Vissza
„A nagy borra van a legkevésbé igény!“
2025.01.07. | Ercsey Dániel
Van egy borvidékünk – na jó, több is –, amelyik a láthatatlanság ködébe burkolózva éli mindennapjait. Az itteni borászok magas minőségű borokat készítenek, de valamiért mintha nem akarnák, hogy a ország megismerje őket. Talán nincs is rá szükségük?
A hajnali kelés után álmosan autózom Kölesd irányába az M6-os autópályán. Simigh Jánossal van találkozóm, a gondviselésről elnevezett gyógyszertárral szemben. Pár perccel hamarabb érkezem, de Janó sem késik, megáll mellettem egy autóval, és azt kéri, szálljak át, az én kocsimat itt hagyjuk. – Kimegyünk egy kicsit a szőlőbe, körülnézni. – Nincs mit tenni, átkászálódom, de a szőlővizit amúgy jó ötletnek tűnik, a reggeli köd felszállt, és az őszi nap aranyfénybe vonta a tolnai dombokat.
Elsőként a medinai szőlőhegyre tartunk, ami már a Szekszárdi borvidék része; igaz, ezt mintha a szekszárdiak nem híresztelnék úton-útfélen. A Simigh családnak másfél hektárja van a déli-délkeleti kitettségű dombon. Egy ideig egy nagyobb táblát is béreltek itt, de János meggondolta magát, így most csak gaz nő az elvadult ültetvényen, ahol pár éve még szépen művelt tőkék sorakoztak. Nem jut mindenre idő, így érdemes arra koncentrálni, ami valóban fontos, például a termőre fordult saját telepítésre. A medinai szőlőhegy felemás látványt nyújt, kevés a jól karbantartott présház és a szépen művelt szőlő, pedig ezt valójában semmi nem indokolja, sőt! – Medina az ország egyik leggazdagabb települése, csak az nem látszik! – nevet Janó. – Szauron szeme tehet róla – mutat a domb tetején magasodó NATO-radarra. – Innen őrzik még a horvát légteret is – teszi hozzá, miközben felkanyarodunk a szőlőhegyre.
Innen visszafelé indulunk Kölesd irányába, de még a település előtt lekanyarodunk balra egy földútra. Szántóföldeken haladunk, Janó pedig élvezettel magyaráz: – Errefelé a szőlő csak kiegészítő foglalkozás volt, igaz, annak elég jövedelmező. Nem vették el a helyet a szántóföldi növénykultúrák elől, csak oda telepítettek, ahol más már nem termett volna meg. – Amint ezt kimondja, a távolban feltűnik egy kerítés, ami után egy gyorsan mélyülő völgyben takaros teraszokon sorakoznak a szőlők. Kölesd és a szomszédos Kistormás mára egybeépült, a két települést délről határoló dombokon pedig úgy nyúlnak le a völgyek északi irányba, a falvak felé, mint a kesztyű ujjai. Igazi kis mesevilág, nem győzök ámulni és fotózni, amíg Janó ki nem józanít. – Errefelé a szőlőket folyamatosan elhagyják, a pincék lassan beomlanak. Nincs év, hogy valamelyik szomszéd ne kínálná fel megvételre vagy művelésre a területét, de nekem sincs több szabad kapacitásom, így ezek a szőlők halálra vannak ítélve.
Simigh János az egyetem alatt Burgundiában töltötte a gyakorlatát, hivatalosan utána alapította a pincészetet 2014-ben, bár a szülei már harminc éve műveltek szőlőt és készítettek bort, sőt szaktanácsadóként közreműködtek több, országosan is ismert szőlészet és borászat munkájában. A kölesdi 5 hektár és a medinai 1,5 hektár termését egyaránt a tizenkét kilométerre lévő Gyönkön dolgozzák fel. A borászat az egykori téeszépületekben található, a hűtött és szigetelt csarnokokban, fahordó alig, ezzel szemben acéltartályok sorakoznak katonás rendben. Évi 17-20 ezer palack bort készítenek, ennek elenyésző része, csupán évi 2000 palack a fehérbor. – Ezen változtatnunk kell, mert érezhetően csökken a vörösborra az igény, a rozé stagnál, a fehér pedig nő. Idén úgy döntöttem, hogy megháromszorozom a fehérbortermelést – kommentálja Janó a dolgokat. – A fehérekben kevesebbet áll a pénz, legalábbis nálunk, hiszen mi a vörösborainkat jellemzően háromévesen hozzuk forgalomba.
