Şekerpare, az igazi cukorfalat
Şekerpare (ejtsd: sekerpare). A 'seker' törökül cukor, a 'pare' jelentése: darab. Ha magyar nevet kell adni ennek az édességnek, nyugodtan nevezhetjük „cukorfalat"-nak. Egy legendás és ma is elterjedt oszmán édességről van szó, amelynek nagy előnye, hogy kevés összetevőből rövid idő alatt összeállítható – csupa olyasmiből, ami általában egy nem extrán felszerelt háztartásban is megtalálható –, és garantáltan sikert arat. A másik előnye, hogy némi hűlés után azonnal fogyasztható, de hűtőben vagy hűvös helyen, lefedve tárolva napok alatt sem veszít az élvezeti értékéből, vagyis jóval egy-egy vendégség előtt is elkészíthető.
Ha egy futó pillantással áttekintjük az összetevőket, azt gondoljuk, hogy az eredmény túl édes, valójában azonban nem az. Az viszont tényleg nem fogható rá, hogy diétás, az oszmán édességek nem erről híresek. Viszont nagyon finomak.
Hozzávalók:
A tésztához:
- 125 gramm szobahőmérsékletű margarin
- 3 dl liszt
- 2 tojás
- 1 vizespohár (2 dl) porcukor
- 1 csomag vaníliáscukor
- 1 dl napraforgóolaj
- 1 csomag sütőpor
- a beforgatáshoz búzadara
A serbethez:
- 2,5 vizespohár cukor
- 3 pohár víz
- 1 teáskanál citromlé
Elkészítése:
Serbet:
Rengeteg oszmán édesség készül serbetöntettel. Ilyenkor a sütést a serbetkészítéssel kezdjük, hogy a serbet szobahőmérséklet körülire hűljön, mikorra sor kerül a felhasználására. A şekerpare önmagában is nagyon finom, de a serbetet meg lehet bolondítani bármilyen ízesített sziruppal is.
Tehát: öntsük a vizet egy kisebb főzőedénybe, adjuk hozzá a cukrot és a citromlét, és forraljuk fel. Mire a többivel elkészülünk, jól ki is hűl.
Tészta:
A tészta nagyon emlékeztet a linzertésztára, azzal a különbséggel, hogy itt szobahőmérsékletű margarinnal dolgozunk. Ha elfelejtjük korábban kivenni a hűtőből a margarint, nem kell kétségbe esni: fogjuk a kést, és vékony szeletekben egyszerűen beleszeletelünk 125 grammot a keverőtálba. Így is tökéletes lesz a végeredmény. Fontos, hogy előbb keverjük homogén állagúra a tészta felsorolt hozzávalóit, és csak utána szitáljuk hozzá a lisztet. Az én török receptem a liszt mennyiségét egy „amennyit felvesz"-szel intézi el. Ez kb. 40 dkg lesz, de a tojás nagyságától függően feljebb is mehet. A tészta akkor jó, ha lágy, de formázható.
Ha kész, diónál kicsit kisebb golyókat formázunk belőle, majd ugyanazzal a mozdulattal a tenyerünk között hosszúkás kis nudlivá nyújtjuk. A nudlikat búzadarába forgatjuk. Nagyon időtakarékos, ha a darát egy gömbölyded tálba tesszük, így egyszerre akár tíz darabot is beleforgathatunk.
A darával borított nudlikat egy sima, nagy méretű tepsibe tesszük, sütőpapír nem kell alá, a vaj és olaj miatt nem fog leragadni. A nudlik között legyen egy kis hely, hogy a sütőpor felfújhassa őket.
A nudlik tetejét nagyon éles késsel bevágjuk - ez a kis vágás sütés közben szét fog nyílni, és ebbe tehetjük az ízesítő „tölteléket". Nekem a késnél jobban bevált egy egyszerű borotvapenge: ezzel finoman és a tészta összenyomása nélkül tudunk kis vágást ejteni a nudlik tetején.
Sütés:
A sütést 180 fokon alsó-felső sütéssel, légkeverés nélkül végezzük. A tészta akkor jó, ha már érezzük az illatát és a külseje kezd barnulni.
Ha elkészült kivesszük, és mindjárt egyenletesen meglocsoljuk a serbettel. Elvileg minden serbetet fel kell vennie - ha mégsem (ez nem több, mint fél óra alatt kiderül), akkor érdemes áttenni a tésztát egy másik tálra, amin tálaljuk.
A serbettel történő leöntés után a sütés közben szétnyílt kis vágásokba valamilyen darált csonthéjas-magféleséget szórunk. Én a képen látható verziót darált pisztáciával készítettem.
