A borban találtam meg, amit kerestem
A találkozó azzal indult, hogy édesapád – aki lassan két éve tölti be a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztosi posztot – mutatott egy régi fotót, amelyen ötéves korodban ülsz egy hordón itt, a régi pincében. Milyen emlékeid vannak ebből az időből?
Meglehetősen halványak, mert a gyerekéveim különböző helyszínekhez kötődnek. Apával hétvégente jöttünk Etyekre, és olyankor jól meg is néztem magamnak a pincét, de a bor és az akkor már meglévő étterem nem foglalkoztatott különösebben. A fesztiválok se villanyoztak fel, jobban szerettem, ha horgászni mentünk. Aztán 14-15 éves koromban már metszeni is kijártam a szőlőbe, és az az időszak sokkal mélyebb nyomokat hagyott bennem.
Emiatt lettél borász?
Többek között igen. Mindig az volt a vágyam, hogy valamiféle alkotómunkát végezzek, és a borban találtam meg, amit kerestem. Csapatjátékos vagyok, azt szeretem, ha egy jól működő közösség együtt hoz létre valamit, és arra a produktumra mindenki büszke. Mindez a mi pincénkben tökéletesen megvalósul.
Hol tanultad a szakmát?
A Szent István Egyetemen kaptam diplomát, utána az Egyesült Államokban és Új-Zélandon szereztem nemzetközi tapasztalatokat. Tetszett az ottani munkaszervezés, szimpatikus volt a minőség iránti mélységes elkötelezettségük, és persze az is fontos, hogy találkoztam a legmodernebb pincetechnológiákkal. A diplomamunkámat a pinot noirból írtam.
Édesapád 1997-ben jött először Etyekre, és nagyjából akkor kezdődött a birtok élete. Te 2016-ban kapcsolódtál be a folyamatokba, és szép lassan átvetted a pince irányítását. Mennyire volt zökkenőmentes az átmenet?
Nem volt zökkenőmentes, gondolom, sehol sem az, de természetesnek tekintettük. Mindketten erős egyéniségek vagyunk, és a bor a munka mellett mindkettőnk számára szenvedély is, ezért érzelmileg túlfűtöttek vagyunk, ha a pince sorsáról, a birtok működéséről van szó. A 2018-as volt az első olyan szüretünk, amit már én irányítottam, 2019-től én felelek a szőlészet és a borászat működéséért, tavaly óta pedig már ügyvezetőként dolgozom a birtokon. Noha a pincészet több tulajdonoshoz is kötődik, fontos, hogy valaki heti öt, vagy néha heti hét napban itt legyen, és elvégezze az operatív munkát. Ez vagyok én.
Milyen vágyakkal indultál ezen a pályán?
Zsebemben a friss diplomával azt gondoltam, hogy képes vagyok megváltani a világot. Voltam külföldön, láttam, hogy csinálják a profik, volt egy vízióm, de aztán el kellett fogadnom, hogy a valóság időnként felülírja a terveket, és a megszerzett tapasztalataimat a helyi paraméterek, a klíma, a szőlőfajták, a termőterület és a pincetechnológia adottságait figyelembe véve tudom csak meghonosítani. Szép kis hibrid lett, de nem vagyok elégedetlen. Lassan a generációs és szemléletbeli különbségek is összecsiszolódnak, így nyeri el a birtok a végső formáját.
Mekkora a termőterület tartozik a pincéhez?
Hat hektáron gazdálkodunk, ebből a sauvignon blanc, a pinot noir és a chardonnay a legtöbb. Mindegyik fajtának megvan a fő szerepe: a pinot noirból vörösbor és pezsgő készül, a sauvignon blanc-t zászlóshajó fehérbornak szánjuk, a chardonnay pedig szintén fehérbor és pezsgőalap.
Mennyire fontos számotokra a pezsgő?
Évről évre egyre nagyobb teret nyer és nem csak a mi pincészetünkben, hanem az egész etyeki borvidéken. Rengeteg időt töltünk vele, mert folyamatos a kísérletezés, a technológiai fejlesztés, de minél többet látunk, annál több a kérdés. Már 15 éve keressük a megfelelő arcát, hogy aztán az utánunk következő három generáció folytathassa a tökéletesítést. Kizárólag palackos erjesztésű, tehát méthode traditionnelle pezsgőket készítünk. Van belőle egy alapkategória, rövidebb érlelési idővel, a csúcson lesz a közösen megálmodott, eredetvédett Etyeki pezsgő, aminek a 2020-as évjáratával hamarosan kijövünk, és a kettő közé kerül egy évjáratos, amit csak magnum palackban hozunk majd forgalomba.
A rendezvényen nemcsak a borok legfrissebb évjáratát kóstolhattuk meg, de a palackok új ruháját is szemügyre vehettük. Mióta dolgoztok az új címkecsaládon?
Nyolc hónapon keresztül tartott a tervezés, és mostanra eljutottunk arra a pontra, hogy az eredménnyel a pincészet minden tulajdonosa azonosulni tud. Egységesebb, letisztultabb lett a palackjaink megjelenése, és úgy tűnik, hogy sokaknak tetszik az új dizájn, mert eddig még csak pozitív visszajelzéseket kaptam. Bízom benne, hogy a fogyasztóink is szeretni fogják.
A borász szakmáról sok fiatalnak vannak romantikus elképzelései. Te már lassan egy évtizede töltöd a mindennapjaidat a szőlőben és a pincében. Megtaláltad benne a romantikát?
Azt hiszem, igen. A borászkodással nagyjából ugyanúgy fejlődik együtt az ember, ahogyan egy párkapcsolattal. A nászutas időszakban még minden csodálatos, de egy párkapcsolat akkor működik jól, ha az ember akkor is meg tudja találni a maga kis örömeit, ha felszáll a rózsaszín köd, és jönnek a hétköznapok. Én egyelőre megtalálom a borászatban a magam örömét, sőt inkább az okoz problémát, hogy még mindig érzelmileg viszonyulok a szőlőhöz és a borhoz, holott ideje lenne néha munkaként kezelnem a birtokot. Jó érzés a kezünkbe fogni egy saját borral megtöltött palackot, hiszen számomra ez az az alkotás, ami miatt erre a pályára léptem.
Mi motivál, mi visz előre?
Az elképzeléseim megvalósításának vágya az észszerűség határain belül. Fontos számomra, hogy az általunk készített borok a saját ízlésvilágomat tükrözzék, de képes vagyok kompromisszumokat kötni, hiszen nem én fogom meginni az összeset. Előfordul, hogy nekem nagyon tetszik egy bor, sokat várok tőle, a közönség mégsem szeret bele, és ugyanennek a fordítottja is igaz lehet. Szeretnénk eladni a borainkat, ezért ki kell szolgálnunk egyfajta piaci igényt, de olyan bor biztosan nem hagyja el a pincét, amivel nem tudok azonosulni. Ezzel együtt persze minden évben adott a lehetőség, hogy elkészítsem azt a sauvignon blanc-t, azt a chardonnay-t, azt a pezsgőalapbort, amit a lehető legjobbnak gondolok, és ami méltó arra, hogy a borvidék kiválóságai között említsék. Ez egy nagyon erős borvidék, úgyhogy a cél nemes, nem is olyan könnyű elérni, de érdemes keményen dolgozni érte.
