Bacsó András búcsúzik a Tokaj-Oremustól

2021.01.22. | Borsmenta
Huszonhét év után nyugdíjba megy a Tokaj-Oremus birtokigazgatója, a borászat lelke, Bacsó András. Utódja egy nemzetközi vizeken edződött fiatal szakember, Kindl Róbert lesz...

Új időszámítás kezdődik a Tokaj-Oremus életében
 

Hazánk egyik legismertebb, nemzetközi hírű borászata, a Tokaj-Oremus 1993-ban alakult. A vállalat a spanyol Tempos Vega Sicilia cégcsoport tagja, élén a kezdetektől Bacsó András áll. Az ismert szakember neve szinte összeforrt a Tokaj-Oremussal, hiszen ott volt már a birtok felépítésénél, a termékstruktúra kialakításánál, az ő irányítása alatt tette meg a borászat az első lépéseket a nemzetközi hírnév felé.



Bacsó András Tokaj-Hegyalján nőtt fel, és már a Tokaj-Oremus előtt is a borvidéken dolgozott. Az egyetemi évek után visszatért szülőföldjére, és 40 éven keresztül munkálkodott a tokaji bor hírnevének öregbítéséért. Most úgy döntött, hogy nyugdíjba vonul, és átadja a helyét a fiatalabb generációnak. A hírt a borászat egy szűk körű sajtótájékoztatón jelentette be január 21-én.

„Ezt a birtokot három erő mozgatja. Az egyik a több száz éve állandó tokaji terroir, a másik a föld alatt húzódó régi és új pincék együttese, a harmadik pedig maga az ember. Az ember élete korlátozott. Az indulási időszak után jönnek az aktív évek, de eljön a pillanat, amikor célszerű átadni a feladatokat a fiataloknak. A Tokaj-Oremusban egy folyamatosan megújuló, aktív csapat dolgozik. Én most hátrább lépek, és az utánam jövőknek őszinte szívvel kívánok sok sikert” – fogalmazott Bacsó András.

A Tempos Vega Sicilia cégcsoport öt pincészetet tömörít, közülük négy Spanyolországban található, és egy, a Tokaj-Oremus Magyarországon. A cégcsoport tulajdonosa, Pablo Álvarez elismeréssel szólt a Tokaj-Oremus eddigi eredményeiről, és az alábbi szavakkal méltatta Bacsó András 27 éven át tartó munkáját: „Felemelő, bár tagadhatatlanul szomorú pillanat ez, amikor elköszönünk Bacsó Andrástól, hiszen csodálatos munkát végeztünk együtt az eltelt 27 évben. Köszönöm neki, hogy a birtokot ilyen magas szintre emelte, és visszaadta az itt születő boroknak azt a rangot és ismertséget, amely hajdan a tokaji borokat övezte. Meggyőződésem, hogy András soha nem lesz képes valóban befejezni ezt a munkát, és lélekben továbbviszi az Oremus örökségét. Személyisége és felbecsülhetetlen szakmai tapasztalata komoly érték számunkra, ezért bízunk benne, hogy tanácsadóként továbbra is a mi kis „családunk” része marad.”



A spanyol tulajdonú Tempos Vega Sicilia vezetősége úgy látta jónak, hogy a vállalat vezérigazgatója, Antonio Menéndez – ahogyan a cégcsoport másik négy borászatánál, úgy az Oremusnál is – kapcsolódjon be intenzívebben a munkába. A későbbiekben ő felel a nemzetközi kommunikációért és a nemzetközi kereskedelemért, Bacsó András helyét pedig egy magyar szakember, Kindl Róbert veszi át.

