Vissza
Képek és gondolatok
2024.05.28. | Dr. Kaibinger Tamás
Van, hogy az ember olyan gondolatokat fogalmaz meg, amelyek mások számára is hasznosak, inspirálóak lehetnek. Dr. Kaibinger Tamás bornaplójának 18. részében tíz ilyen gondolat következik. Fogadjátok szeretettel…
Időnként célszerű a járt utat járatlanra cserélni. Ez a naplóbejegyzés is amolyan járatlan út. Képek és gondolatok, amelyek utazások, beszélgetések, szőlőben vagy repülőn való üldögélés során születtek. Nem „füves könyv”. Nem szeretne gyógyítani vagy kérdéseket megválaszolni. Legfeljebb inspirálni, elgondolkoztatni. Mivel ez egy bornapló, a legtöbb gondolat a szőlő és a bor kapcsán született.
1. Fejben mindig gyereknek maradni, és játszani, játszani, játszani…
Ültünk a tengerparton, és néztük, hogy játszanak a gyerekek gondtalanul. Úgy futottak a homokban, mint ahogy a sirályok cikáznak a levegőben: könnyedén, gyakran irányt váltva, naptól csillogó tollal. Mellettünk Leó játszott hasonló lelkesedéssel. Szabadon, megvalósítva önmagát, elmerülve a percben, élvezve azt, ami körülötte van. A tengert, a szél hangját, a meleg homokot. Vajon mi mennyit játszunk egy nap? Tudunk-e még gyerekek lenni, és korlátok nélkül felfedezi a világot?
2. Visszanyúlni a klasszikusokhoz, megkeresni a klasszikus szépséget, arányokat, elfelejteni a modernitást.
A klasszikus szobrokból egyedülálló harmónia sugárzik, szépség, tökéletes arányok. Kőbe faragott illékony istenek és a megkövesedett idő. Istenek, akik olykor ugyanolyan esendőek, mint mi, emberek.
3. Hinni a gondolat teremtő erejében, és gyakorolni azt.
A gondolat szabad. A pozitív gondolat teremtő erővel bír. A gondolat ereje, amit az imagináción keresztül érezhetünk meg, végül fizikai formát ölt. Évekkel ezelőtt elképzeltem, hogy lesz szőlőm a Kálvária-hegyen, Kőszegen. Lett. Hogy megmutatkozik a borunkban Kőszeg kivételes és egyedi ízvilága. Megmutatkozik. Hogy a természettel közösen, a természet rendjét követve termelünk szőlőt és készítünk bort. Természetes bort készítünk. Hogy ezek a borok eljutnak a világ legjobb éttermeibe. Úton vannak.
Az a legjobb, hogy az imaginációt a budapesti teraszunkról is tudom gyakorolni, ahol most ülök. A gondolat szabad, és nem ismer sem távolságot, sem határokat. Lehetetlent főleg nem.
4. A lehetetlen nem létezik.
Vajon valóban léteznek határok, vagy mi teremtjük magunknak azokat? Gúzsba kötő elvárások, céltalan szabályok, a normalitás hamis illúziója, hitetlenség, saját korlátjaink tárháza. Miért ne sikerülne? A lehetetlen nem létezik, ahogy a határok is fikciók. Lehetőségek léteznek, amikkel vagy élünk, vagy nem – ha nem próbáljuk meg, az a bukás.
5. Lelassulni a városi forgatagban, tollat ragadni, és lassú képeslapot írni sms helyett, tücsökzenét hallgatni a csillagok alatt.
A sokszor bejárt utcák számos titkot rejtenek. Elrohanunk napközben a házak gazdag homlokzata alatt, és nem látjuk a minket figyelő szobrokat. Elmegyünk mellettük, és mellettünk is elmegy az élet, ha nem lassítunk. Slow food, slow wine, slow life.
6. Közösen álmokat megvalósítani egy baráttal, és vakon megbízni benne, a lehetetlen helyett a lehetőségekkel találkozni.
Mások vagyunk. De van egy közös álmunk, amit együtt valósítunk meg. Nap mint nap megküzdünk érte. Nem mindig egyszerű a kommunikáció sem. De a fontos kérdések eldöntéséhez nem kellenek szavak: a bizalom a legfontosabb. Jó vakon megbízni egy barátban!
7. Benne maradni a boldog pillanatokban, szeretni és szeretve lenni.
.jpeg)
Felfedezni a szeretet új és végtelen formáit.
8. Reggelente piacra járni, és kipróbálni magad valami újban.
Elvarázsol az olasz és spanyol piacok forgataga, a prizmapikkelyes csillogó halak, a pislogó piros rákok, narancssárga narancsok, ezerízű fűszerek. Legszívesebben mindent megkóstolnék, és mint egy gyerek, habzsolnám ezeket a tiszta ízeket.
9. Mások munkáját megcsodálni, és tisztelni az útjukat akkor is, ha az elképzeléseink eltérnek.
Nem megítélni és ítélni, csak felismerni és elismerni.
10. Megborzongani az étel és a bor ízétől. Hagyni megérkezni és hatni az ízeket. Csukott szemmel, lassan, újra és újra.
Szeretem nézni az embereket, amikor egy korty bor megérkezik, és új dimenziókat nyit meg. Megváltozik az arcuk, és abban a pillanatban csak ők vannak és a bor. István barátom Kőszegről úgy írja le ezt az érzést, hogy zsibbad a homloka. Ilyenkor becsukja a szemét, hátradől, és mélyen ráncolja a homlokát.
Fotó:
Unger Bormanufaktúra
