicájából. Nem szoktunk inni, de ez jólesett. Ráadásul a hotelnek volt medencéje is, így levezetésképpen úsztunk pár hosszt, mielőtt nyugovóra tértünk.
.jpg)
9. nap Razdrto–Monfalcone, Maina Julia (Olaszország)
Napi táv: 72,45 km, össztáv: 615,3 km
Egész éjjel kopogott az eső a sátor tetején, csak valamikor hajnaltájt állt el. Sokáig lustálkodtunk, hiszen várni kellett, hogy megszáradjon a sátor. A hegyünket úgy fonták körbe az alacsonyan szálló felhők, mint egy meleg sál.
Nagyon jólesett, hogy egy kb. 10 km-es lejtmenettel kezdtünk a napot. Ami magasságot összeszedtünk előző nap, azt cirka 1 óra alatt elvesztettük. Sebaj, kezdjük elölről!
Ahogy közeledtünk a határhoz, egyre jobban érződött az olasz hatás, olaszos hangulatú falvakon tekerünk át.
.jpg)
Még Szlovéniában betértünk egy helyre, ahol kebabot és hatalmas fánkokat ebédeltünk. A török tulajdonos annyira elképedt az utunkon, hogy a kávét nem engedte kifizetni.
Aztán szinte végig egy hűs erdőben tekertünk fel-le, de egyre hosszabbak lettek a lejtmenetek.
Az olasz határon sehol senki, kattintottunk pár fotót a jól összefirkált tábla előtt.
A növényzet fokozatosan változik, egyre több a kertekben a pálma, az agavé, a leander. A patyolattiszta horvát és szlovén utak után itt már majdnem olyan szemetes az útpadka, mint otthon.
Nagyon hamar megláttuk a tengert. Minden nagy víznek úgy örülünk, mint a gyerekek.
Korán kerestünk kempinget, hogy kicsit megmártózzunk. Hát, ez nem jött össze. A kemping check-inje kb. 30 perc volt, nem értettük, hogy miért, miközben csak ketten voltak előttünk. Mire végeztünk, elkezdett szemerkélni az eső, nagyon gyorsan kellett sátrat verni. Hatalmas szerencsénk volt, mert épp hogy elkészültünk, óriási felhőszakadás kerekedett. Jó lett volna megünnepelni, hogy Olaszországba érkeztünk, de ki sem tudtuk dugni az orrunkat a ponyva alól. Ott kuksoltunk, és figyeltük, hogy csónakká változik-e a sátor.
20 óra körül:
Ekkora özönvizet még nem láttunk. A sátorban nem értjük egymás szavát. Percenként dörög, villámlik. Már egy órája nincs wifi, nincs mobilnet.
21 óra körül:
A sátor 10 cm-es vízben áll, és érezzük, hogy az alja kezdi átengedni a vizet. Úgy döntünk, összecsomagoljuk az éjszaka átvészeléséhez nélkülözhetetlen holmit, és keresünk egy fedett helyet.
21:30 körül:
Találtunk egy fedett terasszal rendelkező bárt. Hozzuk ki a legjobbat a helyzetből: leültünk Aperolozni. Vártuk, hogy mi lesz, és közben időnként határozottan az volt az érzésünk, hogy enyhül a vihar. Azt viszont hamarosan beláttuk, hogy a sátorba nem tudunk visszaköltözni. Konkrétan egy tó közepén állt.
22 óra körül:
A vihar új erőre kapott.
Éjfél körül:
Bezárt a bár, felfújtuk a matracokat és bekuckóztunk egy védett sarokba, mint két hajléktalan. Tíz perc múlva mindketten aludtunk. Hajnali egy óra körül jött a biztonsági őr, de mondta, hogy pihenjünk nyugodtan. Ekkor még esett.
Másnapra aztán kitisztult az ég, és jött a valódi olasz életérzés, de erről majd a következő részben mesélünk.
A sorozat előző részei:
Bevezetés: Zarándokút két keréken – a cél az út
Előkészületek: Zarándokút két keréken – járt utat a járatlanért
Az út első három napja: Zarándokút két keréken – Budapesttől Zalakarosig
Az út 4–6. napja: Zarándokút két keréken – Zalakaros-Celje
Buen Camino!
Ica & Miklós
Fotó:
Gubán Ica és Miklós