Antonio Menéndez vállalatirányítási szakon kapott diplomát a Madridi Autonóm Egyetemen, aztán elvégezte a Berkeley Egyetem posztgraduális képzését. PDD fokozatát a Navarrai Egyetem Üzleti Iskolájában szerezte meg. 2015 márciusában lépett be a Tempos Vega Siciliához, jelenleg ő a vállalat vezérigazgatója. Feladata a vállalatcsoport kereskedelmi tevékenységének irányítása, de ő felel a vállalati és a pincészetenként megvalósuló marketingstratégiáért is. Ezen túlmenően részt vesz a vállalat közép- és hosszú távú terveinek kialakításában. Antonio Menéndez e szavak kíséretében fogadta el a megbízást: „Szeretném kifejezni, hogy ahogyan a cégcsoport másik négy borászata, úgy a Tokaj-Oremus felé is mélyen elkötelezett vagyok. Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen jelentős borvidéken dolgozhatok. A Tempos Vega Sicilia filozófiájának meghatározó eleme a minőség, a célunk minden esetben az, hogy a legjobb bort készítsük el. A magyar munkatársaink továbbra is mindenben számíthatnak az anyacég támogatására, hiszen a cél közös: a legjobb tokaji bor világra segítése.”



Bacsó András utódját egy éven keresztül kereste a Tempos Vega Sicilia, de most végre megtalálta. „Úgy érezzük, hogy Kindl Róbert képes arra, hogy továbbvigye Bacsó András örökségét, meghatározza az Oremus jövőjét, és megvalósítsa céljait. Mostantól ő felel itt mindenért. Nagyon sok sikert kívánok neki ehhez a szép és felelősségteljes feladathoz” – mutatta be Pablo Álvarez a Tokaj-Oremus új cégvezetőjét.

Kindl Róbert Budapesten, a Hunfalvy János Külkereskedelmi Szakközépiskolában érettségizett, majd tanulmányait előbb az ausztráliai Kent Institute of Technology and Business College-ban, aztán Londonban, a University of Londonon folytatta, ahol nemzetközi kapcsolatokat hallgatott. A diplomát 2009-ben szerezte meg, de egyetemi évei alatt érdeklődése a bor felé fordult, ezért időközben hazajött Magyarországra, és sikeresen elvégezte a Soós István Borászati Szakközépiskola borászati technikusi szakát. 2006-ban Új-Zélandra költözött, évekig dolgozott a Passage Rock, majd a Goldie birtokon, közben beiratkozott a University of Auckland posztgraduális képzésére, ahol 2013-ban borászati tudományokból diplomázott, de akkor már mint a Hawke’s Bay-i Delegat birtok szerződéses technikusa. Következő állomása a Unison borászat volt, ahol termelési vezetőként, majd Detlef Michaelsen, aki mellett szőlészeti-borászati tanácsadóként dolgozott. 2015-ben tért vissza Magyarországra. Két évig töltötte be a Grand Tokaj üzletfejlesztési menedzseri pozícióját, majd egy új vállalkozás, a pécselyi Sentio Kft. szőlészeti vezetője volt. Mostantól a Tokaj-Oremus cégvezetője.



„Nagyon köszönöm Don Pablónak, a Vega Siciliának és Bacsó Andrásnak, hogy méltónak találtak a feladatra, és lehetőséget adnak számomra. Igyekszem megfelelni a kihívásoknak” – mondta a fiatal szakember.


 
A Mandolás a Wine Spectator Top 100 listáján!
 
A Tokaji borvidéket szerte a világon a kiváló édes borok bölcsőjeként tartják számon, ezért is volt úttörő kezdeményezés, amikor 2000-ben – a borvidéken a legelsők között – elkészült a Tokaj-Oremus első, nemes penész által meg nem támadott, egészséges szőlőbogyókból készült hordós száraz furmintja. Nevét a birtok egyik parcellájáról kapta, de a bor nem dűlőszelektált, a Mandulás mellett a birtok másik három kitűnő parcellájának bora is bekerül a házasításba.



Egy pincészet számára mindig komoly mérföldkövet jelentenek azok az érmek, díjak, amelyeket a borok különböző nemzetközi versenyeken, megmérettetéseken szereznek. A Tokaj-Oremus 2018-as évjáratú Mandolás furmintja 90 ponttal felkerült a Wine Spectator top 100-as listájára.

