Fülledt erotika

Korai örömök

Korai örömök, szőlészeti és borászati felvilágosító rovat. A Kőszegi-hegyet olyan tartós forróság öntötte el, amilyennel még nem találkoztunk. A fülledt erotika korai örömöket eredményezett: hűsítő szubalpin klíma ide vagy oda, szeptember elejére több szőlőnk beérett, így nekivetkőztünk, és elkezdtük a szüretet. Beértek a fehér fajták, amelyekből az „Oh” narancsborunk készül, az Öreg Kálvária és a guba-hegyi zweigelt és kékfrankos, melyek – évjárattól függően – a Pet-Nat és Glou Glou alapjai, és – taramm, nagy meglepetés nekünk is – a syrah! Legalábbis annyira, hogy siller készülhessen belőle. Valamint a szultán-dombi kékfrankosunk, ami az egyik legkülönlegesebb terroirunk. A szüretet tehát megnyitottuk, és rögtön a gázpedálra léptünk.

Kötéltánc

A szüret megnyitásával kötéltánc kezdődött: a sav, cukor, pH és az ízek/érettség sokszögében lavírozunk, próbáljuk kitalálni, mit és mikor szüreteljünk és mi készüljön belőle. Járom a szőlőt, hátamon a mini-labor, ülök a tőkék között, majd az asztalomon post-it sereg, rajta fajták, értékek, bornevek, számban a szőlők íze.

A borstílusunk alapja a jó sav, ami a bor gerince, a tiszta ízek és az egyensúly. Valamint az alacsony alkohol és a magas koncentráció. Ezekkel főzünk. Csakhogy a meleg égeti a savakat és az egekbe küldi a cukrot, ezzel az alkoholt a borban, és ha nem vigyázunk, a roppanós erdei gyümölcseinkből édes lekvárt készít. A lekvárt süteményben szeretjük, borban kevésbé.

A szőlőművelés a nyáron rémálom volt a sok eső és a meleg miatt. A betegség ott leselkedett a sorok között, de sikerült elkergetni. A melegdunsztos időt az augusztusi forró szárazság követte. De a szőlőnk egészséges – lenne teljesen, ha nem eszegetnék a darazsak, a madarak, a borz, a nyúl, a vaddisznó és az őz. A darazsak szúrása az esővel válik veszélyessé, és jelenleg úgy tűnik: megkezdődik az esős évszak. Bízom benne, hogy a meteorológusok csak rajta felejtették a kezüket az esőt jelző billentyűn, amikor az előrejelzést írták, mert a következő napokban annyiszor ismétlődik ez a kis szimbólum.

A szüret

A szüret mindig különleges. Ilyenkor sokszor eszembe jut az a nagyszüleimről készült fekete-fehér, elmosódott kép, amelyiken boldogan állnak egy káci mellett. Ők is sokat dolgoztak a hegyen. Még azokkal a szőlőtőkékkel is, amelyeket a szakcsoport művel ma is, és amelyek mellett sokszor elmegyünk. Vajon emlékeznek rájuk a tőkék? Milyen lenyomatot hagyunk magunkról térben és időben? Vajon hány generáció sétál itt fel és alá az őszbe hajló hegyen?

A szőlő megérett, a pincét kinyitottuk. A pincébe vezető út első és legfontosabb pillanata az, amikor a fürt kézbe kerül, és értő kezek leválogatják azokat a szemeket, amelyek nem tökéletesek. Csak egészséges szőlő lépheti át a pince küszöbét. Segítő kezek nélkül elvesznénk a hegyen. Ahogy a nagyszüleim, most Anyu és Apu szüretelnek velünk. Minden évben, fáradhatatlanul. És Balázs is, aki nélkül nincs szüret! És egészséges szőlő sem!

Őszhegy

A szüreti időszakban amolyan repülő borászként telnek a napjaim: „kocsiba be, ablakot le
könyököt ki, kettesbe be …”, hogy aztán „Kétszázhúsz felett észre sem veszed, és elhagyod a valóságot” – ez utóbbit már nem kettesben. Nem is baj, hogy a budapesti valóságot ilyenkor elhagyom. Meg kell érkeznem Kőszegre.

Éjjel még beugrottam a pincébe, hogy magamba szívjam a hordókban és a tartályokban kotyogó murci émelyítő, édes illatát. Amikor megérkeztem, megszólított egy bor, hogy vigyem fel magammal a hegyre. Eredetileg burgundit kerestem, mert az autóban egy burgundi borászt hallgattam. Aztán rám nézett az Őszhegy, amelyet Demeter Zoltán készített 2013-ban. A kora őszi éjjelen így hangolódtam a hegyre, a másnapi szüretre. Az Őszhegy pedig mesélt a 2013-as évről, a maga mély-olajos-búgó-kőporos hangján.

Kékfrankoszsenik, zseni kékfrankosok

Hébenstreit Ádám (Drop Shop) portfóliókóstolóját mindig izgatottan várom: idén már az első alkalommal olyan magasra került a léc a Castellare di Castellina tételeivel, hogy csak nagyon kevés bor tudott hasonlót mutatni. Pedig felvonultak szép számmal a borvilág nagy nevei. Na jó, Vincent Girardin például tudott. És akik még tudtak: Umathum és Nittnaus (Hans und Anita). Mellettük öröm volt kóstolni a Hegymente Szőlőbirtok borait is.

Josef Umathum olyan végtelen lelkesedéssel és közvetlenül beszélt a borairól és a területeiről, az általa szelektált eisenbergi kékfrankosról, hogy ha nem lettem volna már kékfrankosmegszállott, akkor itt biztosan azzá váltam volna. Vannak emlékezetes kékfrankosok a fejemben: az egyik az ő Kirschgartenjük. A Nittnaus-borokról már többször írtam. Micsoda törékeny elegancia! És különleges volt az is, hogy a kékfrankosok nyelvén általam már ismert területeket Hans most elmesélte a fehérek nyelvén is. Furmint és chardonnay. A fajtákat csak azért tudom, mert elárulta, annyira a terroir hangján szólnak ezek a borok is!

És ha már leírtam azt a szót, hogy törékeny: olyan sokszor szembejött ez a szó az elmúlt napokban. Elsősorban angolul. Fragile. Lehet, hogy valamelyik borunkat kellene erre a névre keresztelni? Még nem tudom, de tetszene. Ízlelgetem a szót és a borokat is.

Ez történt az elmúlt két hétben.