2023.09.28. | Szabó Edit
Minden szinten szinte minden! Sörkert, brunchétterem, olasz vendéglő és keleti vacsorázóhely várja a közönséget Budapest bulinegyedében, a Gozsdu udvar tőszomszédságában...
Hangulatos, sokfunkciós hely nyílt a főváros szívében. A Bazaar Budapest egy sörkert, egy olasz vendéglő és egy keleti vacsorázóhely sajátos elegye, egyelőre három az egyben, de ennyivel nem érik be. Ha minden jól megy, október közepén távol-keleti koktélbárt is nyitnak, az emeleten pedig tíz kényelmes szoba várja majd azokat, akik szeretnék itt tölteni az éjszakát. A nyitópartin DJ keverte a zenét, a fiúk meg a koktélokat, és amíg a vacsoránkra vártunk, bűvész és tűzzsonglőr szórakoztatta a közönséget. Ilyesmi persze nincs minden este, de aki egy kellemes vacsorára vagy egy jó italra vágyik, térjen be bátran. Amíg nem nagyon hűvösek az esték, úgy üldögélhetünk a szabad ég alatt, akárcsak egy mediterrán kertben...
Közel kétszáz éves falak között
A Dob utca 18-as számú házat jól ismerik, akik számára fontos Budapest épített öröksége. A homlokzati részt valószínűleg az 1840-es évek elején húzták fel, a hátsó szárnyat 1863-ban „ragasztották” hozzá Senger János tervei alapján. A közel kétszáz éves épület 2006-ban kapott műemléki védettséget. A lebontástól szerencsésen megmenekült, volt benne romkocsma és street food étterem, de felújítása egészen a legutóbbi időkig váratott magára.
Az új tulajdonosok olyan vegyes stílusú vendéglátóhelyet álmodtak az öreg falak közé, amelyben mindenki megtalálja a számára leginkább vonzó evési-ivási lehetőséget, a felső szintekre tervezett szálláshelyek kialakítása pedig jelenleg is folyik.
Sörcsapok a kertben
Az épületekkel körbeölelt udvar jelentős részét a FIRST kézműves sörfőzde által működtetett Beergarden by FIRST sörkert uralja, magas sörpadokkal, hozzájuk igazított székekkel. A falak mentén a régi pesti bérházak klasszikus növényei burjánzanak festői összevisszaságban, és a sudár ecetfától vagy az ódon téglafalakra felfutó borostyántól az embernek valahogy otthonos érzése támad. A sörkert önkiszolgáló rendszerű, ottjártunkkor tízféle sört csapoltak az udvar végében felállított söntéspultban.
Pasta minden mennyiségben
A Past’Amore nevű olasz étterem az utcafront felől is megközelíthető. A kínálatban klasszikus olasz előételekkel – burrata szőlővel és fügével, bruschetta articsókával, antipasti tál sonkával és szalámival – találkozunk, a főételeket különböző tésztás fogások széles választéka – tagliatelle, penne, spagetti, gnocchi, lasagne – képviseli, desszertként pedig tiramisut és somlói galuskát szolgálnak fel. Az étlapon az allergének is gondosan fel vannak tüntetve. Pizzájuk egyelőre még nincs, de fontolgatják, mert sokan keresik.
Mediterrán hangulat, keleti ízek
A sörkert folytatásában a mediterrán hangulatú Bazaar Grill kapott helyet bambuszfotelekkel, madárkalitkára emlékeztető lámpaburákkal, rengeteg zöld növénnyel, koktélpulttal és nyitott konyhával. A keletiesre hangolt étlap előételként különböző mezzéket, főételként faszénen készített, egzotikus és hagyományos fűszerezésű húsokat kínál, a séfajánlatban néhány különlegességgel. A mezzék közül a babaganoush-t, vagyis tahinival és petrezselyemmel fűszerezett padlizsánkrémet és a muhammarát, vagyis a kaliforniai paprikából készült paprikakrémet kóstoltuk. Mindkettő finom volt és kiadós, pitával és friss zöldségekkel szervírozva. A padlizsánt a pirított fenyőmag, a paprikakrémet a dió tette izgalmassá.
Főételünk angus picanha (keresztfartő) szték volt, amit grillezett zöldségekkel kértünk. A hús tökéletes állagúra sikerült, a zöldségeknek pedig kifejezetten jól állt a pirított szezámmagos, enyhén keleties fűszerezés.
Biztonságos borlap
A hely tulajdonosai arra is gondoltak, hogy legyenek olyan fogások, amelyek mindkét étlapon megtalálhatóak, így a vendégek akkor is választhatnak az olasz ételek közül, ha a Bazaar Grill kertjében foglaltak helyet és fordítva. A kevert italok sokszínűek, a borlap nem túl bőséges, de igényes, viszont erősen a biztonságra törekszik. Szívesen vettünk volna egy bőségesebb választékot a hazai pezsgőkből, és nehezményeztük, hogy csupán egyetlen tokaji aszú szerepel a menüben, azt sem kínálják poharazva. A tokaji aszú az a bor, ami visszazárva hosszú ideig megőrzi a minőségét, bátran ki lehetne nyitni és kínálni az édességek mellé vagy akár desszert helyett a vacsora végére. A fővárosnak ezen a pontján rengeteg a turista, biztos, hogy sokan megkóstolnák Magyarország híres borát.
Mi lesz még itt!
A Bazaar Budapest az őszi hónapokban még két egységgel gyarapszik. A Geisha speakeasy távol-keleti koktélbár várhatóan október közepén, a tízszobás Bazaar Butiq Loft hotel az ősz végén nyitja meg kapuit. Ez utóbbihoz hangulatos reggelizőhely is csatlakozik majd.