Churros Madridban

Hétvégén érkeztem, ez hiba volt. Értem én, hogy az emberek örülnek, hogy kiszabadulhatnak a Covid után, de ekkora tömegre nem voltam felkészülve. Szombaton konkrétan nem tudtam úgy végigmenni a Gran Vián, hogy ne ütközzek lépten-nyomon valakibe. Majdnem olyan volt, mint a Thyssen-Bornemisza Múzeumban George Grosz Metropolisz című festményét csodálva. De ne szaladjunk ennyire előre.

Muszáj írnom a közlekedésről, mert ez egész Spanyolországban annyira profi és jól szervezett, hogy csak tátom a szám. Ez így volt, mikor Katalóniát vagy Andalúziát jártuk be, és most is. A pályaudvarok olyan tiszták, mindennel (is) ellátottak, mint maguk a vonatok. A jegyirodákban jól beszélnek angolul, kedvesek, segítőkészek, a vonatra szállás előtt ugyanolyan csomagellenőrzésen megyünk át, mint a reptéren (nem tudom, ez így volt-e a 2004-es madridi robbantások előtt is...), mindenesetre biztonságban érezheti magát az ember. A kocsikban tiszta padlószőnyeg, kényelmes, dönthető ülések lábtartóval, USB-töltővel, tiszta vécékkel stb., és hajszálpontos az indulás, érkezés.

Az Atocha pályaudvar a metróállomásokkal elsőre elég kaotikusnak tűnhet, de aztán kiderül, hogy könnyű átlátni. A tizenvalahány metróvonal és a rengeteg busz remekül behálózza a várost, buszra pl. 10, metróra 5 percnél nem várakoztam többet. Rómához képest felüdülés, hogy Valenciában is és itt is minden buszmegálló fedett, és van benne ülőhely is.

Mivel időben foglaltam, egy szuper helyet találtam airbnb-n. Totál a város közepén, a Puerta del Sol egyik sarkán, kb. 50 méterre a metrótól, 150-re a 0 km-től és 350-re a Gran Viától. Az ablakból rálátok a térre. Ennél jobban a belvárosban nem lakhatnék, mert az már kijjebb lenne... Ráadásul jobbat kaptam, mint amilyet foglaltam, mert ez egy tágasabb stúdió, konyhasarokkal és fürdőszobával, és – mivel Kriszta annyira beleszeretett Valenciába, hogy inkább kihagyta Madridot és Toledót – egyedül bitorlom az egész lakást.

Úgy tudtam, hogy szombaton délben van a királyi palotánál őrségváltás, így arrafelé vettem az irányt. Ám útba esett a híres Chocolatería San Ginés, és mivel Emese barátnőm szülinapi kívánságát teljesítenem kellett (miszerint egyek helyette egy chocolate con churrost), ezt muszáj volt abszolválni. Merő önfeláldozás az élet...

Az őrségváltás után leültem kicsit a parkba, így derült ki, hogy félóránként több ceremónia is van, nem kell tehát nyomulni, ha érdekel valakit.

A délutánt a környék és a nevezetességek felderítésével töltöttem, sétáltam a hömpölygő tömegben – a fotókat nem kis manőverezéssel tudtam úgy elkészíteni, hogy a helyek is látszódjanak, ne csak az emberek –, helyenként buszra szálltam, illetve a Sol környéki kis utcák egyikén leültem az andalúz ízeket feleleveníteni egy salmorejóra (hagyományos andalúz paradicsomleves) és egy gambas al ajillóra (fokhagymás garnéla).

A történet hamarosan folytatódik.

Gergely Györgyi útinaplójának előzö részei Valencáról szólnak:
1. Valencia, az élhető város
2. Valencia, a parkok városa
3. Lassulás Valenciában
4. Búcsú Valenciától