Csodálatos országban élünk

2020.04.30. | Szabó Edit
Kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg a jelenlegi helyzetet a borászok. Sokan kapták meg tőlünk ugyanazt a 10+1 kérdést. Most Borbély Tamás, a badacsonyi Borbély Családi Pincészet borásza válaszol…
 


Hol tart a szőlő, mi újság az ültetvényen?

Az enyhe tél után szép tavaszi idővel indultunk, de három hajnalban is volt -5–-7 Celsius-fok körüli hideg. Ez a virágzó gyümölcsfáknál és néhány dísznövénynél okozott kárt elsősorban, de helyenként az ültetvényekben is látható a nyoma, leginkább a fiatal tőkéken vagy az éppen induló pótlásokon. A tavaszi munkákkal jól állunk, időben végeztünk a támrendszer karbantartásával és a kötözéssel is. A pótlások kapálása van soron, illetve a 60 éves bakművelésű olaszrizling-ültetvényt újítjuk, dédelgetjük, elkezdtük újrakarózni.



Milyen munkafolyamatokat végeztek éppen a pincénél?

A friss, 2019-es reduktív borok a palackban várják, hogy jöjjenek a vendégek és kóstolhassák, vásárolhassák őket. Palackozzuk folyamatosan a 2019-es évjárat ígéretes válogatásait, a Bács-hegy Olaszrizlinget, a Kéknyelű Válogatásunkat, melyeket utána 1-2 év palackos érlelésre fektetünk az érlelőpince mélyére.
 
Sokan a tavaszi ünnepek idején jönnek piacra valami újdonsággal. Nálad debütál most valamilyen bor?

A 2019-es évjáratból készített reduktív boraink, a Gabriella muscat ottonel, a Fröccsnekisjó olaszrizling, a pinot noir rozé és a Bóbita gyöngyözőborunk áprilisban jelent meg, illetve a 2016-os Kőmagas Rajnai Rizling és a 2017-es Kéknyelű Válogatás is most került piacra – már amennyire a jelenlegi helyzetet piacnak lehet nevezni.



Annyira megcsappant az érdeklődés a karantén ideje alatt a boraitok iránt?  

Akár a többi hasonló birtoknál, az értékesítés nálunk is majdnem nullára esett vissza. Ami most kialakulóban van, az sajnos a teljes szőlő-bor ágazatra nézve végzetes válság lehet. A mezőgazdaság más szektoraival ellentétben a bor nem alapvető élelmiszer, és ha egy családnak döntenie kell, nyilván inkább kenyér és zöldség kerül majd a kosarába. A két fő értékesítési „lábunk” a turizmus és a vendéglátás, de megszűntek a rendezvények, nincsenek fesztiválok, nem működik a borterasz, bezártak az éttermek. Csak a borszaküzletekben van egy kicsi mozgás – az online és a kiszállításos tevékenységük miatt.

Hogyan lehet hozzájutni a boraitokhoz?

A birtokközpont a rendelet szerinti korlátozott nyitvatartással üzemel, itt van lehetőség elviteles vásárlásra, de mivel nincs turizmus, betérő érdeklődő is alig akad. Törzsvendégeinknek, borbarátainknak előzetes megrendelés alapján díjmentesen kiszállítjuk a borokat, így sikerül némi bevételhez jutnunk, hogy túléljük a nehézségeket. A kollégákat szeretnénk megtartani mind a termelésben, mind a vendéglátásban, így a tartalékainkat átcsoportosítva igyekszünk gazdasági stratégiát felállítani.



Hogyan töltöd a karantén napjait, van-e valami jelentős változás az életedben a járvány kirobbanása óta?

A termeléssel kapcsolatban nincs változás, végezzük a munkánkat, ahogy azt a természet, a szőlők igénylik. A pincében is megy minden a maga útján, természetesen a higiéniára még az eddigieknél is sokkal nagyobb hangsúlyt fektetve. Januárban lakásfelújításba kezdtünk a feleségemmel, az a munka is jól halad. A rendezvények, kóstolók kieséséből adódó szabadidőt pedig a családra fordítom, igyekszem minél többet együtt lenni a 16 hónapos kisfiammal.



Mi az, amit nagyon szeretnél megtenni, de most nem teheted?

Annyi feladat van, és annyira boldog vagyok, hogy ilyen sok időt tölthetek a családommal, hogy nem tudok ilyet mondani.

Mi az, mit régóta szerettél volna megtenni, és most végre van rá időd?

Szinte minden este én fürdethetem a kisfiamat, ez számomra felbecsülhetetlen, mert fantasztikus, mennyi energiát tud adni Totika számomra.



Mit kérnél az aranyhaltól, ha lenne 3 kívánságod?

Egészséggel, hittel és szeretettel teli világot! Na meg egy új feldolgozót – ha más kívánságról van szó.

Szerinted milyen lesz az életünk, ha véget ér a járvány?

Bízom benne, hogy jobban odafigyelünk majd egymásra, jobban értékeljük a másik munkáját, és sokkal jobban értékeljük mindazt, ami a közvetlen környezetünkben megtalálható.



Van-e személyes üzeneted, kérésed, kérdésed?

Biztatni szeretnék mindenkit, hogy válassza mindenben a hazait! Fogyasszon magyar élelmiszert, vásároljon magyar bort, töltse szabadidejét belföldön, mert nem is sejtjük, hogy milyen csodálatos országban élünk.
 
