Vissza

Bemutatkoztak a világ első amforában érlelt pálinkái

2022.11.18. | Szöllősi Edit "össz-szesz mester"
Különleges születésnapi ajándékkal lepte meg fogyasztóit az idén 20 éves Agárdi Pálinkafőzde. Hároméves előkészítés után megalkották a világ első amforában érlelt pálinkáját – mindjárt három ízben. A világpremiert Budapesten tartották…


Agárdi Pálinka – 20 éve a gyümölcs szolgálatában
 
Az Agárdi Pálinkaház neve nem csak a fogyasztók számra cseng ismerősen, a vállalkozás komoly elismerésnek örvend a hazai és a nemzetközi szakmai körökben is. Aki kicsit is ismeri a munkásságukat vagy igyekszik elmélyülni a termékkínálatukban, időről időre újdonságokkal találkozhat.

Agárdi Amphora világpremier - borsmenta.hu
 
Már az indulásukkor óriási szerepet játszottak a minőségi pálinkakészítés hazai meghonosításában, nem meglepő tehát, hogy kísérletező kedvüknek köszönhetően számos érdekes gyümölcspárlat, hordóban érlelt pálinka vagy a nemzetközi trendekhez is igazodó ital került ki a műhelyükből. (Gondoljunk például a színváltó ginre, amelyről korábban a Borsmenta is beszámolt.) A meglepetéseknek természetesen a fogyasztók örülnek a legjobban, de látható, hogy ezekkel az ötletes újdonságokkal az Agárdi egyfajta divatot is diktál a hazai pálinkafőzdék számára.


 
Vértes Tibor, a főzde tulajdonosa sokszor megfogalmazta már, hogy a pálinkás szakmában mindig pezseg az élet, ezért elengedhetetlen a folyamatos megújulás. Legfrissebb különlegességük bemutatóját Budapesten, a Párisi Udvar Hotel tetőteraszán tartották, egy derűs októberi napon.

Agárdi Amphora világpremier - borsmenta.hu
 
Három év, három íz, három egyéniség
 
A vadonatúj párlatokat bemutató rendezvényen kiderült, hogy a premiert hároméves munka előzte meg. A Légli Kerámia Manufaktúrával folytatott kísérletezés 2019-ben indult, Légli Attila fazekasmester és Vértes Tibor folyamatosan konzultált, és magát a munkafolyamatot – az érleléshez szükséges amforák készítésétől a gyümölcsök és a belőlük készült párlatok kiválasztásán át egészen az érlelés utolsó fázisáig – Vértes Tibor személyesen felügyelte.  „Olyan mikrooxidációt szerettünk volna a pálinkának biztosítani, amelynek segítségével az aromák még inkább ki tudnak teljesedni, az ízek selymesebbek, kerekebbek és komplexebbek lesznek anélkül, hogy más aromákat vinnénk a gyümölcs tiszta ízébe. Az amforában történő érlelés új dimenziót nyitott meg számunkra” – világította meg a folyamat hátterét a szakember.

Agárdi Amphora világpremier - Vértes Tibor és Légli Attila -  borsmenta.hu
 
Légli Attila számára különösen fontos volt a párlatok bemutatásának ünnepi pillanata, hiszen mint kiderült, ő már 2009 óta használja a saját edényeit érlelés céljából. „Az első amforás pálinkám kóstolását egy új világ felfedezéséhez hasonlítanám” – fogalmazott a fazekasmester, akit örömmel tölt el, hogy ezt az élményt az Agárdi Pálinkafőzdének köszönhetően most mások is megtapasztalják.


 
A világ első amforában érlelt pálinkái szilvából, birsből és vilmoskörtéből készültek, és Agárdi Amphora márkanév alatt kerülnek forgalomba, limitált mennyiségben. Ízenként összesen 460 palackot töltöttek a különleges italból, így a ritkaságokra érzékeny fogyasztók jól teszik, ha igyekeznek a vásárlással.
 
Jó hír, hogy más gyümölcsökkel is folynak a kísérletek, így elképzelhető, hogy előbb-utóbb bővülni fog az amforás termékcsalád.
 
Fotó:
Agárdi Pálinka

Iszunk

Pálinkázzunk!

2017.01.04. | Szabó Edit
Egy hét múlva kezdődik Ongán az idei Quintessence, az ország egyik legizgalmasabb pálinkaversenye. Itt az ideje, hogy megkezdjük a ráhangolódást – amúgy is csikorgósra fordult a január……
Beszélgetünk

Az őszinteség luxusa

2017.04.08. | Szabó Edit
Beszélgetés Pach Gáborral
Pach Gábor, a Zimek Pálinka Manufaktúra egykori főzőmestere már jó ideje a saját útját járja. Pálinkatanodát alapított, létrehozta az ország első Gyümölcs Wellness Központját, limitált…
Iszunk

Pálinkaverseny csak nőkkel

2018.04.04. | Szabó Hajnalka
A pálinkát sokan férfias italnak tartják, pedig egyre több hölgy foglalkozik ezzel a nemes szesszel. Április közepén Zamárdiban tartják az első Balaton Open pálinka- és párlatversenyt,…
Vendégoldal

Új ginek az Agárditól!

2019.06.28. | Borsmenta
Új párlatokkal színesíti kínálatát az Agárdi Pálinka. A tavaly ősszel bemutatott whisky, rum és gin mellé most két újabb gin érkezik a nyári koktélokhoz…  
Iszunk

Jönnek a magyar ginek!

2019.11.21. | Barossné Koós Andrea
Opera Gin néven tavaly megnyílt az első hazai ginmanufaktúra, az Agárdi Pálinkfafőzde után a pálinkák fenegyereke, Pach Gábor is elkészítette a sajátját, sőt nemrég Gózon Péter bartende…
Beszélgetünk

Beszippantott a pálinka világa

2020.01.25. | Pesti Eszter-Szabó Edit
Beszélgetés Ledő Mónikával
Pálinkamester, pálinkabíra – amit Ledő Mónika nem tud a pálinkákról, azt talán nem is érdemes tudni. Interjúnkban nemrég megjelent könyvéről és a pálinkakóstolás rejtelmeiről faggattuk……

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (106) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (243) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (50) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (17) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)