Boldog új évet!

Év vége, egy új kezdete, számvetés, fogadalmak, némi idő elgondolkodni… A pince körül már csend van, az évjárat formálódik. Készülünk a Nagy Fehérvári Bormustrára, elsősorban – egyelőre – fejben, ugyanis mesterkurzus tartására kaptam megtisztelő felkérést. Majd mesélek, de most azt osztom meg, ami az utóbbi hetekben foglalkoztatott.

Művészet vagy mesterség?

Visszatérő vita- vagy inkább beszédtémánk barátokkal, kollégákkal, hogy a bor, a borászat művészet vagy mesterség. Szerintem lehet ez is, az is, és nem azért írom ezt, mert darázsfészek a téma, és nem merek állást foglalni. Egy párhuzamot vonnék a példa kedvéért, ez pedig a fotó. Nem kérdés, hogy művészeti ágról beszélünk, mégis, egy sajtófotó vagy gyermekünk játékának megörökítése nem feltétlen művészi indíttatásból készül. Ettől még fontos, lehet nagyon szép és feltétlenül hasznos. A kulcs az alkotó szándéka.

A bor mint élelmiszer értékesítés és fogyasztás céljából történő előállítása egyértelműen a mesterség kategóriája. Lehet a mesterember és a végeredmény is csodálatos vagy pocsék. A bor mint alkotás elkészítésének a célja más. A termőtáj különlegességének bemutatása, a készítő önkifejezése és hatás kifejtése, lehetőleg a borivó gyönyörködtetése. A végeredmény persze hasonlóképp lehet úgy nagyszerű, mint véleményes, akár megosztó. Mindkettő létezik, fontos és szükséges. A határvonal a két szándék között „borilag” élesebb és lényegileg meghatározóbb, mint a régi töréspont a „techno” és a „természetes” között, bár itt sem és ott sem minőségbeli különbségről, hanem viszonyulásról beszélünk. Művészet nem attól lesz valami, hogy jó vagy rossz, sokaknak vagy keveseknek tetszik, anyagi sikerre váltható, avagy feltétlenül belehal a művész. Bor esetén a különböző halmazoknak általában van metszete, más és más aspektusból vizsgálhatóak, erről disszertációkat lehetne írni. Jelen írásom ennek megfelelően nem kinyilatkoztatás, inkább gondolatindítónak szánom.

A vörös küvék evolúciója

Két kóstolónk is volt decemberben, ahol felmerült ez a téma. A vörös küvék evolúciója című esten, ahol az elmúlt hat év témába vágó tételeit szemléztük (és Tamara, a „Boroslány” kiváló összefoglalót írt róla), a végén izgalmas vita bontakozott ki a borok ár-érték aránya kapcsán, amit ezúton is köszönök a résztvevőknek. Utóbb jutottam arra, hogy mindenkinek igaza volt – csak nem ugyanarról beszéltünk. Egy élelmiszernek feltétlenül szükséges hogy legyen ár-érték aránya, ha viszont egy alkotást innen közelítünk meg, élményektől fosztjuk meg magunkat. Egy kiállítás értékét nem a belépőjegy ára, hanem az egyénre gyakorolt hatása határozza meg, és mint szubjektum nem mérhető és nem állandó.

A másik esemény egy hegyközségi kékfrankos-összekóstolás volt a sukorói Bella Pincénél. Kiváló és hiánypótló kezdeményezés, bízom benne, hogy hagyománnyá válik! Nagyon tanulságos ugyanazt a fajtát egy szűk lokációból, az egóinkon „átszűrve” megtapasztalni. Ahány pince, annyi variáció egy témára, főként a vörösöknél. Rozénál sajnos majd mindenki a piac által diktált kényszerpályán mozog, ott egyediségről felesleges gondolkodni, a műfajtól elvárt szintet mindegyik tétel megugrotta. Vörösben azonban a fajta-borvidék együttállás több mint ígéretes. Ha a kékfrankost egy pinot noir–cabernet sauvignon határolta egyenesen kellene elhelyeznem, valahol egyharmad tájára kerülne, a pinot-hoz közelebb. Ha a Velencei-tó környékét szeretném definiálni hasonlóképp, a Burgundia–Bordeaux tengely ugyanazon pontjára kerülhetne, a burgundi térfélen. Persze itt most szigorúan a vörösborkészítés lehetőségeire és az adottságokra gondolok. Remélem, a kóstolón résztvevők közül nem csak bennem fogalmazódott ez meg, és a kékfrankoshoz való viszonyulás ­– ­­legyen az bár mesteri avagy művészi – egyre inkább a fajtát megillető helyre kerül! A kollégáim tehetségesek és felkészültek, a kékfrankos világszínvonalú szőlőfajta, a tóvidék hihetetlen adottságú. Sok tanulás, alázat és a jót alkotni akarás szándéka: ezek kötnek össze, visznek előre és emelnek fel borvidéket, mestert, művészt – embert.

Boldog új évet kívánok!