Fotó:
Borbély Családi Pincészet

Beszélgetünk

Szavakon túli üzenet

2020.04.16. | Szabó Edit
Beszélgetés Bakonyi Péterrel
Kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg a jelenlegi helyzetet a borászok. Sokan kapták meg tőlünk ugyanazt a 10+1 kérdést. Most Bakonyi Péter, a villányi Bakonyi Pince borásza válaszol… &nb…
Beszélgetünk

Fontos, hogy figyeljünk egymásra

2020.04.17. | Szabó Edit
Beszélgetés Balogh Zoltánnal
Kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg a jelenlegi helyzetet a borászok. Sokan kapták meg tőlünk ugyanazt a 10+1 kérdést. Most Balogh Zoltán, a Somlói Apátsági Pince tulajdonosa válaszol……
Beszélgetünk

Tanulnunk kellene abból, ami most történik

2020.04.18. | Szabó Edit
Beszélgetés Figula Mihállyal
Kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg a jelenlegi helyzetet a borászok. Sokan kapták meg tőlünk ugyanazt a 10+1 kérdést. Most Figula Mihály, a balatonfüredi Figula Pincészet borásza válas…
Beszélgetünk

Az emberiség feledékeny

2020.04.21. | Szabó Edit
Beszélgetés Németh Jánossal
Kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg a jelenlegi helyzetet a borászok. Sokan kapták meg tőlünk ugyanazt a 10+1 kérdést. Most Németh János, a szekszárdi Németh János Pincészet borásza vál…
Beszélgetünk

Emberséges világ jöjjön!

2020.04.23. | Szabó Edit
Beszélgetés Luka Enikővel
Kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg a jelenlegi helyzetet a borászok. Sokan kapták meg tőlünk ugyanazt a 10+1 kérdést. Most Luka Enikő, a soproni Luka Pincészet tulajdonosa válaszol… &n…
Beszélgetünk

Másról szól a tündérjáték

2020.04.25. | Szabó Edit
Beszélgetés Major Leventével
Kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg a jelenlegi helyzetet a borászok. Sokan kapták meg tőlünk ugyanazt a 10+1 kérdést. Most Major Levente, az abasári Levente Pince tulajdonosa válaszol……

címkék

ausztria (4) badacsony (13) balaton (69) balatonfüred csopaki borvidék (8) beszélgetünk (14) bikavér (20) bio (13) biodinamikus (6) bocuse d'or (9) bor (266) borász (32) borászok borásza (5) borbár (28) borfesztivál (27) bori mami (5) boriroda (11) boriskola (4) borkorcsolya (22) borkóstoló (25) borshanta (12) borterasz (14) borteszt (90) bortúra (22) borvacsora (14) borverseny (14) bott pince (29) bottszerda (21) budapest (189) cabernet franc (7) cava (7) CEWI (13) csirke (6) csokoládé (10) cukrászda (11) dél-balaton (4) demeter zoltan (5) desszert (4) desszertbor (4) édes (75) eger (34) egészséges (5) egri csillag (4) erdőbénye (6) étterem (124) etyek (11) etyeki kúria (9) fehérbor (16) fesztivál (35) figula (4) franc&franc (5) frittmann (4) furmint (54) furmint február (10) gizella pince (6) gyerekbarát (16) gyöngyözőbor (11) hárslevelű (10) heimann (8) húsvét (8) interjú (102) iszunk (4) kadarka (13) káli-medence (4) karácsony (15) karantén (23) kávé (38) kavezok (8) kékfrankos (10) kéknyelű (5) kenyér (7) késői szüret (4) koktél (10) koronavírus (27) kóstoló (55) kovács nimród winery (7) közben esznek (8) kreinbacher birtok (6) kunsági borvidék (7) laposa birtok (5) leves (10) london (12) luka enikő (4) mád (11) magnamátra (11) mátra (36) merlot (12) michelin-csillag (8) monyo brewing co (5) mór (5) művészinterjú (10) nyár (13) nyaralás (5) olaszország (13) olaszrizling (22) őstermelői piac (6) paletta (4) pálinka (9) pálinkaverseny (7) pannonhalma (9) pannonhalmi apátsági pincészet (5) pécs (8) pezsgő (49) piac (13) pinot noir (8) pizza (4) pofonegyszerű (5) portugália (7) programajanló (27) rácz jenő (4) rajnai rizling (8) recept (129) rosalia (5) rozé (29) saláta (7) sanzon (6) sauvignon blanc (8) somló (11) sommelier (10) soproni borvidék (12) sör (41) sós (60) spanyolország (7) specialty kávé (9) st andrea (7) super 12 (4) sütemény (28) süti (15) svét (16) syrah (6) szakácsverseny (4) szamorodni (11) száraz (26) szekszárd (27) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (12) tállya (9) támogatott írás (6) tanfolyam (4) tarcal (8) tavasz (12) tea (8) tenger gyümölcsei (4) természetes bor (7) tészta (8) tesztelünk (4) tokaj (111) tokaj-hegyalja (70) tokaji aszú (29) tudnivalok (4) túra (4) utazás (19) vacsora (9) verseny (10) villány (7) villányi borvidék (39) vörösbor (34) vylyan (10) zenit (5) zöld veltelíni (4)