Vissza
Utazz velem – Valencia, a parkok városa
2021.08.11. | Gergely Györgyi
Turia park, Jardín de Monforte, L'Esplanada de Vivers, fák, virágok, fény, egy isteni paella, na meg a Szent Grál. Gergely Györgyi útinaplójának második részében folytatódnak a valenciai kalandok…
Gergely Györgyi nem hivatásos blogger, nem is újságíró. Tréner, coach és Lomi Lomi masszázsterapeuta, aki imád utazni, és élményeit a Facebookon az – eredetileg a barátainak, ismerőseinek létrehozott – „Utazz velem” című oldalán meséli el. Személyes hangvételű, közvetlen írásaira azért figyeltünk fel, mert csodásak a fotói, és a látnivalók mellett mindig nagyon sok praktikus információt is közöl a követőivel. Engedélyt kértünk rá, hogy a szövegeit a Borsmenta oldalán is közzétegyük, így mostantól időről időre megjelennek majd nálunk Györgyi írásai. Reméljük, a beszámolók nyomán olvasóink is kedvet kapnak ahhoz, hogy a nyakukba vegyék az országot vagy a világot. Györgyi szövegein szinte semmit nem változtattunk, meghagytuk a maga közvetlen, csevegő modorában, így az embernek valóban az az érzése, mintha egy ismerős élménybeszámolóját hallgatja.
Valencia II.
Parkok, fák, virágok
Ha az ember az egész délelőttöt, kora délutánt a város felfedezésével tölti, a végére alaposan elfárad. Így gyakorlatilag hagyományt teremtettünk azzal, hogy délutánonként a tengerpart felé vettük az irányt. A vízparti szieszta kitűnő levezetése egy gyaloglós napnak. (Arról nem is beszélve, hogy nekem nagyjából semmi nem tudja úgy kimosni az agyamat, mint a tenger morajlása. Szóval, ezt írta fel receptre az orvos…) Ebben a ritmusban telt egy teljes nap, és remekül éreztük magunkat.
Másnap reggeli után szétváltunk, mert Kriszta (az útitársam) jógázni akart, én meg folytatni a bámészkodást a feltöltött folyómederben kialakított Turia parkban. Teljesen beleszerettem abba a helybe. Meghagyták a folyón átívelő hidakat (imádom a hidakat, aki még nem tudná…), néhol tavacskákat is létrehozva egy-egy alatt, hogy a vizet imitálják, és hát rengeteg fű, fa, virág mindenütt. Tele van játszóterekkel, sportolási lehetőségekkel, pihenőhelyekkel, kávézók is vannak itt-ott, szóval a maga 110 hektárjával nagyon kellemes hely a városban.
Egy-két helyen – kilépve a folyómederből – megnéztem más kertet, parkot is, mert tudtam, hogy vannak érdekességek. A Jardín de Monfort-ban pl. egy csodás Bougainvillea-lugas, a L'Esplanada de Viversben pedig egy rózsagyűjtemény – bár ez nem volt számomra átütő látvány, a Margitsziget rózsái pompázatosabbak, de aki el akar igazodni a rózsák fajtái közt, annak biztos hasznos. Ebben a parkban viszont volt egy szabadtéri fotókiállítás, ami nagyon tetszett. Ezen kívül nagyon érdekes formájú fákkal is találkoztam, amilyenekkel máshol még sosem.
Sajnos az idő délelőttönként nem nagyon kedvez a fotózásnak, rendszerint csak délután 2 után kezd kikandikálni a nap a felhők mögül, de bízom benne, hogy ez változik még…
A valenciai paella
.jpg)
Ebéd előtt újra találkoztunk Krisztával. A Central Market nevű piac gyönyörű épületének környékén korábban láttunk jó kis éttermeket, és meg akartuk kóstolni a valenciai paellát. Ez a hagyományosan spanyol étel konkrétan innen származik. Az eredeti valenciai paellában nem voltak tenger gyümölcsei. Csigával, nyúllal, csirkével, zöld- és fehérbabbal készítették, valamint a Valencia tartományban termesztett rövid szemű rizzsel, és elengedhetetlen alapanyagával, a sáfránnyal, ami Kasztília-La Manchában őshonos. Ezt a tartományt ma is a világ legnagyobb sáfránytermesztői között tartják számon. A paella isteni volt (a miénkbe nem került csiga).
Itt van a Szent Grál – vagy nem
Délután az óvárosban bóklásztunk. A legenda szerint a valenciai katedrálisban őrizték kb. 500 évig a Szent Grált (azt a kelyhet, amiből Jézus az utolsó vacsorán ivott). Egyes kutatók szerint ma is itt van az eredeti, mások szerint Rómában. Mindenesetre megnéztük, és a toronyba is fölmásztunk, hogy lemozogjuk a paellát…
A katedrális mögött fekszik a Plaza de la Virgen, az óváros és Valencia legszebb tere, a Basílica de la Virgen de los Desamparados székesegyházzal. Az épület lenyűgöző, és sikerült belehallgatnunk egy fiúkórus énekébe is…
(folytatjuk)
A Valenciáról szóló sorozatunk első része ITT olvasható.
Fotó:
Gergely Györgyi
-
Facebook
