Vissza
Eszünk

Bejglivariációk a Magyar Ízek Utcájában!

Bejglivariációk a Magyar Ízek Utcájában! című cikk borítóképe
2021. 12. 17. | Virág Orsolya
Nincs karácsony bejgli nélkül! A Magyar Ízek utcája karácsonyi rendezvényén az Év Bejglije verseny díjnyertes alkotásait is megkóstolhatjuk. Találkozzunk a Millenárison!

Nem csak „Év Fagylaltja”, „Magyarország tortája”, de „Év Bejglije” verseny is létezik tavaly óta. Ennek célja pedig nem más, mint a minőségi bejgli népszerűsítése. A december 17-től december 24-én délig nyitva tartó Magyar Ízek Utcája karácsonyi forgatagában a tucatnyi különböző töltött káposzta és az Ország kenyere mellett a bejgliverseny díjnyertes alkotásai is megkóstolhatók, sőt haza is vihetők!

Repedten is szeretjük!

A bejgli története a pozsonyi kiflivel kezdődött, és csak 1830-ban öltött tekercsformát Czifray István szakácskönyvében. Német hatásra született büszkeségünkről már az 1900-as évekből is úgy írnak, mint a sütemény, amelyet a ház úrnője büszkén mutogat. Vagyis már száz évvel ezelőtt is időigényes, bonyolultan és kevésbé költséghatékonyan létrehozható süteménynek számított.

Bejglit készíteni nagyon menő – az volt mindig, legfeljebb nem így fogalmazták meg. Aki sütött már bejglit, ismeri azt a kíváncsisággal vegyes szorongást, amit a végeredménytől való félelem okoz. Megrepedt vagy sem? Na de miért reped a bejgli, és mit tegyünk, hogy ne így legyen? Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke szerint semmi gond nincs azzal, ha megreped, sőt! Ez nagyon megnyugtató.

„Repedten is szeretjük! Hiszen ettől még ugyanolyan finom. Én még esztétikai hibának sem nevezném, ha itt-ott kicsit nyílik. A gőznek valahol el kell távoznia. Sok múlik a tölteléken és annak víztartalmán. Azért is szurkáljuk meg, hogy a cukor, a szaft felesleges nedvessége gőz formájában távozni tudjon. A gond azzal a fölösleges vízzel van, ami nem kötődik semmihez. A bejglit hidegen kell pihentetni, hiszen a tészta magas zsírtartalmához képest kevés élesztőt használunk hozzá, és vigyázni kell, hogy ez ne fejtse ki hatását előbb, mint kellene. Például a munkaasztalon, sütés előtt. Egy meleg konyhában ez az eljárás már borul is, és akkor jöhet a szétdurranás a sütőben. A diós és a mákos bejgli forrázott töltelékkel készül, így óhatatlanul kerül bele víz. Nem mindegy, hogy a cukorszirupot meddig forraljuk vissza. Elég kell hogy legyen a szaftossághoz, de ne legyen fölösleg. Ez mind titka a nagy repedés elkerülésének. Ahogyan az is, hogy gőzmentesen kell sütni” – mondja Erdélyi Balázs.

Ha a bejglikészítési múltunk kudarcokkal tarkított, érdemes biztosra menni és megvásárolni. Adunk is egy tippet.

Az Év Bejglije

Az „Év Bejglije” versenyt a Cukrász Ipartestület hirdette meg. A felhívásra olyan termékekkel nevezhettek a cukrászdák, amelyek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyv előírásaiban foglaltaknak, hiszen a bejgli „védett” termék – oltalom alá helyezését szintén az Ipartestület kezdeményezte. Ez azt jelenti, hogy a mákos az tényleg csak mákos lehet, míg a diós az diós. Nincs mazsolás, meggyes, olajos magvas vagy marcipános varázslat. Az iránymutatás ugyanis az aromákat például megengedi, de az extrákat már nem. A nevezők olyan süteményeket tettek a zsűri asztalára, amelyek akár egy 100 évvel ezelőtti konyhában is elkészíthetők lehettek volna. Na de ha az Élelmiszerkönyv megköti a „játékosok” kezét, akkor mégis mi különbség lehet a megannyi diós és mákos között? Erdélyi Balázs elmondta, hogy a hagyományos kategóriákban nem a kreativitás a lényeg, hanem az előírások betartása mellett elkészíthető tökéletes, klasszikus bejgli prezentálása. „A jó bejgli, nagyon sok törődést igényel” – mondja. „Míg tavaly picit alulsütött, addig idén kicsit túlsütött bejglik voltak a jellemzőek a versenyben. Márpedig ha a hőmérséklet nem megfelelő, akkor a tészta nem tud együtt fejlődni a töltelékkel.”

A hagyományos diós kategória aranyérmese Simon Andrea és a Trattoria di Sophia cukrászda terméke lett. Titkuk pedig a dióban rejlett, méghozzá úgy, hogy arra törekedtek, hogy ne vegyék el az ízét, ezért fűszerezésben csak egy kis fahéjat kapott a töltelék. Durvára őrölt diót is adtak hozzá, ami, mint azt Erdélyi Balázs elmondta, „a vágási felületet és a fogyasztást is izgalmassá teszi”.

A hagyományos mákos kategória aranyérmese Szurgent Péter és a Szurgent Kézműves Fagylaltozó és Cukrászda bejglije lett, ők szilvalekvárt adtak a töltelékhez, ám éppen csak annyit, amennyit még a szakirodalom is megenged, és amitől még nem lett szilvás-mákos a tekercs, viszont annál szaftosabb textúrát generált.

