Három magyar bor kapott aranyérmet Londonban

2021.05.18. | Szabó Edit
Közzétette eredményeit az egyik legrangosabb nemzetközi borverseny, az International Wine Challenge. Az idén a nevezett 33 magyar bor közül két tokaji és egy somlói kapott aranyérmet, és egyikük elhozott egy trófeát is…
 


Minden évben nagyon várjuk az egyik legrangosabb nemzetközi borverseny, az International Wine Challenge eredményeit. Az idén több mint 50 országból érkeztek minták, hazánkból 14 pincészet küldte be borait a megmérettetésre. Az összesen 33 hazai tételből 3 kapott arany, 11 ezüst és 10 bronz minősítést, egy pedig elhozta az aranyérmesek legjobbjának járó trófeát is.



Évek óta jól megfigyelhető tendencia, hogy erre a versenyre főként a tokaji pincészetek neveznek. Nem volt ez másként az idén sem, az eseményen nyolc tokaji, két somlói, egy egri, egy etyeki, egy villányi és egy badacsonyi pincészet borai szerepeltek.

Az utóbbi három év éremtáblázatát alapul véve megfigyelhető, hogy az élmezőnyben általában a Royal Tokaji Borászat, a Patricius Borház, a Juliet Victor Borászat (VAXCO Vineyards) és a Tornai Pincészet borait találjuk. Közülük kerültek ki az idei aranyérmesek is:

Royal Tokaji Borászat: Tokaji Aszú 6 Puttonyos 2017
Tornai Pincészet: Top Selection Szent Ilona Olaszrizling 2019
Juliet Victor Borászat: Tokaji Aszú 6 Puttonyos 2017

A Juliet Victor Borászat aszúja elhozta a kategória legjobbjának járó Gold Trophy díjat is!




A versenyt szigorúan a vírushelyzethez igazodó protokoll szerint bonyolították le. A bírák között Toronyi Zsuzsanna, a Wines of Hungary UK ügyvezetője és dr. Szentkirályi Orsolya borszakértő is helyet kapott.

Szentkirályi Orsolya véleménye szerint egy nemzetközi versenyen elért helyezés több szempontból is nagyon fontos egy borászat számára. Egyrészt visszajelzést kap arról, hogy a borai hol helyezkednek el, milyen szintet képviselnek a nemzetközi mezőnyben, illetve az elért eredményt a saját jelenlegi és megcélzott hallgatósága körében is kommunikálni tudja, amelyhez gyakran komoly segítséget kap a szervezőktől a borversenyeket követően: tematikus kóstolókon vehet részt, vagy a kommunikációs kampányban is szerepelhet. Az objektív, független szakmai csoporttól érkező értékelés és a célpiacon adott megjelenési lehetőségek miatt igazán megérné nagyobb számban nevezni a magyar borokat komoly nemzetközi borversenyekre. Egy jól felépített marketing- és PR-stratégiával a nevezési díj értékének sokszorosát kaphatja vissza egy-egy borászat. Egy rangos nemzetközi versenyen minden éremnek komoly értéke van, a bronz és az ezüst is rangot ad a bornak, nem csupán az arany.



Az aranyérem különleges kiváltság, Szentkirályi Orsolyáék paneljében 300 borból csak 3 kapott ennek megfelelő pontszámot, ezüstből se volt több húsznál, és bronzérem is csak a kóstolt borok alig felének jutott, de ez azért is fontos visszajelzés, mert ha egy bor nem tiszta, akkor még oklevelet se kaphat. „Nem kell mindenkinek „luxusbort” készítenie, a jól iható, őszinte borok is kaphatnak nagyon jó helyezést annak ellenére, hogy nem a mi definíciónk szerinti „nagy bor”-személet szerint alkották meg őket. A hangos, tolakodó borokat nem szokták magasan jegyezni a bírák. Ennek a versenynek a bizottságaiban olyan emberek ültek, akik felismerik egy tokaji bor kivételes értékeit, de nekik nem kellett nézniük az árat, a hétköznapi fogyasztó viszont mindenhol nagyon árérzékeny. Mi, magyarok bornagyhatalomnak gondoljuk magunkat, de oda kell figyelni a nemzetközi mezőnyre. Az általunk eddig nem jegyzett országok folyamatosan erősödnek, Moldova például több mint 70 borral került fel az éremtáblázatba, Törökország 55 érmet nyert. És igaz, hogy aranyérmet csak elvétve kapnak, de mindegyik bor megállja a helyét a nemzetközi mezőnyben, és így az országra is jobban figyel a piac” – fogalmazott a szakértő, aki arra biztat minden magyar borászatot, hogy indítsa borait nívós nemzetközi megmérettetéseken, mert annak sokkal több a hozadéka, mint gondolnánk.



