Vissza

Szőlős, boros világnapok éves kalendáriuma

2023.02.20. | Nádasi Eszter
Számos szőlő- és borfajta kapott már saját helyet a naptárban állandó vagy mozgó dátummal, listájuk pedig időről időre bővül. Írásunkban igyekeztünk teljes képet adni. Lássuk tehát, mikor mivel kell koccintanunk az év során...


A piros betűs boros napok között találunk nemzetközi világnapokat és kisebb körben megtartott ünnepeket is. Vannak, amiket nagy szervezetek vezettek be, másokat borkereskedők indítványoztak, de előfordult olyan is, hogy egy adott szőlőfajta vagy borstílus rajongói dedikáltak külön dátumot kedvencüknek. Mint ahogy az is megesett, hogy egy-egy ország a hivatalos világnapon kívül lefoglalt egy plusz napot valamelyik ikonikus fajtájának.
 
A lépték és a kezdeményezők mentén nem szelektáltunk, kategorizáltunk a listánkon: csak arra törekedtünk, hogy a teljes évre összegyűjtsük ezeket az alkalmakat. Mind jó lehetőség arra, hogy bontsunk egy üveggel az épp reflektorfényben álló fajtából – választhatjuk a kedvencünket vagy kalandozhatunk a magyar és a nemzetközi kínálatban. Lássuk, mikor emelhetjük poharunkat a naptár szerint!

Szőlős, boros világnapok éves kalendáriuma - borsmenta.hu
 
Január
Január 20. pezsgő + sült krumpli kombinációjának napja – bár van, aki ezt a napot január 10-én tartja.
 
Február
Február 1. furmint
Február 16. syrah
Február 18. a borivás napja (más fordításban „igyál bort napként” is találkozhatunk vele)
Február utolsó szombatja: „nyisd ki azt a palack bort” – valahogy így szól magyarul a nap szlogenje, mely arra világít rá, hogy sokan tartogatunk különleges alkalmakra borokat, amiket aztán mégsem iszunk meg. Most itt a lehetőség ezt pótolni! (2023-ban: február 25.)
 
Március
Március 3. forralt bor
Március 13. rizling (mivel nemzetközi napról van szó, a rajnai rizling ünnepel)
Március 21. vermut

Szőlős, boros világnapok éves kalendáriuma - borsmenta.hu

Április

Április 14. tannat
Április 17. malbec
Április 27. marselan
Április utolsó péntekje: viognier (2023-ban: április 28.)
 
Május
Május 5. sauvignon blanc
Május 9. moscato (muskotály)
Május 16. ezerjó
Május 17. pinot grigio (szürkebarát)
Május harmadik szombatja: baga (2023-ban: május 20.)
Május utolsó hétfője előtti csütörtök: chardonnay (2023-ban: május 25.)
Május 25. a bor világnapja
 
Június
Június második péntekje: verdejo (2023-ban: június 9.)
Június 18. chenin blanc – egyes források szerint ez is mozgó dátum, június 3. hétvégéje
Június 21. lambrusco
Június negyedik péntekje: rozé (2023-ban: június 23.)
Június 27. a magyar bor napja
 
Szőlős, boros világnapok éves kalendáriuma - borsmenta.hu

Július

Július 12. cava
Július negyedik csütörtökje: shiraz (2023-ban: július 27.)
 
Augusztus
Augusztus 1. albariño
Augusztus 13. prosecco
Augusztus 18. pinot noir
 
Szeptember
Szeptember 1. cap classique – ez Dél-Afrika méthode traditionnelle pezsgője
Szeptember első csütörtökje: cabernet sauvignon (2023-ban: szeptember 7.; ezen kívül augusztus 30-án is ünneplik ezt a fajtát)
Szeptember első péntekje: chianti (2023-ban: szeptember 1.)
Szeptember 10. portói
Szeptember harmadik péntekje: grenache (2023-ban: szeptember 15.)
 
Szőlős, boros világnapok éves kalendáriuma - borsmenta.hu

Október

Október 5. vranac
Október 6. narancsbor
Október második szombatja: pinotage (2023-ban: október 14.)
Október 14. prokupac
Október 22. osztrák pezsgő
Október 26. mavrud
Október utolsó csütörtökje: carignan (2023-ban: október 26.)
Október negyedik péntekje: pezsgő (2023-ban: október 27.; viszont a pezsgő napját Amerikában az év utolsó napján ünneplik.)
 
