2023.02.01. | Vargha Márk
Ha november, akkor Villány, ott pedig Franc & Franc konferencia. A minden aspektust átfogó tanácskozást hetedszer rendezték meg. A helyszínen Vargha Márk járt, és nem távozott csalódottan...


Bock József pincészetének hatalmas rendezvénycsarnoka ismerős helyszín a Franc & Franc konferencia visszatérő vendégei számára. Az érkezők között – Villány legnagyobbjai mellett – hamar kiszúrom a „műsorvezető” Horkay Andrást, akinek a kis csúszással kezdődő konferencia elején, Bock József hagyományos köszöntője után Gere Andrea mondott köszönetet a Villányi Marketing Műhely képviseletében azért, hogy „fogja a kezüket”, vagyis tanácsaival segít abban, hogy a borvidék minél egységesebben, egy irányba mozduljon.

Franc & Franc konferencia 2022, Villány - borsmenta.hu

A villányi borászok egyik legfontosabb célja, hogy a borvidéken otthonra lelt cabernet franc-ról és a belőle készült, helyi márkává vált Villányi franc-ról a laikus borkedvelők és a külföldi szakmai közönség is strukturált információkat kapjon, ezért is volt örvendetes, hogy a programra sokan váltottak jegyet, és a külföldről érkezett szakmabeliek tábora is meglehetősen népes volt.

 
Meglepő számadatok

Franc & Franc konferencia 2022, Villány - borsmenta.hu

Noha az információk jó részét már volt szerencsém hallani a nemrégiben megrendezett Aranykóstolón vagy épp 2019-ben ugyanezen a konferencián, dr. Stefano Dini toszkánai agronómus, neves borszakértő, Villány régi jó barátja mégis tudott néhány eddig ismeretlen ténnyel szolgálni számomra. Terroirleíró előadásának egyik diáján például egy olyan táblázatot láthattunk, amely szerint a cabernet franc 2006-ról 2022-re a borvidék harmadik leginkább telepített szőlőjéből a második helyre lépett előre. Ez azonban nem jelent nagy ugrást, a növekedés mindössze 15%-os, vagyis látható, hogy a borászok már annak idején is hittek benne, nem divathóbortól van szó, hanem a meglévő „kincs” gyarapításáról. Az elsőszámú fajta – legalábbis a tőkék száma alapján – továbbra is a cabernet sauvignon, amelynek területe azonban 13%-kal csökkent 16 év alatt. Ami a telepítéseket illeti, a franc mellett kevés nyertese van az elmúlt másfél évtizednek: a syrah (+288%), a kékfrankos (+55%) és a merlot (+31%) népszerűségének növekedése nem lepett meg, az Irsai Olivéré (+1093%!) viszont mellbevágó – bár a 2022-es HNT-statisztika szerint a terület így is mindössze 33 hektár.


Kóstolható érésdinamika

Franc & Franc konferencia 2022, Villány - borsmenta.hu

Egy fajtából egy területről több évjáratot kóstolni különleges élmény, ám egy fajtából egy területről több szüretet kóstolni még különlegesebb. Nekünk a konferencián ez is megadatott: Ipacs-Szabó István ezúttal a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének színeiben – mexikói tartózkodása miatt – felvételről, míg Ruppert Ignác személyesen beszélt a franc érésdinamikájáról. Egy adott területről 5-ször szüreteltek: szeptember 15-én, 29-én, október 6-án, 13-án és 27-én. Meteorológiai adatok, napsütéses órák, hőmérséklet, csapadékmennyiség, koncentrációváltozás, mustanalízis, feldolgozás, erjesztés, boranalízis, valamint egy hosszabb blokk a pirazinról mint az aromatika egyik kulcseleméről – az átfogó előadás után nem hiszem, hogy bárkiben hiányérzet maradt volna. Az öt szüretből készült borokat mind poharazták is számunkra, így a különbségek rögtön ízlelhetővé váltak. A legszebbeknek a harmadik és negyedik szüretből származó tételeket találtam.

 
Classicus, premium, super premium

Franc & Franc konferencia 2022, Villány - borsmenta.hu

A rendezvény egyik legizgalmasabb programpontja a három kategóriában – classicus, premium, super premium – megalkotott cabernet franc borok kóstolása volt. A bírálóbizottság 12 tételt talált alkalmasnak arra, hogy a konferencián maga az alkotó mutassa be a bort, amit aztán két kiemelt vendég nyilvánosan értékelt. Classicusból Bakonyi Péter 2020-as, Lelovits Tamás 2019-es és a Fritsch Pince 2019-es franc-ja nyitotta a kóstolót. Premiumból az Agancsostól (2019), a Vinatustól (2018), Gerétől (Csillagvölgy-dűlő 2018), Bocktól (Fekete-hegy Selection 2017), Sauskától (2015) és Jekltől (2013) válogattak be tételeket. Super premium kategóriában pedig Riczu Tamástól (2018), Mokostól (2017) és a Csányi Pincészettől (Kopár 2017 a Teleki Tradíció 1881 sorozatból) kaptunk ízelítőt.

