Pezsgőkonferencia Etyeken - harmadszor!

2021.09.01. | Borsmenta
Komoly előadókkal és izgalmas kóstolnivalókkal készülnek a szervezők az etyeki Pezsgőkonferenciára. A szakmai programok után kezdődő Pezsgőünnepen a szakmán kívüli érdeklődőket is szeretettel várják!
 


Nyugodtan mondhatjuk, hogy hagyomány, hiszen az idén lesz a harmadik Pezsgőkonferencia Etyeken. A szeptember 2-ára meghirdetett eseménynek szokás szerint a Rókusfalvy Birtok ad otthont.



 
Mesterkurzusok

Az idei rendezvény különlegessége az, hogy a dugók már napközben kikerülnek a palackokból, a konferenciát ugyanis kóstolással egybekötött mesterkurzusok színesítik. 

A Kreinbacher Birtok képviseletében Prisztavok Zoltán kereskedelmi és marketingvezető, a Carassia Pezsgőpincészettől Kovács Zoltán, a kárászteleki vállalkozás tulajdonosa, a Sauska Pincészet részéről pedig Pohl Péter főborász tart előadással egybekötött birtokkóstolót.  



 
Online előadások

A Champagne Charles Heidsieck szakértője, Maxime Watelet a reserve borokról tart előadást, de a résztvevők hallhatják az egyik legelismertebb angol pezsgőpincészet, a Gusbourne Birtok főborásza, Charlie Holland gondolatait is arról, hogyan kerülhetett a korábban szinte nem is létező angliai pezsgő a klímaváltozással a világ élvonalába.



 
Kerekasztal-beszélgetés

Az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetés résztvevői is arról a számunkra fontos és érzékeny témáról értekeznek majd, hogy vajon hogyan jelenhet meg Magyarország is egyre növekvő súllyal a pezsgőkészítés nemzetközi porondján. A beszélgetés résztvevői: Bányai Gábor Botond, a BORIGO alapító főszerkesztője, Csapody Balázs, a Kistücsök Étterem tulajdonosa, Marczingós Zoltán, a Bor és Más alapítója és Tüű Péter sommelier. A témavezető a házigazda, Rókusfalvy Pál.



Pezsgőünnep a csúcsgasztronómia jegyében

A konferenciát követő Pezsgőünnep rendkívüli gasztronómiai élményt kínál. A felszolgált pezsgőkhöz komponált ételeket Litauszki Zsolt, a BDPST Group kreatív séfje és Fülöp Zoltán, a Rókusfalvy Fogadó konyhafőnöke készíti. Reméljük, hogy az idő kellemes lesz, és a vendégek az alkalomhoz passzoló zene mellett élvezhetik az ízeket a Rókusfalvy Birtok hangulatos kertjében, a szőlősorok között.



És aki még mindig bírja, az az est végén az open barban kóstolhatja végig a legjobb hazai és nemzetközi pezsgőket.

Részletes program és felvilágosítás ITT!

Találkozunk Etyeken!
 
:
Fotó:
facebook


 
Iszunk

Írok egy történetet

2016.09.03. | Szabó Edit
Rendhagyó kóstoló Rókusfalvy Pállal és Palkóval  
Iszunk

A Carassia csillogása

2017.12.30. | Szabó Edit
A jól ismert borok után már saját pezsgője is van a Pannonhalmi Apátságnak! Igaz, a nemes buborék nem Pannonhalmán, hanem Kárásztelken születik a palackban, de a vállalkozásban az Apáts…
Vendégoldal

Pezsgőkonferencia Etyeken

2020.08.05. | Borsmenta
A tavalyi nagy sikerű indulás után az idén szeptember 3-án újra Pezsgőkonferenciát rendeznek az etyeki Rókusfalvy Birtokon. Az előadások után Pezsgőünnep is lesz…  
Vendégoldal

Apa, van nekünk időgépünk?

2020.10.15. | Borsmenta
Az alábbiakban Demeter Zoltán tokaji borász pezsgőről szóló gondolatait közöljük. Az előadás a második etyeki pezsgőkonferencián hangzott el, 2020. szeptember 3-án.  
Vendégoldal

Aranyérmes a Kreinbacher Birtok magnum pezsgője!

2020.11.23. | Borsmenta
Rendhagyó körülmények között, de minden eddiginél több nevezéssel, mintegy 30 ország részvételével zajlott le idén a világ legrangosabb pezsgőversenye, ahol szép magyar sikerek születte…
Iszunk

Bodó Judit a 15. Borászok Borásza!

2021.06.18. | Borsmenta
Bodó Juditot, a Tokaji borvidéken található Bott Pince borászát avatták az idén a Borászok Borászává. Az alábbiakban a tavalyi díjazott, Áts Károly laudációját közöljük…  

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (106) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (243) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (50) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (17) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)