A nemzetközi viszonylatban is komoly rangot képviselő boros szaklap, az amerikai Wine Spectator minden évben közzéteszi top 100-as listáját. Ez a világ egyik legelőkelőbb boros rangsora, amelyben a lap szerkesztői által az előző 12 hónapban kóstolt, becslések szerint nagyjából 18000 bor közül minőség, ár-érték arány és élményszerűség alapján választják ki a legjobb százat, de a döntésben az is fontos szerepet játszik, hogy mennyire széles körben elérhető a bor az Amerikai Egyesült Államok területén. „Nagy büszkeség számunkra, hogy 2020-ban a Tokaj-Oremus 2018-as évjáratú Mandolás furmintja is bekerült a Top 100-ba. A bor a bírálóktól 90 pontot kapott, és a 92. helyre került, ami egy száraz fehérbortól nagyon szép, számunkra pedig megtisztelő eredmény. Tudomásunk szerint magyar száraz fehérbor még soha nem szerepelt ezen a listán” – mondta el a sajtótájékoztatón Bacsó András.



A bor készítője az új borászgeneráció egyik képviselője, Bacsó András Jr., aki három éve kapcsolódott be a Tokaj-Oremus munkájába.


 
Megszületett a Petrács, a Tokaj-Oremus első dűlőszelektált száraz bora!
 
Különleges atmoszférájával, andezites altalajával, hatvanéves, bakműveléses tőkéivel a Petrács-dűlő kétségkívül a birtok gyöngyszeme. Az ember néha úgy érzi, mintha itt megállt volna az idő. A tőkesűrűség és a lejtő meredeksége miatt ezt a területet gépekkel művelni lehetetlen, az ültetvényen lovak segítik az emberek munkáját. Régi álom vált valóra, amikor erről a nagyszerű adottságokkal rendelkező területről 2017-ben elkészítették a pincészet első dűlőszelektált furmintját. A kézzel szedett fürtöket kíméletesen préselték, majd a bort francia és magyar tölgyfa hordókban 8 hónapig finomseprőn tartották, és az első 3 hónapban fel is keverték a seprőt. A 8 hónap letelte után a bort rozsdamentes tartályokba fejtették, ahol újabb fél évet pihent a palackozásig.



A Petrács 100%-ban furmintból készül. Nagy formátumú, széles, gazdag bor, amely egyediségét főként a területnek köszönheti, ahol született. Szerkezete tömör, ízében a gyógynövényes, körtés, almás jegyeket határozott sósság kíséri, amely kristálytisztán mutatja a termőhely karakterét. A pincészet nagyon ígéretesnek tartja, és bízik benne, hogy elnyeri majd a borfogyasztók kegyeit.
 
Bacsó András bizakodó. Őszintén reméli, hogy májusban már újra visszatérhet az életünk a régi kerékvágásba, utazhatunk, találkozhatunk, kóstolhatunk együtt. És ha ez így lesz, szeretettel vár minden borbarátot az Oremus megújult csapatával együtt egy kellemes sétára a Petrács-dűlő öreg tőkéi közé, és utána egy emlékezetes borkóstolóra, hogy – az ő szavaival – „egy vertikális borsor mellett merengjünk a múlton, felidézve a történelmi elődöket, utána álmodjunk együtt a jövőről, de soha ne feledjünk el örülni mindannak, amit az élettől a jelenben kaphatunk”.



Élvezzük a Tokaj-Oremus borait, és tanuljunk bölcsességet és életigenlést a birtok leköszönő igazgatójától. Köszönjük, Bacsó András!
 
 
:
Fotó:
Szabó Bence

Beszélgetünk

Jó belefeledkezni!

2016.05.03. | Szabó Edit
„A Borászok Borásza kitüntetés számomra motiváció és komoly felelősség: még több tevékeny nap a szőlőben, a pincében. A mi szakmánkban nem lehet megállni” – nyilatkozta a Borsmentának B…
Beszélgetünk

Euforikus pillanatok

2016.05.07. | Szabó Edit
„Megpróbáltam megőrizni a hidegvéremet, de be kell vallanom, hogy euforikus pillanatokat okozott a borok nyitás utáni kóstolása, ugyanis szinte kivétel nélkül mindegyik tökéletes állapo…
Iszunk

