Küzdeni kell, és nem feladni!

2020.05.16. | Szabó Edit
Kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg a jelenlegi helyzetet a borászok. Sokan kapták meg tőlünk ugyanazt a 10+1 kérdést. Most Uliczki Dénes, a Tállyai Radikálisok, vagyis a TR Művek csapatának oszlopos tagja válaszol…
 


Hol tart a szőlő, mi újság az ültetvényen?
 
A szőlőben minden az évszak rendje szerint halad. Kissé elnyúlik a tavasz, hidegebb-melegebb napok váltják egymást, de nagy szomorúságunkra a csapadék kevés. Bízunk a májusi esőben. Túl vagyunk a sorköztakaró növények vetésén és egy rezes-kénes lemosó permetezésen, ami az enyhe tél miatt kellett a gombák ellen. Most végezzük a hajtásválogatást, kapálunk, és feromonnal figyeljük a molyok rajzását. Néhány hét múlva itt a virágzás. 


 
Milyen munkafolyamatokat végeztek éppen a pincénél?
 
Folyamatosan figyeljük a 2019-es borok fejlődését. Kéthetente kóstolunk, egyeztetünk a házasításokról, a hordóban töltött időről, meg amiről szükséges. Azt már most elmondhatjuk, hogy izgalmas évjáratnak ígérkezik a tavalyi, érdemes lesz várni a borokra.
 
Sokan tavasszal hoznak ki új tételeket. Nálatok debütál most valamilyen bor?
 
Az elmúlt években már megfigyeltük, hogy a boraink a szüretet követő két-három év elteltével érik el a legjobb formájukat. Most a 2017-es száraz és édes boraink vannak piacon. Hogy mikor, az a fogyástól függ – ami jelenleg eléggé lecsökkent –, de legközelebb a 2018-as száraz borunkat engedjük ki a pincéből. Viszont épp most kaptuk meg a Nébih-engedélyt a 2019-es pét-natunkra, ami egy gyors címketerv után elérhető lesz a fogyasztók számára! Év végén pedig remélhetőleg bemutatjuk a 2017-es szamorodninkat is. 


 
Sok vásárlót veszítettetek a karantén ideje alatt?
 
A vendéglátóhelyek bezárása miatt a hazai eladás jelentősen megcsappant. Karanténgerillák rendeléseit mindig szívesen teljesítjük. 
 
Hogyan lehet hozzájutni a boraitokhoz?
 
Aki tőlünk rendel, annak az M3-as mentén személyesen mi szállítjuk házhoz, rendelési limit nélkül. A távolabb eső helyszíneknél pedig egyeztetjük a logisztikát. Néhány tételünk elérhető különböző webshopokban, például a Bortársaságnál és más partnereinknél is.


 
Hogyan töltötted a karantén napjait, volt-e valami jelentős változás az életedben a járvány kirobbanása óta?

A karantén bevezetése előtt nem sokkal Mádra költöztünk a családommal, így itt vészeljük át ezt az időszakot. Mivel február végén házasodtunk össze a párommal, valamelyest olyan, mintha a kicsit hosszúra nyúló mézesheteinket vagy inkább „mézeshónapjainkat” élnénk, miközben próbáljuk lekötni a két és fél éves gyermekünk végtelen energiáit. A borászaton belül a budapesti kereskedelemért vagyok felelős, és sajnos ez a szegmens mostanában nem tartogat komoly kihívásokat, így jelenleg a szőlőmunkákat szervezem, és intézem a birtok ügyeit. A munkának ezt a részét mindig élveztem, örülök, hogy most átmenetileg minden időmet ennek szentelhetem.
 
Mi az, ami a legjobban hiányzik most az életedből?
 
Húúú! Lehet, hogy egy picit közhelyes, de szeretném megölelni a rokonaimat, és egy kocsmában iszogatni a barátaimmal. Ezekre vágyom a legjobban.


 
Mi az, mit régóta szerettél volna megtenni, és most végre van rá időd?


Mindig szerettem volna több időt tölteni Mádon. Ez végre sikerült. És mindig vágytam arra, hogy sokat sportoljak, de ez most se jött össze.
 
Mit kérnél az aranyhaltól, ha lenne 3 kívánságod?


Mindenkinek egészséget, anyagi biztonságot, és tengerpartot Tokaj-Hegyaljának.
 
Szerinted milyen lesz az életünk, ha véget ér a járvány?
 
Kihívásokkal teli. Úgy érzem, hogy sokkal többet kell majd dolgoznunk, és jobban oda kell figyelnünk a környezetünkre. Kívánom, hogy mindenki inkább az izgalmas kihívást lássa meg az elkövetkező idők feladataiban, mint a kilátástalanságot. Most egy olyan kor jön, amikor küzdeni kell, és nem feladni.


 
Van-e személyes üzeneted, kérésed, kérdésed?

Én csak türelmet és kitartást kérek mindenkitől, most már látszik a fény az alagút végén.
 
Fotó:
TR Művek

Tesztelünk

TR Művek: Édes 2015

2018.04.25. | Szabó Edit
Kedveled az őszibarackot? Akkor ezt a bort is szeretni fogod. Nincs benne semmi felesleges flanc, bájos, arányos, kedves, ahogy egy késői szürethez illik, és elvagy vele egész este. Nin…
Beszélgetünk

A lángot én viszem tovább

2020.04.04. | Szabó Edit
Beszélgetés Éless Tímeával
A tállyai SZÓLÓ nevét gyorsan megtanulták a természetes borok rajongói, ám azt kevesen tudják, hogy a pincészet merész, formabontó borait egy halk szavú, törékeny nő, Éless Tímea készít…
Beszélgetünk

A tét nem kicsi

2020.04.15. | Szabó Edit
Beszélgetés Szilágyi Lászlóval
Kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg a jelenlegi helyzetet a borászok. Sokan kapták meg tőlünk ugyanazt a 10+1 kérdést. Most Szilágyi László, a tokaji Gizella Pince tulajdonos-borásza vá…
Beszélgetünk

A szeretet csodákra képes

2020.04.29. | Szabó Edit
Beszélgetés Árvay Angelikával
Kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg a jelenlegi helyzetet a borászok. Sokan kapták meg tőlünk ugyanazt a 10+1 kérdést. Most Árvay Angelika, a rátkai Árvay Család Pincészet egyik tulajdo…
Beszélgetünk

Türelem, alázat, elfogadás

2020.05.04. | Szabó Edit
Beszélgetés Rácz Erikával
Kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg a jelenlegi helyzetet a borászok. Sokan kapták meg tőlünk ugyanazt a 10+1 kérdést. Most Rácz Erika, az erdőbényei SanzonTokaj borász-tulajdonosa vála…
Beszélgetünk

Nem vevőink, hanem mecénásaink vannak!

2020.05.05. | Szabó Edit
Beszélgetés Bodó Judittal
Kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg a jelenlegi helyzetet a borászok. Sokan kapták meg tőlünk ugyanazt a 10+1 kérdést. Most Bodó Judit, a bodrogkisfaludi Bott Pince borász-tulajdonosa v…

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (107) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (244) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (18) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)