A Simigh-borok elsősorban a környéken fogynak el. – A szomszédos falvakban nincs olyan kocsma vagy kávézó, kisbolt vagy étterem, ahol ne a mi borainkat árulnák. Ide a szekszárdi sztárborászok nem férnek be! – ahogy ezt mondja, rám kacsint, aztán folytatja: – Miután Szekszárd leválasztotta magát önmagáról (Ez utalás arra, hogy eleinte a Tolnai és a Szekszárdi egy borvidék volt, csak a szekszárdiak, a rossz nyelvek szerint, a paksi atomerőmű miatt különváltak. – a szerk.), derogált neki lehajolni a kis piacokért. A nagy borászok Budapestben és a külföldben gondolkodtak. Nekünk itt maradt a vákuum, és ezt ki is használtuk. Ma már ha akarnának, sem tudnának bort eladni a tolnai falvakban. – Igaza lehet, én magam is éreztem némi gúnyos lenézést a helyiek körében, ha a szekszárdi borászokra terelődött a szó. Eközben persze Janó maga is szekszárdi borász a medinai szőlőinek köszönhetően, ráadásul sok szekszárdi termelő a jóbarátja, így inkább úgy tűnik, csak froclizza őket. – Szabadulni akartak a paksi atomerőmű negatív hangulatától, miközben az atomerőmű nélkül a megye átlagfizetései nógrádi szinten lennének. Paks húzza fel a fizetési átlagot, miközben a falvak lassan kiürülnek. Az én gimnáziumi osztályom kétharmada is külföldön van. Gyönk sváb település, erős németoktatással, így mire érettségire kerül a sor, mindenki jól beszéli a nyelvet. Persze, hogy egy percet sem akarnak itthon maradni, irány Németország! – Ti miért maradtatok mégis? – A nagyszüleimet a Felvidékről telepítették ide, a kitelepített svábok helyére. Szerencsétlen történet, ők nem akartak elmenni, mi nem akartunk idejönni. Viszont a meggyengült sváb közösség értelemszerűen fordult a kitelepített rokonok és Nyugat-Európa irányába, ami a rendszerváltozás után csak felgyorsult. Mi viszont, ha már ide kerültünk, itt is akarunk maradni. Gyökeret vertünk, egy régi sváb portán lakunk, sőt segítettük az innen kitelepítetteket, így a közösség is befogadott bennünket. Innen mi már nem megyünk sehová. Itt van a borászat, éppen halastavakat létesítünk a birtokon, birkákat is tartunk, szőlőt művelünk, vagyis mindenünk megvan, amit csak kérhetünk. Legfeljebb a jövőben nő a fehér szőlők aránya, de a nemzetközi versenyekre még mindig a nagy vörösborokat küldjük, úgy tűnik, nem is hiába! Itt mindig egy kicsit élénkebbek a savak, mint Szekszárdon, a külföldi bírálók pedig – és talán már a piac is – ezt keresik. – A záró gondolatokat már ebéd közben hallgatom, János édesanyja báránysülttel vár minket a gyönki családi házban. Milyen jó, hogy az általános borúlátás közepette valaki még így gondolkodik! Kinézek az ablakon, a hosszú tornácon élesen elválik egymástól a fény és az árnyék. Azt hiszem, itt tényleg jó lehet élni.
Az alábbi borokat kóstoltuk:
Cabernet Sauvignon 2021
Közepesnél mélyebb rubinszín. Illatában robbanós cukorka és lágy gyümölcsdzsúsz, ribizli és csillagánizs. Kóstolva közepesnél nagyobb test, kerek, de szép savak, lendületes, selymes és jól iható. 89/100 pont
Merlot 2021
Mélyrubin szín. Illatában szépen hozza a fajtára jellemző cseresznyés, meggyes jegyeket, kiegészülve némi marcipánnal. Kóstolva testesnek érezzük, kerek savakkal, selymes tanninokkal. Az ízképet a gyümölcsök vezetik, a kókuszos hordófűszer csak aláfestés. Hosszú, elegáns. 90/100 pont
Cabernet franc 2021
Mélyrubin szín. Illatában fekete bogyós gyümölcsök, fekete ribizli, pici szederlekvár, menta, vaníliás pipadohány, csillagánizs. Kóstolva közepesnél nagyobb test, a nyelv hegyén vibráló savak, feszes tanninszerkezet. Jó egyensúly, komplex, nagy bor, szép gyümölcs-fűszer egyensúllyal. A lecsengése szinte végtelen! 92/100 pont
Cabernet sauvignon 2019
Mélyrubin szín. Illatában hecsedlilekvár, bőr, szilva és fekete ribizli. Kóstolva nagy test, lendületes savak, pici paprika, sűrű, szinte harapható tanninok, sok gyümölcs, csoki, csipkebogyó, bonbon. A lecsengésben egy leheletnyit melegít az alkohol. 91/100 pont