Ahogyan a nutellás lángossal is szkeptikusak vagyunk, úgy felmerül a kérdés, mi a helyzet a pisztáciás és a gesztenyés bejglivel. Ahogyan nincs fagylaltpult csokoládé és vanília nélkül, úgy a bejgliből is a két klasszikus az alap. Kísérletezés nélkül viszont nincs gasztronómia. „Amíg az éltető ízvilágon belül maradunk, addig bármilyen töltelék alternatíva lehet. Teljesen rendben van, hogy színesedik a paletta, amíg az nem extrém. Ahogyan az is fontos szempont, hogy van, aki allergiás a dióra, vagy épp nem szereti a mákot. A húsos, libamájas töltelék is elkészíthető, azonban az élelmiszerkönyvi előírást figyelembe véve hivatalosan nem hívható bejglinek” – mondja Erdélyi Balázs. Így esett ki a lehetséges indulók közül a gíroszos bejgli szándékával telefonáló lehetséges versenyző is, mint mesélte.

Alternatívákra azonban mindig szükség van, így az Év Bejglije verseny is meghirdetett egy Ínyenc kategóriát, amelynek nyertese az Advent Gyöngye lett, azaz Urbán Ildikó és a szarvasi Ildikó Cukrászda. A hagyományos pozsonyi tésztával készült bejgli töltelékébe mandulás franzsipán, Irsai pálinkába áztatott apróra vágott vörös áfonya, valamint pirított és őrölt fekete szezámmag került, egy csipetnyi fahéjjal megfűszerezve.

A bejglihez persze finom forralt bort is kóstolhatnak mindazok, akik kilátogatnak a Magyar Ízek Utcája karácsonyi rendezvényére. De felvonul a rendezvényen az összes karácsonyi klasszikus étel, hiszen tizenkétféle töltött káposztával, a Kárpát-medence tradicionális ételeivel, a legjobb halászlevekkel várják az érdeklődőket a kiállítók. A szervezők idén is gondoltak azokra, akik inkább megvásárolnák az ünnepi menüt, ezért a rendezvény december 24-én délig nyitva van. Látogatása ingyenes, a gyermekprogramokra és a koncertekre regisztrálni kell, enni és kóstolni azonban szabadon lehet. És kell is!

További információ: magyarizekutcaja.hu

Kellemes ünnepi készülődést, boldog karácsonyt mindenkinek!

Fotó:
Magyar Ízek Utcája

Eszünk
Karácsonyi Magyar Ízek Utcája! című cikk borítóképe

Karácsonyi Magyar Ízek Utcája!

2021. 12. 16. | Virág Orsolya
Idén először karácsonykor is vár mindenkit a Magyar Ízek Utcája a Millenárison, méghozzá tizenkétféle töltött káposztával, az ország bejglijeivel és mindennel, mi szemnek, szájnak ingere. Aki nem hiszi, járjon utána! Mi megtettük…
Eszünk
Fűben-fában orvosság című cikk borítóképe

Fűben-fában orvosság

2021. 08. 13. | Virág Orsolya
Magyar Ízek Utcája 2021
Magyarország legnagyobb gasztronómiai fesztiválja, a Magyar Ízek Utcája idén is várja a Kárpát-medence gasztronómiai értékeinek rajongóit a Várkert Bazárnál. Augusztus 20. és 22. között a gyógynövényeké a főszerep!
Beszélgetünk
Kinga Kamrája című cikk borítóképe

Kinga Kamrája

2021. 08. 05. | Virág Orsolya
Beszélgetés Hafner Kingával
Meseország nincs is olyan messze! A magát érzelmiségi parasztnak tituláló Hafner Kinga csodás állatfarmját bárki megtalálja, ha Káptalantóti és Köveskál között lekanyarodik a bekötőútra a 14-es kilométerkőnél…
Beszélgetünk
A húsleves varázslat című cikk borítóképe

A húsleves varázslat

2021. 07. 31. | Virág Orsolya
Beszélgetés Novotny Antallal
Katlan Tóni. Novotny Antalt mindenki ezen a néven ismeri. Óriási serpenyőkben készülő hagyományos magyar ételei nem hiányozhatnak szinte egyetlen fesztiválról sem. Eddigi pályájáról és nemzeti gasztronómiánk útvesztőiről kérdeztük…
Eszünk
Süteménysütő verseny a Káli-medencében című cikk borítóképe

Süteménysütő verseny a Káli-medencében

2021. 07. 28. | Borsmenta
Tudják, hogy mi Kővágóörs, Pálköve, Köveskál, Kékkút, Mindszentkálla, Szentbékkálla, Balatonhenye, Salföld és Balatonrendes süteményspecialitása? A Balaton-felvidéki Magyar Ízek Utcáján kiderül…
Eszünk
Magyar Ízek Utcája a Káli-medencében című cikk borítóképe

Magyar Ízek Utcája a Káli-medencében

2021. 07. 26. | Borsmenta
A Magyar Ízek Utcája nyaralni megy! A jól ismert gasztrokavalkád a hagyományos budapesti program előtt két héttel, augusztus 6. és 8. között Mindszentkállán, a Kőfeszten várja a jót enni vágyókat. Fókuszban a lecsó!