Készül az évszázad aszúja
Szüreti szétcsúszásokban
Tudtam – és az előző naplóbejegyzésben már utaltam is erre –, hogy hamarosan eljön a pillanat, amikor szétcsúsznak a dolgok. Tehát számítottam rá, nem ért meglepetésként. Az lett volna furcsa, ha ennyi teendő mellett mindent észben tartok, de hát tudjuk, hogy ez Katánál nem így működik. Viszont szerencsére nagyon sok minden ezzel együtt is megoldódott, úgyhogy haladunk előre a szürettel.
Vége a szárazaknak
Így van, letudtuk, a múlt héttel befejeztük a száraz boros szüretet, bent van egy csomó must. Szinte már minden erjed, hangosan zajonganak a kotyogók, óvatosan indulunk le a pincébe. Örömmel tölt el bennünket, hogy minden zavartalanul megy a maga útján, szépek az illatok, az ízek, még akár jó borok is születhetnek itt a folyamatok végén. Közben még jutott energia egy kis kísérletezésre, játékra, bízom benne, hogy azok a tételek is jól alakulnak majd. Bár szedhettünk volna több egészséges szőlőt, de nem vagyok telhetetlen, az új mottóm: ebben az évben elkészül az évszázad aszúja (vagyis remélem, vagyis ajánlom az égieknek, mert ezután a szüret után megérdemeljük!). Bizony, aszúsodik szépen a szőlő, már neki is estek a nénik a válogatásnak. Juhu!
És nem csak a szőlőben van munka
Igen, azért ne felejtsük el, hogy nem csak a szüretről szól az élet szeptemberben: a Kerekdomb hétvégéjén lezajlott a most már szokásosnak mondható Mosolybor kóstoló is Tállyán, ahol rekordszámban jelentek meg a résztvevők. Nagyon hálásak vagyunk már ezért is, hiszen olyan sokan jelentkeztek, hogy volt, akinek nem is tudtunk helyet biztosítani. Idén kicsit megvariáltuk a dolgot, és a kóstoló köré szerveztük a licitet. El se tudom mondani, mennyire boldog vagyok, hogy ennyi adomány, felajánlás érkezett. Sokan licitáltak a csomagokra, de sokan nem kevés összeggel támogatták a kezdeményezésünket. Nagyon köszönjük mindenkinek! Ilyen pillanatokért érdemes élni! Valahogy a szüreti időszak nem csak számunkra izgalmas, sokan látogatnak el személyesen a borvidékre. Így jutott szinte minden napra kóstoló, dűlőtúra. Volt, hogy szüret után, mustos ruhában ugrottam be a kóstolóterembe, és mondhatni, egész autentikusan fogadtam az embereket. Ilyen ez, amikor sok a feladat. 
Mindig kellenek a megmentők
És akkor hozok egy nagyon katás történetet. Így utólag sokat tudok már nevetni rajta, akkor viszont eléggé kétségbeestem. Múlt héten csütörtökön Tatára mentem kóstolót tartani. Ezt nehéz lett volna eltitkolni a család előtt, így tele is lett Vihar puttonya azzal a jó pár karton borral, amit kóstoló előtt ki kellett szállítanom több budapesti helyszínre. Előtte nap még szüreteltünk, este 9-kor zártuk a pincészet kapuját. Reggel pakolásztuk a borokat, próbáltam összeszedni a gondolataimat, de végül nekiindultam, hogy mindenhova odaérjek. Az idő se volt valami szuper, végig szakadt az eső, hosszú és fárasztó volt az oda vezető út. De mivel időben elindultam (nyilván úgy, hogy se reggeli, se életmentő kávé), le tudtam szállítani a szajrét. 
Volt egy lyukas félórám, gondoltam, most már megérdemlek egy jó feketét. Ilyenkor van idő kicsit találkozni jó barátokkal is, hát így is lett, volt társaságom, és mekkora mákom is egyben! Merthogy a forró kávémat szürcsölve szóba került az esti kóstoló, és a jó barátom úgy gondolta, rákeres a helyszínre. Meg is találta az eseményt, és valamilyen oknál fogva hangosan felolvasta a leírást. A borsorhoz ért, én szépen bólogatok: igen, pezsgő, bent van a Viharban, igen az alapbor is ott van mellette. Aha, Középhegy Furmint, aha, az nincs ott. Bakker, az nincs ott. Enyhe pánik – nyilván, időm már nem volt visszaszaladni Mádra, de szerencsére valahogy előjött a gyors problémamegoldó képesség. Még jó, hogy van egy hely Budapesten, ahol elraktároztunk jó pár palack Zsirait. Persze ott kezdtem a reggelt, de akkor ez még nem tűnt fel, most meg már késő délután van, mi van, ha már nem lesznek ott? Ment gyorsan a telefon, és valami csoda folytán még ott voltak, ugyanis leltár volt a raktárban. És mekkora szerencse, van is ott pár palack ebből a furmintból. Úgyhogy mint egy őrült, rohantam a kocsihoz, kábé el se búcsúztam, nyargaltam felmarkolni a palackokat. Na, hát így indultam neki a tatai kóstolónak. Szóval nagyon köszi, megmentőim, sikerült nem beégetnem magam. És még a kóstoló is tök jól sikerült. Viszont várt még rám egy éjszakai hazaút, ami mindezek után egész kemény volt. 
Mádon startol a második Wine Run!
Azt gondoltam, ezek után már igazán rám fér egy semmittevős vasárnap, de aztán észrevettem, hogy szegény szobanövényeim igénylik már a törődést, és az egész lakáska is. Úgyhogy kikapcsolódtam, és most már az otthon is otthonnak tűnik, a növénykék is feltápászkodtak a földről, rend és tisztaság van mindenütt. Most ezt csináljuk a pincészetben is, elrámoljuk a szüreti romokat, figyelemmel kísérjük a borok alakulását, és közben készülök, hiszen a hétvégén Mádon startol a második Wine Run. Még lehet jelentkezni, ha nem én töltögetnék az egyik ponton, akkor én is mennék a tömeggel a dűlőkbe. Csak mondom. Most pedig lecsekkolom, milyenek a beérkező aszúszemek, hiszen az évszázad aszúját kell elkészítenünk. Viszlát!
