Vissza
Vagy esik, vagy fúj, vagy harangoznak
2024.05.14. | Dr. Kaibinger Tamás
Az aranyat érő májusi eső, a toszkánai kezdetek, séta és borozás a dűlőben, aztán zivatar, az „Easy like” mint életérzés és Leó első szülinapja – egyebek között ezeket a témákat érinti dr. Kaibinger Tamás bornaplójának 17. részében…
Az eső érintése
Ülök a hegyen, hallgatom az eső hangját. Szelíden esik, nincs zápor, nincs kopogás a deszkákon. Tavaszi eső. Áztató. Madárdallal. Igazi koncert ez, ahol a ritmust az eső adja, a zenekar a szél, a hangszerek a fák, a szőlő és az esőcseppek, az énekesek pedig a madarak. Az eső illatát is szeretem, azt a friss és zöld illatot, ami ilyenkor betölti a tájat.
Az eső hangja eszembe juttatja azokat a lassú nyarakat, amikor a nagyszülőknél a kertben hallgattam az eső csobogását. A kertben volt egy kis sátram, ahova néha beültem a kutyánkkal, ha esett. A béke szigete. Csak akkor mentem be a házba, amikor a sütemény illata becsalogatott: a nagymamám ilyekor piskótát sütött, friss cseresznyével.
A felhők lomhán jönnek és mennek, és folyamatosan újrarajzolják a tájat. Olykor úgy tűnik, hogy a hegy lábánál tenger van, aztán eltűnnek a hegyek, eltűnik mellettem a templom is, csak a szőlő van. Majd újra kirajzolódik a táj, és most a tenger tűnik el.
Az eső segít lemosni rólam a városi port és a rossz gondolatokat. Új harmóniát teremt, minden kerek. Ezt érzem a borainkban is, amelyek magukban hordoznak mindent, ami az év során a szőlőhegyen történik: a tavasz ébredését, a madarak énekét, a nyári csillagos éjszakák melegét, amit az Alpok hegyi levegője hűt le néha, a hosszú ősz gazdagságát és színeit és a tél kristálytiszta eleganciáját. Hagyjuk élni a természetet magunk körül, így a borunk is él.
Kőszegen úgy mondják: vagy esik, vagy fúj, vagy harangoznak. Most esik és fúj. Lent a városban pedig harangoznak.
Újra dűlőtúra: wine & dine
Minden Toszkánában kezdődött, ahol először István barátomékkal jártunk, még valamikor 2009-2010 körül. Zsanett, István felesége a Rocca delle Macìe birtokon talált szállást a Chianti Classico régió szívében. Nem tudom, hogy választotta az apartmant, de telitalálat volt: a Relais Riserva Di Fizzano egy néhány házból és kápolnából álló középkori falu egy étteremmel, ami a borászaté. A házak egyikében volt az apartmanunk. Ha kinyitottam az egyik ablakot, olajfákat, ha kinyitottam a másikat, szőlőket láttunk. Hát kell ennél több?
Toszkánában minden ösvény maga a történelem. Minden ház és dűlő mesél, és órákat lehet merengeni ezeken: hogy kanyarodnak az utak, hogyan hullámzik a szőlő, merre futott az a fekete kakas, hogy rakták a régi házak köveit a mesterek, akik évszázadokra építettek. Így történt, hogy a szállásunkról gyalog mentünk át a birtok központjához, ahol számtalan bort megkóstoltunk. Csodálatos túra volt. A sokadik bor után támadt az az ötletünk, hogy sétáljunk vissza úgy, hogy elhozzuk magunkkal azokat a borokat, amelyek azokon a dűlőkön teremtek, amelyeket érintettünk. Azt gondoltuk, hogy jobban megértjük a borokat, ha nem csak a bort isszuk meg, de magunkba szívjuk a tájat, ahol termett, látjuk a köveket, érezzük a szelet. Alaposan felkészültünk, kaptunk poharakat, megvettük a borokat. Útközben azonban meglepett minket az eső. Először egy olajfaligetben kuporogtunk a fák alatt – itt megtapasztaltuk azt, hogy az olajfa szép, de nem jó esernyő. Kicsit elázva aztán visszamentünk a birtokra, ahonnan autóval vittek minket a szállásunkra. De a gondolat megmaradt.