November
November 1. xinomavro
November 7. merlot
November második csütörtökje: tempranillo (2023-ban: november 9.)
November harmadik szerdája: zinfandel (2023-ban: november 15.)
November harmadik csütörtökje: beaujolais nouveau (2023-ban: november 16.)
November 24. carménère
 
December
December 1. maratheftiko – ez Ciprus fő kékszőlő-fajtája
December 4. cabernet franc
December 10. aszú
December 16. pinot meunier
December 20. sangría
 
Szőlős, boros világnapok éves kalendáriuma - borsmenta.hu

A kalendárium szerint tehát a pezsgőt akár többször is megünnepelhetjük az évben, külön ismerkedhetünk a syrah/shiraz kék szőlő óvilági és újvilági megközelítésével, jolly jokerként használhatjuk az olyan napokat, mint a borivás ünnepe, amikor bármit választhatunk. Valószínűleg, jövőre még több lehetőség közül válogathatunk majd, hiszen a világnapok listájára folyamatosan újabb és újabb tételek kerülnek fel.
 
Fotó:
Borsmenta - honlap

Beszélgetünk

Megszületett az International Furmint Day!

2017.01.11. | Szabó Edit
Beszélgetés Kézdy Dániellel
A chardonnay, a cabernet franc és a malbec után hamarosan a furmintnak is lesz nemzetközi napja. Mindenki vésse fel jól a naptárjába, hogy el ne felejtse: február 1-jén a furmintot kösz…
Beszélgetünk

Aszú Day

2017.12.02. | Szabó Edit
A február elsején debütált International Furmint Day után december 10-én itt az Aszú Day. Töltsünk aszúbort a poharunkba, aztán készülhetnek a szelfik. Mutassuk meg a világnak, milyen c…
Iszunk

Merlot – a folyékony bársony

2020.01.12. | Szabó Edit
A merlot az egyik legnépszerűbb szőlőfajta hazánkban. Nagy házasítások megbízható alkotórésze, de önálló borként is sokan palackozzák. Ezen az estén 6 borvidék 12 borán keresztül ismerk…
Iszunk

Syrah magyar módra

2020.02.20. | Szabó Edit
Nagyon vártuk ezt a kóstolót, igen kedveljük a fajtát. Igaz, kicsit szűkebb ívet rajzoltunk, mint szerettünk volna, de így is 5 borvidék 9 pincészetének tíz bora plusz egy francia syrah…
Iszunk

Május 16-a lett a Nemzetközi Ezerjó Nap!

2021.05.16. | Borsmenta
Most már az ezerjónak is van nemzetközi napja! Csetvei Krisztina móri borász hívta életre, és máris nagyon sokan csatlakoztak hozzá. Május 16-án koccintsunk ezerjóval! Íme a részletek……
Iszunk

Éljen az aszú!

2021.12.10. | Szabó Edit
2017 óta ünnepeljük minden év december 10-én a Tokaji Aszú Nemzetközi Napját. De vajon mi az, amit a leghíresebb magyar borról tudni érdemes?

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (43) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (117) balatonboglári borvidék (14) balatonfüred csopaki borvidék (21) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (23) borkóstoló (63) bornapló (6) borshanta (21) borterasz (16) borteszt (284) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (233) bujdosó (4) cabernet franc (26) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (4) desszertbor (4) édes (104) eger (68) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (7) friss (4) frittmann (6) furmint (84) furmint február (14) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (150) ipacs szabó istván (4) iszunk (12) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (22) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (11) kovács nimród winery (13) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (23) london (19) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (66) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (6) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (20) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (237) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (11) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (33) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (17) sör (46) sós (96) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (48) süti (17) svét (19) syrah (9) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (56) szekszárdi borvidék (14) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (18) tészta (17) tesztelünk (199) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (13) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (12) utazás (71) utazási tippek (31) utazunk (35) vacsora (12) váli péter (4) vega (10) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (29) villányi borvidék (88) vörösbor (132) vylyan (29) wassmann pince (4) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6)