Az International Wine Challenge 2021-es eredménylistája az alábbiak szerint alakult:
 
BORÁSZAT BOR ÉVJÁRAT TERMŐHELY MINŐSÍTÉS
Royal Tokaji Borászat Royal Tokaji 6 Puttonyos Aszú 2017 Tokaj arany
Tornai Pincészet Top Selection Szent Ilona Olaszrizling 2019 Somló arany
Vaxco Vineyards Juliet Victor Tokaji Aszú 6 Puttonyos 2017 Tokaj trófea
Royal Tokaji Borászat Royal Tokaji 5 Puttonyos Aszú 2017 Tokaj ezüst
Zsadányi Pincészet Tokaji Aszú 6 Puttonyos 2016 Tokaj ezüst
Patricius Borház Patricius Tokaji 5 Puttonyos Aszú 2017 Tokaj ezüst
Patricius Borház Patricius Tokaji 6 Puttonyos Aszú 2017 Tokaj ezüst
Heumann Borászat Trinitás 2016 Villány ezüst
Royal Tokaji Borászat Late Harvest 2019 Tokaj ezüst
Royal Tokaji Borászat Édes Szamorodni (furmint) 2017 Tokaj ezüst
Tornai Pincészet Top Selection Aranyhegy Juhfark 2019 Somló ezüst
Kreinbacher Birtok Kreinbacher Hárslevelű Selection 2017 Somló ezüst
Kreinbacher Birtok Kreinbacher Prestige Brut NV Somló ezüst
Füleky Pincészet Füleky Tokaji Aszú 6 Puttonyos 2013 Tokaj ezüst
Heumann Borászat Terra Tartaro 2015 Villány bronz
Villa Pátzay Borbirtok Pátzay Chardonnay 2019 Balaton OFJ bronz
Kovács Nimród Borászat Battonage 2017 Eger bronz
Villa Pátzay Borbirtok Pátzay Rajnai Rizling 2018 Badacsony bronz
Barta Pince Barta Öreg Király Dűlő Furmint 2018 Tokaj bronz
Tornai Pincészet Top Selection Apátsági Furmint 2019 Somló bronz
Szokolai Máté Chateau Mate #1 Leslie 2018 Tokaj bronz
Tokaj-Hétszőlő Pezsgő 2019 Tokaj bronz
Kovács Nimród Borászat Sky Furmint 2017 Eger bronz
Royal Tokaji Borászat Furmint Dry 2019 Tokaj bronz
Kreinbacher Birtok Kreinbacher Olaszrizling Selection 2017 Somló oklevél
Villa Pátzay Borbirtok Pátzay Pinot Noir Rosé 2020 Balaton OFJ oklevél
Etyeki Kúria Kúria Red 2018 Dunántúl OFJ oklevél
Heumann Borászat Kékfrankos Reserve 2016 Villány oklevél
Villa Pátzay Borbirtok Tégladomb Szürkebarát 2019 Badacsony oklevél
Vaxco Vineyards Juliet Victor Selection Betsek Furmint 2018 Tokaj oklevél
Vaxco Vineyards Juliet Victor Selection Bomboly Furmint 2018 Tokaj oklevél
 


A díjazott borászatoknak szívből gratulálunk!
 
Fotó:
facebook

Beszélgetünk

A rendszerben van a lényeg

2018.01.06. | Szabó Edit
Beszélgetés Tornai Tamással
A Somló környékének egyik legismertebb vállalkozójává vált, mégis arra a legbüszkébb, hogy tovább álmodhatja édesapja álmait. Tornai Tamás, a Tornai Pincészet tulajdonosa sok mindent el…
Beszélgetünk

Hiszek a pozitív példa erejében

2018.05.10. | Szabó Edit
Beszélgetés Molnár Péterrel
A Patricius Borház építése a kétezres évek elején kezdődött a bodrogkisfaludi Várhegy-dűlőben. A birtok ma már a környék egyik gyöngyszeme, boraik komoly sikereket aratnak a világversen…
Iszunk

Somló és Tokaj kapta a trófeát!