Néhány éven és dűlőtúrán túl ezt a gondolatot továbbvittük. Előbb a bozsoki Malomportával és azzal a fantasztikus közönséggel, akikkel évekig kóstoltuk Nagy Béla kísérleti konyháját és az általa válogatott borokat – már alig várjuk, hogy megnyisson–, majd a Modammal. A koncepció egyszerű: találkozás a pincében, majd séta és borozás a dűlőkben, végül vacsora a Napostetőn. Azt vettem észre, hogy a séta valahogy mindig elhúzódik. Egyszerűen kíváncsiak az emberek a helyre, ahol a borok születnek. Elindulunk a Királyvölgyön keresztül (a kőszegi termékleírás szerint Király-szőlő), ami „König” néven az első bejegyzett kőszegi dűlő volt, közel 800-900 évvel ezelőtt. Üldögélünk a Szultán-dombon a szőlőben, a nagy diófa mellett, ahol valamikor a szultán sátra állhatott: ennek a kisvárosnak a hősies védői 1532-ben megállították I. Szulejmán Bécs ellen vonuló hadait. Majd felmegyünk a „Knápliban” a mélyúton, ahol jól látszik a kő hullámzása, ami a talajt alkotja. Jó megpihenni a Kálvária-templom mellett, merengeni az Ördögben is, majd megérkezni a szakcsoport pincéjébe a Napostetőn, ahol a vacsora vár minket. Májusban újra útra kelünk.
Easy like
A szőlő művelése és a bor elkészítése mellett külön öröm a címke megálmodása és a hátcímke feltöltése tartalommal. A fő üzenetünk a bor, de ezeket a felületeket is használjuk, hogy elmeséljünk valamit a borról, mi foglalkoztatott minket, amikor elkészítettük vagy milyen érzéseket kelt bennünk.
Végre elkészült az Easy like névre keresztelt cabernet sauvignon-kékfrankos házasításunk címkéje, aminek nagyon örülök! Korábban Annával készítettük a címkéket, de aztán megérkezett Leó, aki a nap legnagyobb részében Duracell-nyúl üzemmódban fedezi fel a világot, így segítséget kértünk: nagyon szeretjük Molnár Évi (Akva Wallpapers) rajzait és tapétáit, ráadásul környékbeli, járt Kőszegen, ismeri a tájat, így az ő segítségével valósítjuk meg a címkeötleteinket. Az Easy like a gyümölcsökről szóló természetes boraink közé tartozik – amikor újra felfedezünk valamilyen fajtát, hagyjuk, hogy a természet az általa választott formában mutassa meg magát a borban. A cabernet sauvignon esetében ez úgy történt, hogy használt 500 literes hordókban erjedt spontán, ahol egyszer málnás, majd fekete csokoládés, néha szedres mousse-os illatokat mutatott. A cefre annyira sűrű volt, hogy alig lehetett csömöszölni. Ezek a tartalmas ízek és illatok találkoztak a kékfrankos könnyed textúrájával. A címke a találkozás pillanatát tükrözi, ahogy a mély színű cabernet és a világosabb kékfrankos találkoznak, és a találkozásuknak köszönhetően elkezdődik egy új történet. A hátcímkére is ez került rá: „Egy gazdag ízvilágú Cabernet Sauvignon és egy könnyű Kékfrankos vasárnap reggeli találkozása Kőszegen. Az „Easy like” az életérzésbor-sorozatunk része. Így nevezem ezeket a borokat, hogy életérzésbor, ami valójában a flow-ra utal, ami elindul, ha ezekbe a borokba kortyolunk. Nem kell gondolkozni, csak élvezni. Persze lehet gondolkozni, mert sokrétű borok ezek is, de a legjobb csak élvezni. És kész.
Mindeközben Leó egyéves lett
Eddig nem foglalkoztatott az idő, most viszont egyre inkább, mert úgy tűnik, kevés van. Mindenre. Ervinék fia, Gergő még kisgyermek volt, amikor elkezdtünk borászkodni (lásd a címlapfotót, így festettünk 2015-ben) – ő most már nagy fiú, bérmálkozott. Leó pedig egyéves lett. Már egyéves. Hihetetlen.
Leó folytatja a világ felfedezését, és vidámságával mosolyt varázsol mindenki arcára. Hétről hétre többet ért a világ nagy dolgaiból, és lassan járni fog. A lába és a szája is – már alig várjuk! Megcsodálja a gesztenye virágát, kacag, ha meghallja a kávédaráló hangját, a kanalat csörgőnek és hajítógépnek használja, gyakorolja a jogait, és tiltakozik, ha sérelem éri, amit ő meglehetősen tágan definiál, például ha be kell ülnie a gyerekülésbe. Pedig szerintem szép gyerekülése van.
Első születésnapján keleti szokás szerint tárgyakat tettünk elé, hogy megmutassa, mi szeretne lenni, ha nagy lesz: a hangtálat választotta. Nem a laptopot, a gyógyszert vagy egyéb hasznos dolgot. Bevallom, örültünk. Lehet, hogy művész lesz? Remélem, meg tudjuk neki adni azt a szabadságot, hogy gyakorolhassa a képességeit, és szabadon dönthessen, mit szeretne. Remélem, leginkább boldognak lenni.
Hát ez történt az elmúlt két hétben.
Fotó:
Unger Bormanufaktúra