Történelem, fenékig! 1. rész

2016.09.10. | Szabó Edit
Hogy milyen egy 150 éves bor? Most elmeséljük. Íme másfél századnyi történelem kilenc tokaji aszú cseppjein keresztül…
Iszunk

Történelem, fenékig! 2. rész

2016.09.13. | Szabó Edit
Hogy milyen egy 150 éves bor? Most elmeséljük. Íme másfél századnyi történelem kilenc tokaji aszú cseppjein keresztül…  
Tesztelünk

Tokaj-Oremus Szőlőbirtok és Pincészet: Late Harvest 2016

2019.05.30. | Szabó Edit
Egy tál friss gyümölcs palackba zárva. Édes, de nem túláradóan, kedves, de nem behízelgően. A nyugalmas esték bora.  

címkék

ausztria (4) badacsony (13) balaton (72) balatonfüred csopaki borvidék (10) balla géza (4) beszélgetünk (17) bikavér (20) bio (13) biodinamikus (6) bocuse d'or (9) bor (270) borász (41) borászok borásza (5) borbár (29) borfesztivál (27) bori mami (5) boriroda (12) boriskola (4) borkorcsolya (22) borkóstoló (29) borshanta (12) borterasz (14) borteszt (109) bortúra (24) borvacsora (14) borverseny (18) bott pince (29) bottszerda (21) budapest (193) cabernet franc (9) cava (7) CEWI (13) csirke (7) csokoládé (11) cukrászda (11) cuvée (5) dél-balaton (4) demeter zoltan (5) desszert (4) desszertbor (4) édes (79) eger (39) egészséges (5) egri csillag (4) erdőbénye (6) étterem (127) etyek (12) etyek budai borvidék (7) etyeki kúria (9) fehérbor (25) fesztivál (35) figula (4) franc&franc (5) frittmann (4) furmint (61) furmint február (10) gizella pince (6) gyerekbarát (16) gyöngyözőbor (11) gyümölcsös (4) hárslevelű (12) heimann (8) húsvét (8) interjú (113) iszunk (5) kadarka (16) káli-medence (5) karácsony (22) karantén (23) kávé (38) kavezok (8) kékfrankos (12) kéknyelű (5) kenyér (7) késői szüret (4) koktél (10) koronavírus (27) kóstoló (57) kovács nimród winery (7) köveskál (4) közben esznek (8) kreinbacher birtok (7) külföld (8) kunsági borvidék (8) laposa birtok (5) leves (12) london (12) luka enikő (4) mád (11) magnamátra (11) mátra (40) merlot (12) mi a kő (4) michelin-csillag (8) monyo brewing co (5) mór (5) művészinterjú (13) nyár (13) nyaralás (5) olaszország (17) olaszrizling (23) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (4) pálinka (11) pálinkaverseny (9) pannonhalma (9) pannonhalmi apátsági pincészet (5) pécs (8) pezsgő (54) piac (13) pinot noir (9) pizza (4) pofonegyszerű (5) portugália (9) programajanló (27) rácz jenő (5) rajnai rizling (8) recept (145) rosalia (5) rozé (31) saláta (8) sanzon (6) sauvignon blanc (10) somló (14) sommelier (10) soproni borvidék (12) sör (41) sós (67) spanyolország (7) specialty kávé (9) st andrea (10) super 12 (5) sütemény (33) süti (16) svét (16) syrah (7) szakácsverseny (4) szamorodni (11) száraz (41) száraz szamorodni (4) szekszárd (29) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (12) szentesi józsef (4) szicília (4) tállya (12) támogatott írás (6) tanfolyam (4) tarcal (9) tavasz (12) tea (8) tenger (4) tenger gyümölcsei (5) természetes bor (8) tészta (10) tesztelünk (15) tokaj (113) tokaj oremus szőlőbirtok (5) tokaj-hegyalja (78) tokaji aszú (30) tudnivalok (4) túra (4) utazás (26) utazunk (6) vacsora (9) verseny (10) villány (8) villányi borvidék (44) vörösbor (42) vylyan (11) zengő (4) zenit (5) zöld veltelíni (6)