2019.05.09. | Borsmenta
Somlói hárslevelű és tokaji aszú nyert aranyérmet és Trófea-díjat a világ egyik legnagyobb presztízsű nemzetközi borversenyén! Megvan az International Wine Challenge éremtáblázata, és c…
Tesztelünk

Royal Tokaji Borászat: Tokaji Aszú 5 puttonyos 2016

2019.12.18. | Szabó Edit
Csodálatos ízek, nagyszerű arányok. Aki jól iható, lendületes aszúbort keres, ezt vegye le a polcról!
Vendégoldal

Magyar borok kiemelkedő sikere Londonban

2020.09.27. | Borsmenta
Egy „Best in show” minősítést, 5 platina-, 12 arany- és 42 ezüstérmet hoztak haza a magyar borok a világ egyik legrangosabb borversenyéről, az idei Decanter World Wine Awardsról…  
Iszunk

A magyar borokra figyel a világ!

2021.04.09. | Szabó Edit
36 oldalas mellékletet szentel a magyar boroknak a világ legismertebb borászati szaklapja, az angol Decanter. A kiadvány Toronyi Zsuzsa (Wines of Hungary UK) szervezésében, az Agrármark…

címkék

ausztria (4) bacsó andrás (4) badacsony (13) balassa bor (4) balaton (74) balatonfüred csopaki borvidék (11) balla géza (4) beszélgetünk (20) bikavér (20) bio (13) biodinamikus (6) bocuse d'or (9) bor (274) borász (43) borászok borásza (9) borbár (29) borfesztivál (27) bori mami (5) boriroda (12) boriskola (4) borkorcsolya (22) borkóstoló (31) borshanta (15) borterasz (14) borteszt (110) bortúra (25) borvacsora (14) borverseny (20) bott pince (30) bottszerda (21) budapest (195) cabernet franc (9) cava (7) CEWI (13) csirke (8) csokoládé (12) cukrászda (11) cuvée (5) dél-balaton (4) demeter zoltan (5) desszert (4) desszertbor (4) édes (81) eger (41) egészséges (8) egri csillag (5) egzotikus (4) eper (4) erdőbénye (6) eszünk (4) étterem (128) etyek (13) etyek budai borvidék (8) etyeki kúria (9) fehérbor (25) fesztivál (35) figula (4) franc&franc (5) frittmann (4) furmint (64) furmint február (10) gin (5) gizella pince (6) gyerekbarát (16) gyöngyözőbor (11) gyümölcsös (4) hárslevelű (12) házhozszállítás (4) heimann (8) húsvét (9) interjú (121) iszunk (7) kadarka (17) káli-medence (5) karácsony (22) karantén (23) kávé (38) kavezok (8) kékfrankos (14) kéknyelű (5) kenyér (8) késői szüret (4) koktél (11) koronavírus (29) kóstoló (57) kovács nimród winery (7) köveskál (4) közben esznek (8) kreinbacher birtok (7) külföld (8) kunsági borvidék (8) laposa birtok (5) leves (12) london (15) luka enikő (4) mád (11) magnamátra (11) mátra (40) merlot (12) mi a kő (4) michelin-csillag (8) monyo brewing co (6) mór (6) művészinterjú (15) nyár (13) nyaralás (5) olaszország (17) olaszrizling (23) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (4) pálinka (12) pálinkaverseny (9) pannonhalma (9) pannonhalmi apátsági pincészet (5) pécs (8) pékség (4) pezsgő (54) piac (13) pinot noir (9) pizza (4) pofonegyszerű (5) portugália (9) programajanló (27) promóció (7) rácz jenő (5) rajnai rizling (8) recept (153) rosalia (5) rozé (33) saláta (8) sanzon (7) sauvignon blanc (11) somló (15) sommelier (10) soproni borvidék (12) sör (42) sós (69) spanyolország (7) spárga (4) specialty kávé (9) st andrea (11) super 12 (5) sütemény (34) süti (16) svét (16) syrah (7) szakácsverseny (4) szamorodni (11) száraz (41) száraz szamorodni (4) szekszárd (30) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (12) szentesi józsef (5) szicília (4) tállya (12) támogatott írás (6) tanfolyam (4) tarcal (9) tavasz (12) tavaszi recept (5) tea (8) tenger (4) tenger gyümölcsei (5) természetes bor (8) tészta (11) tesztelünk (15) tokaj (118) tokaj oremus szőlőbirtok (6) tokaj-hegyalja (82) tokaji aszú (32) torta (4) tudnivalok (4) túra (6) utazás (27) utazunk (9) vacsora (9) verseny (10) villány (10) villányi borvidék (53) vörösbor (45) vylyan (18) zengő (4) zenit (5) zöld veltelini (7)