Vissza
Puskás Panni Szicíliában járt, és még többet evett…
2022.01.16. | Puskás Panni
Puskás Panni, író, a Revizor kritikai portál újságírója 2021 nyarán bejárta Szicíliát, és rengeteget evett – de azért volt néhány étel, amire nemet mondott. Íme a Borsmenta sorozatának 2. része.
Volt néhány étel, amire nemet mondtam... Az egyik ilyen a tengeri sün megkóstolása. Pedig imádom a kagylókat, a rákokat, a tengeri halakat. Na, mondjuk a polipot azt nem imádom. A barátom (Viktor – volt már róla szó, és még lesz is) egyik este főtt polipot rendelt magának, ami paradicsomszósszal volt elkészítve. Gondoltam, de szép kis polip, adok neki még egy esélyt. Újfent az derült ki, hogy ez az étel túlzottan rágós és – nem tudok másképp fogalmazni – trutymós az én különben nagyon is liberális ízlésemnek.
A tengeri sün
De vissza a sünökhöz! A tengeri sün olyan ételkülönlegesség, amelyet borsos áron kínálnak a szicíliai éttermek étlapjai. Ezért aztán a helyi halászok a nyári idényben feszt ki is fogják őket. Emiatt a számuk Szicília környékén rendkívül megcsappant az elmúlt években. Ráadásul – csakúgy, mint az osztrigát, amit szintén kihagytam – élve kell elfogyasztani. Tudom, hogy sem a tengeri sünnek, sem pedig az osztrigának nincs központi idegrendszere, és azt is, hogy a csirkének meg van, és hogy a csirkét is valaki megöli, hogy a tányéromra kerülhessen, de én akkor sem szeretnék élő dolgokat rágcsálni, ha ez képmutatásnak tűnik.
Pasta siciliana
Különben nagyon ajánlom azt az éttermet, ahol feleslegesen adtam második esélyt a polipnak. A Carnezzeria nevű szuper hangulatos hely az ortigiai piacon nyit ki esténként, és széles választékát adja a különböző halas-herkentyűs fogásoknak, ráadásul egész megfizethető áron. Itt kóstoltam meg a pasta sicilianát is, és jöttem rá, hogy egyáltalán nem ördögtől való dolog a szardella és a mazsola egy ételbe fogalmazása, és hogy ennek az egésznek milyen nagyon jól áll a fenyőmag. Biztos vagyok benne, hogy otthon is el fogom készíteni.
Az ortigiai piac
És ha már itt járunk a piacon, vessünk rá egy pillantást működés közben! Az ortigiai piac nem olyan hangos és ordenáré, amilyen a cataniai vagy a palermói. Például nem üvölt konstans mindenki úgy a füledbe, mintha bombatámadás érte volna a hátsó zöldségest. Ettől függetlenül igen szórakoztató hely, és erről többek között a város leghíresebb szendvicsezője gondoskodik.
Készült egy videó, amelyben én vagyok látható, miközben vidám szicíliaiak dalban köszönik meg nekem, hogy sajtot vásároltam tőlük. Az idősebb és a fiatal férfi apa és fia, akik kis családi vállalkozásukban, a Caseificio Borderiben kitűnő minőségű szalámikat és sajtokat árulnak, valamint gigantikus méretű paninit, amit számolatlan mennyiségű földi jóval pakolnak tele (van belőle vegetáriánus változat is). Andrea Borderi és fia ugyanolyan fontos látványosságai a városnak, mint a Fonte Aretusa vagy a Duomo, és gasztrokalandoroknak kötelezően ajánlott meglátogatni őket.
Nagy előnye még a piacnak, hogy rengetegféle halat és egyéb tengeri herkentyűt lehet itt vásárolni. Ez persze evidencia, de a kardhal új meglepetés volt számomra. Rengeteget vettünk, aztán sütöttünk vagy főztünk belőle az egy hónap során. A kardhalat trattoriákban is érdemes kipróbálni, pesce spada néven fut, isteni belőle a steak, ahogy a szintén népszerű tonhalból is. De bizony, mondom néktek, ha nem vagytok hozzászokva a masszív tengeri ízekhez, a tonhalsteaket ne mediumra sütve kérjétek, hanem teljesen átsütve.
.jpg)
És ha az étlap azt ígéri nektek, hogy karamellizált hagymát is kaptok a tetejére, gyanakodjatok, hogy a félig nyers tonhalatok le lesz borítva az étlap által méltán eltitkolt, agyoncukrozott balzsamecetes löttyel is. Nagyon éhes voltam, megettem. Ez az eset különben az egyik kedvenc trattoriánkban, a La Mareggiatában történt, ahol a kagylót nagy szeretettel ajánlom, legyen szó a fekete változatról (cozze) vagy a kisebb barnáról (vongole – van ennek vajon magyar neve?). Korábban azt gondoltam, feketekagyló-párti vagyok, de most rájöttem, hogy a vongole kicsit keményebb állaga sokkal közelebb áll az ízlésemhez.
Carpe Diem, Taormina
.jpg)
Ha legeredetibb pincér címet kellene osztanom (márpedig színikritikusként megszoktam, hogy díjakat osztogatok), akkor azt a Taorminában található, Carpe Diem nevű hangulatos kis étterem egyetlen pincére nyerné. Iszonyú mennyiségű munkát visz egyedül, és emellett még arra is marad energiája, hogy kétségbe vonja a vendégek saját vacsorájukat illető döntéseit. Mire Taorminába értünk, már a fülemen is a tenger gyümölcsei folytak ki, ezért rendeltem egy lasagnét. Hát, illetve megpróbáltam. A pincér hatalmasat sóhajtott, a szemét forgatta. Kérdeztem tőle, mi a baj, mire azt mondta: „Szicíliában vagy!” Erre Viktor kért egy pasta alla normát (az előző cikkben írtam róla), a pincér meg megdicsérte a választásáért. Mondtam erre magamban, micsoda stréber ez a Viktor, és gyorsan én is rendeltem egy pasta alla normát. Illetve csak megpróbáltam, mert a pincér megint sápítozni kezdett, hogy nehogy már ugyanazt egyem, amit a pasim. Mire megadóan feltettem a kérdést, hogy akkor mégis mit kéne választanom az étlapról. Végül garnélás-pisztáciás tésztát ettem, és egyáltalán nem bántam meg.
.jpg)
(folytatjuk…)
A sorozat első része itt található:
Puskás Panni Szicíliában járt, és evett
Puskás Panni 1987-ben született Győrben. Jelenleg Budapesten él, a Revizor kritikai portál szerkesztője és újságírója. Első novelláskötete, A rezervátum visszafoglalása 2021-ben jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában.
