Reggeli a Hattenában
Aki olvasta a korábbi írásaimat, láthatja, hogy kifejezetten vonzanak az útikönyvekben „hátul” szereplő úticélok. Inkább a véletlennek köszönhető azonban, hogy a törökországi útjaim Gaziantepbe és Şanlıurfába, s leginkább Ankarába vezettek. Idén januárban másodszor jártam a fővárosban, ahol olyan éttermekben és bárokban fordultam meg, amiket nem győzök dicsérni. De a legkiemelkedőbb emlékem mégis egy reggelizőhely marad, a Hattena. Egyszerű faasztalok, a dekoráció mindössze néhány növény, szerencsénkre épp nem volt teltház. A török reggeli bőségét sokan ismerik, a Hattenától viszont a török szaksajtónak és – biztos forrásból tudom, hogy – a témában az egyik legszakavatottabb magyarnak is elállt a szava. Itt nem pusztán termelői, szuperfriss és profi minden, hanem regionális. Olyan ez az étkezés, mintha az ország egyik legtávolabbi csücskében reggeliznénk, Hatay tartományban, melyet nyugatról a Földközi-tenger, délről és keletről Szíria határol. A kínálat könnyedén hozza a török reggeli bőségét, amit az arab világ illatai és ízei emelnek magasabb szintre.
Ami az asztalunkra kerül, helyesebben kerülhet, hiszen a változtatás (ám nem a szűkítés) jogát fenntartják: „organikus tanúsítvánnyal rendelkező Hicaz gránátalma-ültetvények gyümölcseiből préselt gránátalmalé, házi spenótos és burgonyás börek, valamint paprikás (katıklı) kenyér, a kőmalomban őrölt, adalékmentes, teljes kiőrlésű lisztből készült tandúrkenyér mellé többféle sajt kerül: kecske-, juh-, falusi, lávasajt és túró. Birskompót, ropogós tök-, datolya-, szőlő-, mandarin-, dió- és fügelekvár, valamint méz és köpült vaj. A zahter (fűszerkeverék) mellé helyi olajbogyókból sajtolt extra szűz olívaolaj. Organikus gránátalmasziruppal ízesített mediterrán saláta, a sós joghurt (olívaolajjal és pirospaprikával tálalva), valamint a különleges Halhalı zöld olíva, válogatott fekete olívák és helyi túró (çökelek). Sürk (fűszeres, napon szárított túró), a szárított paradicsomszósz fekete köménnyel és olívaolajjal, valamint helyi olvasztott sajt fekete köménnyel ízesítve. Omlett, kolbászos tojás és a menemen, továbbá fűszeres paradicsom–paprika krém, friss zöldségek (paradicsom, uborka, paprika, zöldek), és természetesen mindig forró tea termoszban.” Lehet ehhez bármit hozzátenni?
Cím: Ankara, Çankaya-negyed, Nasuh Akar, Süleyman Hac?abdullaho?lu Cd. 41/A
Fun fact: ha vágynánk egy Isztambulnál nyugodtabb, konzervatívabb, de mégis élményt jelentő keleti metropoliszba, ne habozzunk Ankara mellett dönteni – akár hosszú hétvégére, akár egy körút részeként. Nem csak a vendéglátás szenzációs, de vannak olyan nevezetességek, melyeknek a meglátogatását biztosan nem bánjuk meg: például az Atatürk Múzeum, a vár borbárral és kilátással, a várhegy tövében bazárral stb. Van egy személyes kedvencem is: a Puccsmúzeum, hivatalos nevén a Július 15-ei Mártírok és Demokrácia Múzeuma, ami a 2016-os államcsínyt – és nem kevés történelmi előzményét (értsd: minden korábbi puccsot) – dolgozza fel modern eszközökkel közel 8 ezer négyzetméteren. Kár lenne kihagyni!






