Vissza

Lencseköfte

2023.11.30. | Nagyillés János
A török konyha bővelkedik húsmentes receptekben. Török örömök című sorozatának 2. részében Nagyillés János azt meséli el, hogyan készítjük az egyik legnépszerűbb zöldségételt, a vöröslencsés köftét…


Ez a recept jól mutatja, hogy néhány egyszerű összetevőből milyen nagyszerű dolgokat tudnak készíteni a törökök. Összefoglalom zanzásítva: főzz szét egy pohár lencsét, adj hozzá egy pohár aprószemű bulgurt, keverd össze őrölt paprikás, római köményes párolt hagymával és apróra vágott (lehetőleg friss) petrezselyemmel. Ennyi – törökül „bu kadar”.

És ezzel vége is lenne ennek a receptnek, de van hozzá sztori. A vöröslencsés köftét is Figen barátnőmtől loptam. Ő mondja így mindig nevetve: lopom tőle a recepteket. Persze, hogy ellopom, hiszen jók... De azért futottam vele egy kört a neten. Népszerű fogás – tulajdonképpen „meze”, vagyis apró ízelítő, de őszintén szólva nem találtam két egyforma receptet. Sokan paprika- és/vagy paradicsomkrémet (salça, ejtsd: szalcsa – amit egyébként feltétlenül be kell szerezni, ha az ember török boltban jár) is tesznek bele. Amikor már a kétségbeesés határán jártam, beszéltem Figennel. Azt mondta, csináljam úgy, ahogy a nagymamája Adanában. És ez most ilyen lesz.

Borozós, kártyázós esti beszélgetésekhez is kiváló (nagy előnye, hogy nem ropog a fogunk alatt, amikor majszoljuk, így a beszélgetést is halljuk tőle), és napokig gond nélkül eláll a hűtőben, nem muszáj a vendégség napján fáradni vele.

Még valami: a vöröslencse nem puffaszt, teli van fehérjével, vitaminnal és ásványi anyaggal, és kimagaslóan magas a vastartalma.

Jöjjön a recept – most arányokat mondok, és mindenki aszerint csinálja, ahány vendéget vár, a hozzávalókban megadott mennyiség, vagyis az egy pohár (2 dl) vöröslencse négy személyre több mint elegendő.

Lencseköfte - Török örömök – Nagyillés János török receptjei 2. rész- borsmenta.hu
 
Hozzávalók:
a lencse főzésekor
  • 2 dl vöröslencse
  • 2 dl aprószemű bulgur
  • 4 dl víz
  • 1 fél citrom leve
 
a pirított hagymához
  • 2 fej hagyma
  • 2 teáskanál édesnemes paprika
  • ízlés szerint őrölt erős paprika
  • 1 teáskanál római kömény
  • napraforgóolaj
 
Lencseköfte - Török örömök – Nagyillés János török receptjei 2. rész- borsmenta.hu

Elkészítése:


1. Egy rész vöröslencsét átmosok, majd megfőzök kétszer annyi vízben egy kis sóval. Ha a lencse megfőtt, lehúzom a tűzről, és hozzákeverem az aprószemű bulgurt. Ez gríz állagú bulgurt jelent, a török boltokban kapható, köftelik bulgur (köftének való bulgur) a neve. Amikor hirtelenjében kifogyok belőle otthon, én a normál bulgurt kávédarálóban gríz állagúra darálom, így is működik. Az egészet lefedve félreteszem – a keverék az egész vizet be fogja szívni. Jó, ha úgy fél órát áll.
 
2. Míg a lencse fő, SOK vöröshagymát futtatok meg némi sóval napraforgóolajon. A folyamat végén egy löttyintésnyi vízzel, kis lángon, lefedve párolom tovább, hogy a hagyma minél puhább legyen. A végén hozzáadom az édesnemes őrölt paprikát, a római köményt, és ízlés szerint megbolondítom egy kis csípős paprikával is.
 
3. A párolt hagymát jól összekeverem a főtt lencsével, és vizes kézzel hosszúkás gombócokat formálok belőle.

4. Tálaláskor friss citromlevet csöpögtetek rá, és egy-egy kis salátalevélbe fogva fogyasztom.

Lencseköfte - Török örömök – Nagyillés János török receptjei 2. rész- borsmenta.hu

Mondhatom, isteni. Afiyet bal şeker olsun (ejtsd: áfijet bál seker olszun) – széles jó étvágyat hozzá!
 
:
Fotó:
Nagyillés János

Főzünk

Curry okrából, bulgurral

2022.11.03. | Szabó Edit
Az okrából készült curry egyszerű, gyors, húsmentes és finom. Aki egzotikus ízekre vágyik, készítse el! Köretként bulgurt ajánlunk hozzá...  
Főzünk

Kényeztető paradicsomos rizs

2023.05.31. | Fülöp Timi
Aki szereti a rizottót, ennek a paradicsomos rizsnek nagyon fog örülni fog. Lehetne cifrázni, de Fülöp Timiék egyszerű módszere is tökéletes eredménnyel kecsegtet. Az étel húsmentes!
Főzünk

Portobello gomba sajttal töltve

2023.09.12. | Szabó Edit
 A Portobello gomba gyönyörű, nagy kalapját könnyű megtölteni. Finom, egészséges és látványos fogást készíthetünk belőle szűk félóra alatt…
Főzünk

Édeskömény tejszínnel

2023.10.31. | Szabó Edit
Ez az édesköményes fogás halakhoz és csirkés ételekhez ideális köret, de akár főételnek is beillik. Az íze különleges, az illata fenséges…
Beszélgetünk

A török konyha professzora

2023.11.18. | Szabó Edit
Beszélgetés Nagyillés Jánossal
Nagyillés János a Szegedi Tudományegyetem Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszékének docense, és nem mellesleg a török konyha szerelmese. Receptjeit hamarosan folytatásokban közli a Bo…
Főzünk

Şekerpare, az igazi cukorfalat

2023.11.23. | Nagyillés János
Török örömök - Nagyillés János török receptjei 1. rész
Török örömök – Nagyillés János sorozata, 1. rész. A Şekerpare az egyik legismertebb török édesség. Elkészítése pofonegyszerű, és sem komolyabb konyhai jártasságot, sem különleges alapan…

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (43) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (117) balatonboglári borvidék (14) balatonfüred csopaki borvidék (21) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (63) bornapló (6) borshanta (21) borterasz (16) borteszt (284) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (233) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (4) desszertbor (4) édes (104) eger (68) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (84) furmint február (14) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (150) ipacs szabó istván (4) iszunk (12) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (22) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (12) kovács nimród winery (13) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (19) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (66) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (6) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (22) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (239) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (11) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (33) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (18) sör (46) sós (97) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (49) süti (17) svét (19) syrah (9) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (56) szekszárdi borvidék (14) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (18) tészta (17) tesztelünk (199) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (14) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (13) utazás (74) utazási tippek (34) utazunk (37) vacsora (12) váli péter (4) vega (10) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (29) villányi borvidék (88) vörösbor (132) vylyan (29) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)