 
A cabernet franc és a termőhelyek



A délutáni folytatásban a fentebb már említett két kiemelt külföldi vendégelőadóé lett a főszerep. Az új-zélandi születésű Peter McCombie Master of Wine 25 éve viseli címét. Írásaiban szülőhazájának borain kívül az olasz, a spanyol, a libanoni és a török világ érdekli leginkább, de Champagne is a szíve csücske. Nemcsak bírál szerte a világban, hanem – különösen Dél-Afrikában – borbírák oktatását is vállalja. Villányban három Loire menti és három argentin cabernet franc bemutatására vállalkozott. Kétségtelenül felismerhető volt mindegyikben a villányitól eltérő stílus. Szubjektív véleményem szerint a francia tételeket egy világ választja el a magyaroktól, elegánsak, de jóval könnyedebbek, inkább hétköznapok estéinek levezetőjeként fogyasztanám őket, mintsem egy karácsonyi vacsora fogásainak kísérőjeként. Az argentinok már „vastagabb” borok, kissé erőltetetten azt mondanám, hogy egy villányi classicusszal állíthatók párba leginkább.

 
Aranyérmesek a pohárban

Franc & Franc konferencia 2022, Villány - borsmenta.hu

Pasi Ketolainen
finn Master of Wine a borkereskedelem területén tevékenykedik. Örömmel vállalta az idén június 10-én megrendezett első cabernet franc-verseny, a Franc du Monde 12 aranyérmesének bemutatását. A megmérettetésre – melyen maga is zsűritag volt – 4 kategóriában 8 ország 101 tételét nevezték, és a 12 aranyon kívül 21 ezüstérem is gazdára talált az eredményhirdetéskor. Ketolainen szerint a Franc du Monde életre hívását több tényező is indokolja, és ezek az alábbiak:
  • a cabernet franc-telepítések növekvő száma világszerte,
  • a nemzetközi szakértők és szaksajtóorgánumok figyelmének Villányra irányítása,
  • kereskedelmi és marketingszempontok.
Egy ilyen kezdeményezés azért is fontos, mert akár kisebb borvidékek is sikeresen megrendezhetik. Követendő példaként említette a szerbiai prokupac-napot, melyet 2016-ban rendeztek meg először, és ma már az akkori szinthez képest 40%-kal több pincetulajdonos foglalkozik a fajtával, 4%-kal nőtt a telepített terület nagysága déli szomszédunkban, valamint több mint a duplájára emelkedett egy palack prokupac átlagára. A verseny a vendéglátást is megmozdítja, tíz belgrádi étterem is részt vesz a promóciójában.

Franc & Franc konferencia 2022, Villány - borsmenta.hu

A 12 aranyérmes bor kóstolása után a finn szakember Bock József és Horkay András társaságában adta át a Franc du Monde verseny három fődíját:
  • a classicus kategóriában Horváth Sándornak (Fritsch Pince Cabernet Franc 2019),
Franc & Franc konferencia 2022, Villány - borsmenta.hu
 
  • a premium kategóriában pedig Günzer Tamásnak (Bocor Villányi Franc 2019).
  • A régi évjárat kategóriában pedig maga Bock József 1993-as Cabernet Franc-ja került ki győztesen.

Franc & Franc konferencia 2022, Villány - borsmenta.hu

Jó hangulatú, hasznos tanácskozás volt az idei is. Őszintén reméljük, hogy – ahogyan eddig – a jövőben is évről évre tovább emelkedik a színvonal, és a konferencia egyre több nagynevű előadót vonultat fel és érdeklődők százait vonzza a szürke novemberben is a magyar szubmediterráneum értékes dűlőinek centrumába.
 
Fotó:
Villányi borvidék
Vargha Márk

Iszunk

Francoljunk!

2017.11.22. | Szabó Hajnalka
Hűvösödik az idő, a nehezebb, téli fogások mellé testesebb borokat kívánunk. Töltsünk pohárba egy cabernet franc-t, mondjuk éppen Villányból, ahol olyan nagy becsben tartják a fajtát, h…
Iszunk

Isten hozott, Újvilág!

2018.11.20. | Borsmenta
Hétvégén ismét Franc & Franc ünnep lesz Villányban. A pénteki szakmai fórumon, valamint a szombati közönségtalálkozón a hazaiak mellett Chiléből, Kaliforniából és Dél-Afrikából érke…
Iszunk

Villány két arca

2020.06.30. | Vargha Márk
Elmúlt a karanténidőszak, újra szerveződnek a boros rendezvények. Horkay András, a CEWI igazgatója nemrég villányi borokat mutatott a közönségnek a budapesti Fiaker teraszán. A Borsment…
Iszunk

Pincelátogatás a Vylyannál

2021.08.19. | Szabó Edit
Hogy milyen titkokat rejt egy borászat pincéje, azt csak akkor tudjuk meg, ha odamegyünk. Szerencsére a Vylyan Pincészet ajtaja mindenki előtt nyitva áll, és ha már ott vagyunk, kincsek…
Iszunk

Térdig múltban és jövőben

2022.01.11. | Szabó Edit
Pincetúra a Csányi Pincészetnél
Öreg pince, ultramodern borászat, magnum pezsgő, nagy vörösborok… A Villányi borvidék dinamikusan fejlődő borászati vállalkozása, a Csányi Pincészet hamarosan kitárja kapuit a látogatók…
Iszunk

Villányi Aranykóstoló

2022.11.10. | Vargha Márk
A bőség zavarával küzdhetett, aki ellátogatott a Borjour Villányi Aranykóstolójára. A megbízhatóan jó hazai vörösborokon túl a horvátországi fehérek is gondoskodtak róla, hogy a bőséghe…

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (106) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (243) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (50) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (17) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)