Priorat, a katalán borok fellegvára

2021.10.25. | Vargha Márk
Barcelonából könnyen elérhető, és számtalan kellemes élményt tartogat az egyik legizgalmasabb spanyol borvidék: Priorat. Útra fel, a borkalandok minden évszakban várnak!

 
Katalóniában, Tarragona megyében a priorati járáson két borvidék is osztozik: Priorat D.O.Ca. (katalán mozaikszóval D.O.Q.) és Montsant D.O. A spanyol eredetvédelmi rendszerben a D.O.Ca. minősítés a legmagasabb, ezt csak két borvidék érdemelt ki eddig: 1991-ben La Rioja és 2003-ban Priorat.



A festői, meredek hegyes vidéken már 1194-ben foglalkoztak szőlőtermesztéssel a Scala Dei kolostor karthauzi szerzetesei, ugyanakkor – s erre nem itt látjuk az első példát – a szövetkezeti tömegbortermelés miatt egészen a legutóbbi két évtizedig Priorat ismeretlen volt a világban. Azóta azonban, hála néhány úttörő gazdának, stabilan az élvonalban tanyázik, egyes palackok ára több száz euró is lehet, s a világ csúcséttermeinek itallapjaira sem véletlenül kerül fel.



Priorat művelt területe körülbelül 20 ezer hektár, ez Spanyolországban nagyon kicsinek számít. A dűlők 12 kisváros határában fekszenek, a festői hátteret a Montsant Nemzeti Park hegyei biztosítják. A kőzet pala, a talajban nagy mennyiségben van palatörmelék. Ez elnyeli a hőt, egyben arra kényszeríti a tőkét, hogy mélyre futtassa a gyökérzetét, ahol vizet és tápanyagot lel. Az évi középhőmérséklet 15 Celsius-fok, a hőmérő higanyszála nyáron elérheti a plusz 35 fokot, míg télen a mínusz 4-et. A két legelterjedtebb szőlőfajta a garnacha tinta (körülbelül 40%) és a cariñena (körülbelül 23%), de foglalkoznak világfajtákkal is, különösen cabernet sauvignonnal, merlot-val és syrah-val. Kis mennyiségben (körülbelül 5%) készítenek fehérbort is, ehhez leginkább garnacha blancát használnak fel.



Ez a borvidék nem adja könnyen magát. A szálláshelyek bővülésének üteme nem követi a népszerűség növekedésének ütemét. Szerintünk idelátogatni minden borkedvelőnek kötelező program, ugyanakkor azt tanácsoljuk olvasóinknak: amikor katalán túrájukat tervezik, először az itt töltött éjszakát rögzítsék, és ne változtassanak a dátumon. Aztán keressenek egy pincészetet, ahol fogadják őket. Ez sem épp könnyű, nekünk szerencsére sikerült kettőbe is bejutnunk, és fantasztikus élmény volt a borokat kóstolni.



A borvidék nem hivatalos központja Gratallops, a kicsiny Celler Devinssibe látogattunk el, voltunk dzsipes dűlőtúrán, melyet maga az angolul kiválóan beszélő és Prioratról és a borokról mindent részletesen elmesélő borász vezetett, majd ugyancsak vele kóstoltunk a pincében. Innen mentünk át a várostól nem messze a Buil & Giné pincészet modern bemutatótermébe, majd a pincészet-szálloda körüli birtokot jártuk körül audioguide segítségével (az egyes állomásokat hordók jelezték). Ez a séta a naplementében a Douro-völgyihez hasonlóan soha nem feledhető élmény volt.

Bár a merítés nem reprezentatív, a borsort láthatóan úgy építik fel, hogy minden árfekvésből legyen benne egy tétel. Fehérrel kezdenek (10-20 euró palackja), ez majdnem teljes egészében vagy túlnyomó részben garnacha blanca (inkább süteményes-aszalt gyümölcsös aromatikával, mintsem friss gyümölcsökkel, ideális paella-kísérő!). Ezután következik egy hasonló árfekvésű alapvörös (garnacha tinta és cariñena, esetleg tisztán az előbbi), majd szintet lépve egy 50-60 euró körüli „nagybor”, vagy csak az előbbi két fajtából, vagy a világfajtákkal keverve. Végül pedig egy Montsant, amely testben vékonyabb, és aromájában sem olyan gazdag, mint egy alap Priorat, de kóstolása szintén nagy élvezetet jelent. Az eljárás és a fajták hasonlóak, mint az előző boroknál, de persze feleannyiba kerül.



Reméljük, olvasóink kedvet kaptak ahhoz, hogy barcelonai tartózkodásukat egy kis priorati kiruccanással fűszerezzék meg. Útra fel! S nem feltétlenül csak nyáron…
 
Fotó:
Vargha Márk

Beszélgetünk

A spanyol borok szerelmese

2017.03.26. | Szabó Edit
Beszélgetés Szeredi Zsolttal
Az utóbbi években mindig ő a VinCE Budapest Wine Show egyik sztárja, brutálisan jó spanyol borait és caváit kóstolni hatalmas öröm. Szeredi Zsolt Vino Castillo néven futó webkereskedése…
Utazunk

Galícia, a zarándokok földje

2019.09.27. | Vargha Márk
Galícia, 1. rész
Ha Spanyolország felé vesszük az irányt, legtöbbször Madrid, Barcelona, Andalúzia vagy esetleg Baszkföld a cél, pedig a kissé hűvös északnyugati partvidék is számtalan titkot rejt. Fede…
Utazunk

Galícia: utazás az albariño földjén

2019.10.14. | Vargha Márk
Galícia, 2. rész
Egy bort akkor lehet a legjobban megérteni, ha ott kóstoljuk, ahol termett. Spanyolország Rías Baixas borvidékének albariño nevű fehérborához a Rubianes és a Baión birtokot bejárva kerü…
Utazunk

Utazz velem – Valencia, az élhető város

2021.08.04. | Gergely Györgyi
Gergely Györgyi útinaplója
Parkok, tengerpartok, épületek, ételek, mediterrán életérzés, barátságos emberek. Gergely Györgyi útinaplójának első részében Valencia mutatkozik be…  
Utazunk

Utazz velem – lassulás Valenciában

2021.08.18. | Gergely Györgyi
Gergely Györgyi útinaplója
Városkapu, Selyembörze, bringázás, hajókázás a naplementében. Gergely Györgyi útinaplójának harmadik részében Valencia egy újabb arcát fedezhetjük fel…  
Utazunk

Nem csak Barcelona létezik!

2021.10.20. | Vargha Márk
Festői városkák, macskaköves utcák, csúcsminőségű sonka, jó borok, varázslatos hangulat. Északkelet-Spanyolország 5 kötelező célpontját és egyik ínyencségét ajánljuk olvasóink figyelméb…

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (15) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (247) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (99) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (21) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)