Vissza
Együtt kóstolni sokkal jobb!
2024.06.11. | Dr. Kaibinger Tamás
Mi a jó a biodinamikus gazdálkodásban, mitől szép egy dűlőtúra, miért izgalmas egy bor? Egyebek között erről mesél dr. Kaibinger Tamás bornaplója 19. részében, és végül még az is kiderül, hogy mi a közös a kékfrankosban és a champagne-ban…
Küzdelmes biodinamika
Az esős nyár – különösen virágzás előtt-alatt-után – küzdelmes időszak a szőlőben. Esik, süt a nap, meleg felhőben úszik a szőlő. Ebben a párás ködtakaróban vidáman várakoznak a gombák, jó esetben a talajon, hogy megkezdhessék romboló munkájukat a szőlőnövényen. A magas talajtakaró növényzet megvédi tőlük a szőlőt – a talajra hulló esőcseppek nem pattannak vissza és szállítanak potyautasokat a szőlőre, mert elakadnak a növényzeten –, de megnehezítik a munkánkat. A traktor alig halad a sorok között, a tengelyére tekerednek a növények, és az ember nyakig vizes, ha esik egy kicsit. Ez az ára annak, hogy kompromisszumok nélkül dolgozunk. Így az embernek és a gépnek a legnehezebb.
Közben levelezzük a szőlőt, lazítjuk a lombkoronát, különösen azokon a tőkéken, amelyek elérték a tizenkét leveles állapotot. Befűzzük a rakoncátlan hajtásokat, és ha az idő engedi, megelőzés céljából permetezünk. Virágzás közben is. Nem bánjuk, ha ritkásabb lesz a fürt és kevesebb lesz a termés. Csak egészséges legyen. Hiszen csak az egészséges, szép szőlőből lesz egészséges és szép bor, ha a modern vegyipar kényelmes eszköztárát száműzzük a pincéből. Márpedig a vegyipar remekei jó messzi száműzetésben vannak. A természettel keressük az egyensúlyt.
Bor, mámor, dűlőtúra
Üde színfolt volt a dűlőtúránk. Délután indultunk, és talán a Kálvária-templom melletti hűs hársfák alatt pihenő, kezében forró villámokat tartó, mindig éber Donátusznak köszönhetjük, hogy megmenekültünk a viharoktól. A dűlőtúrát három órakor kezdtük: reggel és délután három óra között összesen három vihar vágtatott át kis hegyi házunk felett. Láttuk, ahogy először eltűnik a távolban Szombathely, majd Kőszeg is, végül belemerül a villogó felhőbe a házunk, mint egy hajó a háborgó tengeren a hullámokban.
Háromkor ugyanúgy vágtázott a soros vihar felénk. Akik Szombathelyről jöttek, fel is frissülhettek út közben. Ez a vihar azonban már nem érkezett meg Kőszegre, kedvesen kikerült minket. Így nem kellett elbújni a hegy gyomrában lévő pincében, hanem elindulhattunk a mélyúton a hegyre. Ez a szoros határolja a Szultán-dombot, amelynek a mélyút felőli részét „Knappel”-nek, magyarosan Knáplinak hívnak. A szó egyébként németül szorost jelent. A magas sziklafalak által határolt mélyúton feltárulnak előttünk a Kőszegi-hegy ásványai.
Az út a Kincs-villa mellől indul. Amikor beléptünk a sziklafalak közé, olyan volt, mintha egy megkövesedett őslény belsejében jártunk volna. Lábunk alatt kis patak a korábbi esőtől, a szűk hegyi út a fák árnyékától sötétbe borult, és oldalt megmutatta magát az a hullámos palás, fillites kőzet, amely legalább olyan értékes számunkra, mintha arany lenne.
Aztán a barátainkkal meglátogattuk a dűlőket, ahol a borok virágként nyíltak ki a pohárban, hiszen ott mesélnek magukról a legtöbbet, ahol készültek: a szőlőben.
Dűlőtúra közben olykor felmerül a kérdés: mi lesz a következő bor? Természetesen kékfrankos. Elsőre lehet, hogy soknak tűnik ugyanabból a fajtából többet is megkóstolni egymás után, de ezért még nem volt panasz. A kékfrankos izgalmas, és elmeséli minden dűlő egyedi történetét. A természetes módon készült bor különösen.
Mindig jó a pozitív visszajelzéseket hallani, különösen olyan barátoktól, akik először merülnek el a természetes borok világában, vagy először kirándulnak a Kőszegi-hegy dűlőin. Volt már, hogy úgy kezdtük, hogy valaki nem kedvelte a vörösbort, de volt benne nyitottság, és megkóstolta. Mondjuk, sok fehérrel nem tudtuk volna megkínálni. A séta végére megszerette a kékfrankost. A dűlőtúra nálunk egy izgalmas boros-kulináris utazás a természetben és a természetes borok világában. Bárkinek szívesen ajánljuk, bármelyik borvidéken is jár.
Ezen a napon nem csak a borokat volt jó megkóstolni, de annak is nagyon örültünk, hogy számunkra kedves barátok látogattak meg minket, és időt tudtunk tölteni együtt. A bort lehet egyedül is, de együtt kóstolni sokkal jobb.
Úri huncutságok
A héten volt lehetőségem újra megkóstolni néhányat ifjúkorom toszkán csúcsboraiból, valamint egy olasz borászzseni Etna Bianco tételét. Az „Idda 2022”, Angelo Gaja carricantéból készül tétele jó volt, de egyelőre elmaradt azoknak a boroknak minőségétől, amelyeket Piemontban készít. Pedig az Etna a világ egyik legizgalmasabb termőhelye. Néhány hete egy FineWines kóstoló keretében Terre Nere borokat kóstoltunk, amelyek sokkal nagyobb hatással voltak rám.
Aztán jött egy-egy palack a legendás toszkán Antinori családtól: Tignanello 2019, Guado al Tasso 2020. Tíz éve még ezek voltak az álomboraim. Most is jó megkóstolni őket, úri huncutság, de hova tűnt belőlük az izgalom? Én változtam vagy a borok? Valószínűleg én változtam. Az erő most is ott van bennük, csak rám már kevésbé hatnak. Az izgalmi faktor az este folyamán Thibault Liger-Belair 2020-as, rendkívül fiatal Chambolle-Musigny pinot noirjával érkezett el. Frissesség, elegancia, könnyű test, magas koncentráció. Régi, legendás boraim elhalványulnak és újak születnek.
Még több úri huncutság: Champagne
A mai estém is FineWines borokkal telt, ugyanis Bruno Paillard champagne-okat kóstoltunk. A játék lényege egyfelől az volt, hogy Tar Feri (borkereskedő, a kóstoló vezetője) olyan premier cuvée-ket gyűjtött össze, amelyeket különböző időben degorzsáltak, majd egy Assemblage vertikális sorral zártunk. Ezeknek a champagne-oknak a törékeny eleganciája már sokkal közelebb áll hozzám, mint a nagy testű, magasabb alkohollal készült borok világa. Folyamatosan változó illat, mélységek, amelyek az érésnek és az évjáratnak köszönhetőek, rétegek, amelyeket meg lehet fejteni, vibráló energia. Ezt jelenti nekem a champagne. És ezt jelenti a kékfrankos is.
Hát ez történt az elmúlt két hétben.
Előző rész: Képek és gondolatok
Fotó:
Unger Bormanufaktúra
