Csodák márpedig vannak!

Kicsit szomorú szívvel írom ezt le, de ez az utolsó boros naplóm. Szerettem írni ezeket a bejegyzéseket, többek között azért, mert megoszthattam veletek az összes jó hírt, ami a borászatunk háza táján történt. És ilyenből jutott mára is egy. 

A Buborczi lett a Pagony bora!

A most 25 éves Pagony Könyvkiadó tulajdonosai úgy döntöttek, hogy az ünnep tiszteletére egy palack egyedi címkés borral ajándékozzák meg a szerzőiket, és mindazokat, akik együtt tették meg velük ezt a negyedszázadot. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Buborczi nevű gyöngyözőnk lett a Pagony bora, amire az egyedi, kifejezetten erre az alkalomra szóló címkét ők tervezték meg. Nézzétek, milyen szép lett! Szívből gratulálok a Pagonynak, és őszintén kívánom, hogy járják tovább ezt a kihívásokkal teli, mégis gyönyörű utat, mert manapság kevés fontosabbat tudok elképzelni, mint hogy az általuk kiadott, jó minőségű gyerekkönyvekkel neveljük olvasásra a következő generációkat.

Fantasztikus volt ez az egy év veletek!

Amikor Edit, a Borsmenta főszerkesztője felkért, hogy írjak kéthetenként borásznaplót a Borsmentára, bevallom, izgultam egy picit. Mindig a szóbeli kommunikációban éreztem magam erősebbnek, ezért kihívás volt, hogy meghatározott időközönként leírjam, mi történik a pincészettel és velem. Eleinte azt gondoltam, ez biztosan senkit nem fog érdekelni, de ahogy teltek a hetek, egyre több visszajelzést kaptam, sokan biztattak, és jelezték, hogy szeretik az írásaimat, és szívesen pillantanak bele egy pincészet életébe. 

Nekem is érdekes volt számba venni, hogy mivel is telik az írások közötti két hét, és eddig nem is tudatosult, hogy ennyi minden zajlik körülöttem, történik velünk, velem. Remélem, hogy sikerült átadnom ennek a szakmának a szépségét úgy, hogy rávilágítottam a nehézségekre is. Nem könnyű vállalás a szőlészet, a borászat, de bárkivel beszélek a szakmában, mindenkiben van egy olyan mély elhivatottság, ami nélkül ezt nem lehetne csinálni. De miért is van ez bennünk? A természet közelsége a mai személytelen, online térben zajló világgal szemben óriási előny. A reggeli napfelkelték, a madárcsicsergés és a nap kellemes melege magával ragadó. Persze a decemberi, januári metszés a hidegben nem olyan romantikus! A természet fantasztikus és egyben kiszámíthatatlan is, különösen, ha az elmúlt éveket nézzük. 

Reggel a szőlő, délelőtt a pince, és este egy jó kis kóstoló a pincében vagy valahol az országban – nálunk ez a napi rutin. Sokoldalúságot és mindenekelőtt rugalmasságot követel ez a szakma, de éppen ezért nincs lehetőség ellustulni vagy kiégni sem. A természet körforgása minden évben ismétlődik, szigorú rendjétől nem lehet eltérni. A szakmánk tehát rugalmasságot követel, a természet kötött rendjét viszont tiszteletben kell tartanunk, és ez a kettősség felszabadító, de egyben teher is. A kulcs az egyensúly megteremtése; nem könnyű, de meg kell próbálni.

A nagy bejelentés

Szeretem a szakmámat, és örülök, hogy a családi vállalkozásunk keretei között űzhetem. Az elmúlt közel egy évben egy kis bepillantást nyerhettetek az életünkbe, de azért igyekeztem megőrizni a személyes terünket. Most viszont elérkezett az idő, hogy nagy bejelentést tegyek. 

Az elmúlt 18 évben, mióta a borászatunkban dolgozom, sok rendezvényen, kóstolón találkozhattatok velem, és általában egyedül voltam. Nem könnyű ismerkedni egy határozott, elfoglalt, szakmáját kedvelő csajnak, ráadásul alaposan belevetettem magam a munkába, és a szüleim támogatása sem volt egyszerű, így a párkapcsolataim nem bizonyultak tartósnak. Szerencsére nem keseregtem ezen, sok jó ember, kedves barát vett körül, és bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy sosem éreztem magam magányosnak, elfogadtam, hogy nem mindenkinek az az útja, hogy családot alapít. Úgy gondoltam, semmi baj, majd megtanulok még egy nyelvet, vagy még jobban beleásom magam a szőlő és a bor rejtelmeibe. Aztán az élet máshogy döntött. Szerencsére! 

2024-ben jött a felkérés, hogy a győri Amstel Hattyú étteremben tartsak kóstolót egy 100 fős felvidéki magyar csoportnak. A rendezvény után odajött hozzám a szervező, Zsolt, és gratulált a borokhoz, az előadáshoz, majd megdicsért, hogy milyen csinos vagyok (állítása szerint hátsó szándék nélkül). Teltek-múltak a hónapok, aztán karácsony előtt üzenet jött tőle. Semmi különös, csak kellemes ünnepeket kívánt, de abból elindult egy beszélgetés, ami azóta is tart – immár több mint másfél éve. Boldog vagyok, hogy egy olyan férfira találtam, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok, és mindenben mellettem áll, támogat. (Bár néha bevallja, hogy nem könnyű velem.) Ritka kincs ez manapság! Ja, és szereti a bort!

Így esett, hogy társra találtam, és ez még nem minden. Hamarosan egy kisfiú anyukája leszek. 45 évesen!  Óriási csodaként élem ezt meg! 

A kisfiunk novemberben érkezik, és addigra el kell végeznem minden munkámat a borászatban, hogy az utolsó hetek már tényleg a ráhangolódásról szóljanak. Tudom, hogy lesz egy-két hónap, amikor a cég egy kicsit háttérbe szorul, de az életnek akkor is mennie kell tovább, erre fel kell készülnünk. Szerencsés vagyok, mert nem csak a családom, a kollégáim is támogatnak, és számíthatok rájuk ezekben a boldog, de nem könnyű időkben! Az első hónapok a karácsonyi időszakra, illetve januárra esnek, amikor amúgy is elcsendesedik minden. Bízom benne, hogy hamar belejövünk a baba körüli teendőkbe, és amint lehet, visszatérek a munkámhoz. A szőlő ugyanis nem áll meg a fejlődésben. 

Sok pozitív példa van előttem, a nagyszerű borász barátnőim szinte mindannyian dolgoznak és gyereket nevelnek párhuzamosan, van kihez fordulnom tanácsért. Rendezvényből biztosan kevesebbet vállalunk majd eleinte, de a pincészetnél megtaláltok. 

Elkezdődik egy másik élet, amit alig várok. Úgy érzem, hogy így lesz teljes a világom. Köszönöm a sorsnak, hogy megadta ezt nekem! Köszönöm, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek, és ezt most már egy szerető, saját család körében. Csodák márpedig vannak! 

Búcsú

Öröm, hogy a stafétát egy földimnek (ugyanis Sopronban születtem), azaz egy soproni borászhölgynek adhatom át. Luka Enikő borai mindig lenyűgöztek, különösen a 2018-as pinot noirja. 2020-ban a céges kirándulásunk Sopronba vezetett, és természetesen nem hagyhattuk ki Enikő pincészetét sem. Fantasztikus a története, a hozzáállása, a sikerei pedig magukért beszélnek. Örömmel várom az ő évét itt a Borsmentán! Olvassátok ti is szeretettel az írásait, és vigyázzatok magatokra!